Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Legenda Kodolányi Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)

állomáson éppen akkor húzott ki a személyvonat, amikor én át akartam rá szállni. Mentegettem magamat a késés miatt, Kodolányinak is azt mondtam, hogy éppen előttem húzott ki a tapolcai személyvonat. Azonnal rám csapott: micsoda förtelmes germanizmus - mondta, hogy egy vonat kihúz! Persze én próbáltam menteni a nyelvi szeplőt azzal, hogy ez egy szakmai nyelvi kifejezés, apám is, nagyapán is vasutas volt, egész gyerekkoromat vasútállomás közelében töltöttem, és ezek a szavak, hogy: a személyvonat elveri a gyorsot, vagy hogy egy szerelvény előrehúz, természetesek voltak.

O azért ezt nem bocsátotta meg nekem. De nem is ez a fontos talán, hanem az a szeretet, amivel a nála több, mint harminc évvel fiatalabb szerkesztőt magához fogadta, és ez volt az alkalom, amikor megbeszélhettük, hogy a Jelenkor folyóiratot is ugyanúgy támogatja, ugyanúgy kéziratot ad, mint ahogy a Várkonyi szerkesztette Sorsunkat, vagy a Dunántúlt szerkesztő Szántó Tibort támogatta.

Kodolányit Budapesten is fölkerestem. Akkor a Böszörményi út és a Beethoven út sarkán lakott feleségével, Tildi nénivel együtt, a lányánál, akit ő Juckának nevezett, s akit Júliának kereszteltek.

Akkor már a fiatalokat mintha magához engedte volna. Kapcsolata sajnos megromlott a nemzedéktársaival, de bennünket, fiatalokat, emlékszem, Csűrös Miklóst is, szívesen fogadott. De hát ez már életének az utolsó évtizede volt. Betegként ült előttem, szinte ölben tették akkor már egyik helyről a másikra. Azt mondta: „Akarattyán rosszul lettem. Most se vagyok jobban. Fölhoztak Pestre. Ennyit rólam. Most mesélj magadról."

Talán nem dicsekvés felidézni azokat az ajánlásokat, amelyeket Kodolányi a Pécsre küldött könyvekbe - nem mondom, hogy írt, mert csak - diktált. Akkor már villanyírógépet sem tudott használni. A vas fiai 1963-ban megjelent példányába írta, vagy diktálta április 26-án: „Tüskés Tibornak nálam tett látogatása és beszélgetésünk emlékére baráti szeretettel" - még a neve az ő keze vonását őrzi: „Kodolányi". A Baranyai utazásba írta, illetve íratta: „Tüskés Tibornak, munkám folytatójának ott, ahol én is kezdtem, őszinte szeretettel, 63 október 6."

Ezt az ajánlást tulajdonképpen azért olvastam el, hogy megéreztessem annak a könyvnek a forrását, amit később Kodolányiról írtam. Egy ilyen ajánlás, úgy éreztem, hogy parancs. Akkor létezett a Szépirodalmi Könyvkiadó Arcok és vallomások sorozata. Valójában ebbe a sorozatba készülő munkára kötött velem szerződést a Szépirodalmi Kiadó. Aztán amikor a tizenkét íves munka odakerült a Kiadó asztalára, azzal a mintegy száz fotóval, amit összegyűjtöttem, már változott a helyzet. A kéziratot az Irodalomtudományi Intézet marxizmusban felvértezett kritikusainak adták ki bírálatra. Egy ilyen külső lektornak a véleménye bennfelejtődött a kéziratban. Abban minden második szó ez volt: eufémizmus. A „bűnrészesség" vádjával illetett a Kiadó. Nem is csodálkoztam, hogy a szerződést felbontották, a kéziratot visszaküldték, a képekért tiszteletdíjat nem fizettek, velem a felvett előleget visszafizettették.

Kardos György tudomást szerzett kéziratom létéről, és a könyv hihetetlen gyorsasággal 1974 végére a Magvető Kiadónál megjelent. Úgy érzem, hogy a könyv ma is alkalmas az újbóli kiadásra, és talán azokkal a képekkel együtt, amelyekkel annakidején nem jelenhetett meg.-Albert Zsuzsa: - Csűrös Miklós még nem beszélt személyes kapcsolatáról.- Csűrös Miklós: - Vargha László dr. vitt el hozzá, kitűnő néprajztudós és építészettörténész volt, polihisztor, nagy tudású ember. Középiskolás koromban kerültem el az akkor már beteg Kodolányihoz. Általában úgy emlékszem, hogy féloldalt fekszik, félig ül, félig fekszik tréningruha-szerű öltözetben, és egy macskára emlékszem abban a bizonyos szobában, és szuggesztív beszélgetésekre. Amikor ugyan szóban, de hasonlókat hallottam és tanultam tőle, mint amiket a Szabó István-levelezésben írásban találtunk.

89