Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Katona Imre: Sír a Tisza (A tiszai valóság és annak lelki mása)

Távolabb élő és közvetlenül nem érdekelt emberek talán túlzásnak vélik az összefüggő láncolatot alkotó, s e sokféle kár felmért nagyságát, ám Karátson Gábor: Három hét rettenet c. gyászbeszéde, mely itt írásban jelent meg (14-27), híven érzékelteti e tiszai tetszhalált, melyből a szerző szerint lehet ugyan feltámadás, de az életbe újra visszatért víz és a benne vagy a körötte élő lények élete már soha nem lesz olyan, mint a régi (25). Igaz, már az ógörög Hérakleitosz is a folyókra gondolva állapította meg: panta rliei (minden folyik, vagyis változik), de ez éppen az élet jele! A Tisza történetében is voltak ugyan kedvezőtlen természetitársadalmi változások, de mintegy negyedmillió (!) év óta ez a mostani a legrettenetesebb! A bajt tetézte maradék hazánk rendkívül exponált vízrajzi helyzete, hozzánk ugyanis 16 folyó érkezik, és csak kettő távozik tőlünk, maga az Alföld pedig olyan, mint egy gigantikus tál: itt adnak randevút egymásnak az árvizek, és itt folyt be az erdélyi mellékfolyók ciánmérge is. A mintegy félmilliónyi Tisza-menti ember ivóvizét meg tudták ugyan óvni a szennyezéstől, de a halállomány 80%-a elpusztult, a Közép-Tiszán a haltetemek szőnyegszerűen borították a folyót, holott régen az előző, még a kemizálás előtti időszakban a kérészrajok felhőiből a vízbe hullott milliárd és milliárd tiszavirág összefüggő térítőként hullámzott a felszínen. Ilyenkor a halak mintha csak megfeledkeztek volna az óvatosságról, szinte mindegyik feljött a víz színére, sőt a legmerészebbek ki-kiugráltak, de ekkor néhány órára senki nem törődött velük, hanem vesszőkosarakkal, vizet áteresztő gyékényszakajtőkkai merítgették ki a váratlan zsákmányt, de a kérészeket nem annyira csalinak, mint inkább a mindig éhes aprójószágoknak szánták. (A négy évenként, nyaranként ismétlődő tiszavirágzás az idén halvány árnyéka volt csak önmagának, de mégis vigasztalón jelezte, hogy a mélyen az iszapban megbúvó kis lárvák nem mind pusztultak el, lassan visszatér az élőlánc, maga a tiszai élet.) juhász Gyula gyönyörűséges Tisza-versei közül A nagy víz (1879) emlékére c. alkotás így talál vigaszt a Szegedet elpusztító régi árvízre: „Most nem lehet halálos az ítélet, Míg megterem itt búza és erőt..." (60) És tovább: „A szőke víz emelje a hajókat, Mint az öröm az emberszíveket, Tiszavirág viruljon(t) a habokban, És már ne késsen az a kikelet!" (62) Ha nem is ennyire egyértelműen, de a könyv sorai, képei mögül is megcsillan a halvány remény: újjáéled a Tisza.

A Karátson-(é\e tiszai gyászbeszédet végigkísérik a halott halak véres, naturális tetemeinek képei, a Duna TV híradójának filmfelvételei, továbbá Miskolczi Gábor, Horváth J. Benő és Szörényi Zoltán döbbenetes fotói. De mintegy ellenpontként követik ezt Az élő Tisza című fejezetben Bodnár Mihály világszép természetképei, melyeket juhász Gyula versei foglalnak keretbe. Hadd valljam be úgy is, mint a Tisza egyik szerelmese, hogy e csodákat szabad szemmel alig-alig láttam, ezt az igazi tündérországot e színes diaképek vetítik elénk. (28-69) A mindennapi életet Kunkovács László Élet a Tiszán című fejezete (70-85) mutatja be bravúros fekete-fehér képekben, de annál színesebb stílusban. Maga a szerző külön is méltatja ezt a kettős értelmű objektív módszert, írván: „A vizuális leképzés alapműfaja az állókép. Az elkapott pillanat jó esetben kiemeli a lényeget, nem fikció, nem festi át a világot. (73) A szerző hazánktól Mongóliáig, sőt utóbb Tibetig munkálkodó etno-fotográfus, aki képben és szóban a maximumot nyújtja: röviden bevezet bennünket a halászat tudományába, a legszívesebben máris csatlakoznánk hozzá és a halászokhoz: „Értő szem előtt nyitott könyv a halász-szerszámok garmadája. Sokféleségük a vizek változásaihoz, és a halfajták természetéhez idomulva alakult ki... (így) igazi halászember ritkán marad hoppon" - írja szerzőnk (73), aki e mesterséget valamelyest maga is gyakorolta.

Megtudhatjuk, hogy az egyik, ma már ritka hálófajta, a milling, nemcsak a halászat, hanem „...szinte a vadászat élményét adja”. (74) Vigasztaló, hogy a műanyagból való perion helyett az „...újra természetes anyagból készített varsát a hal fagyökérnek nézi, s egyenesen belebújik." (74) Az ártéri kubikgödröt, ahonnan a töltésbe való földet valaha kiemelték, évszakos halastónak használták, de sem Kunkovács László, sem pedig a többi szerző nem említi, hogy a múlt századi, illetve a 19. századi ármentesítés során e munkagödröket kis ún. fokokkal össze kellett kötni a fő mederrel, de ezekről a kis csatornákról később alig gondoskodtak,

103