Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Legenda Kodolányi Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)

Azt kell mondanom viszont, hogy senkinek sem ugyanazt mondta, hanem ad hominem. Tehát azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyek engem foglalkoztattak. Akkor én, mint afféle kamasz, nem tudtam fölülemelkedni a saját kérdéseimen, és bizony orosz szakos voltam, és akkor orosz irodalomról beszéltünk, amikor Gulyás Pálról írtam egy dolgozatot, akkor Gulyás Pál-emlékeit osztotta meg velem, ezek nagyon felejthetetlen és tanulságos dolgok voltak.

Egy-két apró dolgot azért kiírtam magamnak, részben olyat, amit ő mondott el, részben olyat, ahol részt is vettem. Például, meglátogatta valaki, ezt elmesélte, Krúdyról volt sző, és azt mondta az illető, hogy Krúdy „nem mutat előre". Erre azt mondja Kodo- lányi, hogy: akkor mars ki! Utólag jólesik nekem, hogy ha néha elmaradtam a megszokott találkozási időmön belül, rám telefonált: Mi van veled, hol maradsz? Nemcsak figyelmesség volt ez, hanem a nevelő igényessége, hogy az ember ne maradjon el.- Büki Béla: Nekem a hozzá való viszonyom gimnazista koromból származik. Kiss Gézának volt egy Ormánságról szóló könyve, ami föllelkesített.-Albert Zsuzsa: - Az evangélikus gimnáziumba jártál.- Büki Béla: - Igen. Akkor olvastam a Baranyai utazást is, ekkor fedeztem fel Kodolányi Jánost. Végül aztán életének utolsó hónapjaiban ismertem meg személyesen, mert az akkori professzorom, Magyar Imre, aki jó barátságban volt vele, felhozta a Klinikára Bala- tonfüredről, ahonnan Kodolányi János rossz szájízzel jött el. Ismeretségünk nagyon szorossá vált, olyan betegsége volt, ami állandó orvosi készenlétet igényelt. Szaknyelven mondom: Adam-stokes szindrómában szenvedett, ami az átvészelt szívinfarktusok következtében időnkénti szívmegállással jár. Ez azonnali beavatkozást igényelt, rosszullé- tekor azonnal Adrenalint kellett beadni. Ezt követően azonnal feltisztult a tudata.

Akkoriban már volt pacemaker, ő azonban minden beavatkozás elől elzárkózott, ami áthatolt a bőrön, így aztán a pacemaker beültetéséről sem lehetett szó. Nagyon súlyos beteg volt már akkor, izületi bántalmai, cukorbetegsége volt, amit nem engedett inzulinnal kezelni. Ha történeti könyveit olvassa az ember, akkor értheti meg azt, hogy talán valami sámánisztikus elképzelése volt a kezelésről, hogy az történjék, amit a sors kirótt rá.

Sokat beszélgettünk. Önmagáról beszélt. Halála után - már Jucikától - megkaptam a Visszapillantó tükör című könyvét, beszélgetésünk lényegében arról szólt, amit a könyvében leírt. Az IGE-vel kapcsolatos huzavona is mély nyomokat hagyott benne, erről gyakran beszélt. Mivel sokszor éjjel-nappal nála voltam, beszélt arról az elképzeléséről, ami szerint a honfoglalás idején két hatalom volt, egy világi és egy szakrális hatalom. Ez utóbbi helye a Holdvilág árokban lett volna szerinte. Elmentek oda a fiával, a hely látványa, a környezet meggyőzte Őt erről.

Én szerintem, és Magyar Imre is azt mondta, hogy halála nem volt törvényszerű, ha beleegyezik, még kezelni lehetett volna. Soha nem egyezett bele igazából, injekciót is csak akkor lehetett beadni neki, ha eszméletlen volt. Sokáig egyedül volt a kórteremben, de ha mégis meg kellett osztania valakivel, és ez segítőkészségére volt jellemző, intézkedett, ha betegtársának elfelejtették beadni az esti gyógyszereit. Az utolsó percig tiszta volt a tudata.

Halála előtti percekben - bár beértem a kórterembe - az élettani helyzet olyan volt, hogy nem lehetett segíteni. Utolsó szava az volt, hogy: Németh László, segíts! Ez volt az utolsó mondata életében. Számomra meglepő volt, ismervén a körülményeket...-Albert Zsuzsa: - Ezt te hallottad?- Büki Béla: - Ezt én hallottam egyedül, mert egyedül voltam a kórteremben.

90