Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Pomogáts Béla: Két búcsúztató között (Méray Tibor és az Irodalmi Újság)
tőségének Programjavaslata című dokumentum) közreadásával. Ezek a dokumentumok igen nagy hatást gyakoroltak a magyarországi értelmiségre, és hozzájárultak ahhoz, hogy a nyolcvanas évek második felében megerősödő ellenzéki demokratikus mozgalmak egyik fontos szervező eszméje éppen az erdélyi magyarsággal vállalt szolidaritás lett. 5. Az Irodalmi Újság és maga Méray Tibor mindig igen tájékozottnak bizonyult a magyarországi és általában a közép-európai viszonyok alakulása tekintetében. Az elsők között hívta fel a figyelmet a hazai ellenzéki értelmiségi megmozdulásokra. A nyolcvanas évek elején ugyanis Magyarországon (és miként az Ellenpontok tanúsítják: Erdélyben is), mindenekelőtt a lengyel Szolidaritás hatására, ellenzéki értelmiségi mozgalmak és független (szamizdat) kiadványok láttak napvilágot. Az Irodalmi Újság elvi következetességgel és küzdőtársi szolidaritással adott beszámolót azokról az értelmiségi mozgalmakról, amelyek több színtéren is a társadalom autonómiájának létrehozását és működését kívánták megalapozni. Ilyenek voltak a demokratikus és nemzeti ellenzéki csoportok, az írószövetség közgyűlései, a különféle szamizdat kiadványok, a Szegényeket Támogató Alap (SzETA) és a zöld mozgalmak, például a csehszlovák kormány által kezdeményezett (és később megvalósított) dunai vízi erőmű ellen kibontakozó tiltakozó mozgalom. A magyar demokratikus ellenzék története igen hitelesen bontakozik ki az Irodalmi Újság közleményeiből, Méray Tibor írásaiból. így Választ gátunk, választgatunk (1985. 3. szám) című vezércikke az 1985-ös országgyűlési választások fejleményeiről számol be, mindenekelőtt arról, hogy a választáson kísérletet tettek a fellépésre a demokratikus ellenzék jelöltjei is, a hatalom azonban manipulativ módszerekkel megakadályozta ezek sikerét. Az Ifjú szívekben (1986. 4. szám) című írás a március 15-i spontán diák-demonstráció rendőrségi szétveréséről ad tájékoztatást. A fiatalokról szólva a szerző megállapítja: „Ok azok, akikkel »baj van«. Ok azok, akik március 15-én felvonulnak, és az ő költőik írják azokat a verseket, amelyek miatt be »keil« tiltani egyes folyóiratokat; ők azok, akik aláírásokat gyűjtenek egy, a természeti környezetet veszélyeztető vízlépcső ellen, akik egyetemi vitában sarokba szorítják a szerkesztőket leváltó, írókat elhallgattató funkcionáriusokat, akik vallási kisközösségekben szóvá teszik az egyházi hierarchia élén állók megalkuvásait, akik szamizdat folyóiratokat adnak ki, akik állják a rendőri beavatkozások, a hivatali visszaélések, a pénzbüntetések, az állásvesztések ütéseit. És ők azok, akik mindent tudni akarnak 56-ról, akiknek szükségük van 56-ra, mert fiatalok és magyarok, és a XX. századból nemcsak vert hadak, elpusztult seregek, különböző színű, törvényesített tömeggyilkosságok, más-más ideológiájú idegen urak előtt alázattal főt hajtó vagy dilettáns módon szembeszegülni próbáló politikusok képét akarják átvinni a XXI. századba, hanem valamit, amire büszkék lehetnek, amivel annyi botlás, bűn, balszerencse után a civilizált világ előtt »lemostuk a gyalázatot.«" Az ellenzéki mozgalmak tevékenységét: küzdelmeit és sikereit regisztráló beszámolókat követve Magyarországon (majd Lengyelországban, Csehszlovákiában, végül az egész közép-európai régióban) felgyorsultak az események, és kezdetüket vették a történelmi átalakulások. Méray már 1982-es Hol sírjaink domborulnak című írásában (1982. 4. szám) követelte Nagy Imre és a kivégzett forradalmi vezetők méltó eltemetését, akkor természetesen visszhangtalanul. 1988. június 16-án azután az emigráció vezetőinek kezdeményezésére a párizsi Pere Lachaise-temetőben felavatták Nagy Imrének és a magyar forradalom vértanúinak jelképes síremlékét, a gyászünnepségen, 99
