Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Pomogáts Béla: Két búcsúztató között (Méray Tibor és az Irodalmi Újság)
Pomogáts Béla Két búcsúztató között s- Méray Tibor és az Irodalmi Újság l. 1956. október 6-án a budapesti Irodalmi Újságban Méray Tibor Rajk Lászlóik sírjánál című írása emlékezett meg azokról a kommunista politikusokról, akiket 1949-ben egy szovjet mintára rendezett kirakatperben halálra ítéltek, és felakasztottak, majd hosszú évek elmúltával: 1956 őszén rehabilitáltak és ünnepélyesen eltemettek. A Kerepesi úti temető vörös színekben pompázó ravatala mellett különben olyanok búcsúztatták egykori elvtársaikat, akik maguk sem voltak ártatlanok mindabban, ami Rajk Lászlóval és társaival történt, hiszen Münnich Ferenc, Orbán László és a hadügyminiszterhelyettesi posztot betöltő Janza Károly semmit sem tettek az ellen, hogy közvetlen barátaikra (és Magyarországra) rászakadjon a sztálinista rémuralom. Egyedül Szász Bélának, a nagy per egyik életben hagyott vádlottjának volt erkölcsi joga ahhoz, hogy a zsarnokság iszonyatáról vallomást tegyen. És az Irodalmi Újságban Méray Tibornak, aki akkor már hosszú évek óta, és nem kicsiny próbatételek árán tanúsította eltökéltségét a rémuralom ellen viselt szellemi, írói küzdelemben. Méray akkor az Irodalmi Újság október 6-i számában a következőket jelentette ki: „a ti sorsotok felismerése ölte ki belőlünk a vakhitet. A ti sorsotok felismerése fordított szembe minket a magunk vétkeivel és a zsarnokok korbácsával, börtöneivel, fegyverével is. A ti tragédiátok tanított meg: soha mást, mint az igazat, soha - se a kínvallatás kényszeréből, se vélt, se téves »ügyszeretetből« - a ti tragédiátok tanít és kötelez emberségre és magyarságra, igazságra és szabadságra. Nem fogadkozom, nem ígérgetek, nem esküdözöm. (O, sírnál tett hamis eskük, de a fülünkbe dörömböltök még máig is!) Nem mondom azt, amit a mártírsíroknál szokás: hogy nem haltatok meg hiába. Mert nem kellett volna, mert nem lett volna szabad meghalnotok. Nem mondok többet, nem is mondhatok, csak kimondhatatlan keserűen, kínlódva, halkan ezt: a mi életünk most már csak annyit ér, amennyit jóvá tud tenni a ti halálotokból..." Rajk László és társai, talán nem követek el kegyeletsértést, ha ezt kimondom, korántsem voltak gáncsnélküli lovagok. Őket is, kivált a több éven át belügyminiszterként tevékenykedő Rajkot, súlyos felelősség terhelte azokért a jogsértésekért és bűnökért, amelyeket a Rákosi által vezérelt zsarnoki rendszer már az első pillanatoktól kedve elkövetett. Az ellenük rendezett hamis és hitszegő bírósági eljárás és meggyilkolásuk mindazonáltal az önkényuralom egyik rettenetes, ráadásul jelképes értelmű bűne volt. Rehabilitációjuk és újratemetésük pedig, ugyancsak jelképes erővel nyitotta meg az országos újrakezdésnek azt az útját, amely az ötvenhatos forradalomhoz elvezetett, és amelyeket Kádár János árulása és a szovjet katonai erőszak végül elre- kesztett. Méraynak ezért minden indoka megvolt arra, hogy Rajknak és társainak újratemetésében a politikai és erkölcsi jóvátétel történelmi parancsát lássa. Ő a maga ré92
