Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Legenda Kodolányi Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
szó, hogy mit kíván a Kiadó kihagyni és mit nem kíván kihagyni, hanem arról is, hogy tudták erről a regényről, hogy apám is kiadás előtt még átdolgozandónak ítélte.- Várkonyi Péter: - Szellemi élményem az En vágyókkal kapcsolatban van. Nálunk volt, ott ült a négy tuja között délelőtt, mellette papírlapok voltak. Odaültem, az egyiket megengedte, hogy elolvassam. Az Én vagyok első lapjai voltak. Egy kép van előttem. Az éles napfény, ahogy ülök a gyepen a lábánál a mandulafa alatt, és a következő mondatot olvasom a gépelt lapon: „Lábbal előre jöttem a világra, ahogy mást a sírba visznek." Borzongás futott keresztül rajtam, mert egyszerre hatott a testi való, az élmény, a láb, és a születés és a halál egyazonúsága. Ez egyszerre tört rám. Később erre emlékezve jutott eszembe, hogy apám azt írta róla: ő volt az az ember, aki egy csipetnyi gondolatot is megvilágosodássá tudott érlelni egy időn kívüli pillanat alatt.- Albert Zsuzsa: - Középtermetű volt, bár én már csak ülve láttam, de a fényképein látni, középtermetű volt, dús, barna haja volt, és nagyon élénk, feszült tekintete.- Kodolányi Júlia: - Szerencsére én a feszült tekintetét ritkán ismertem, volt olyan nagyon erős, vizsgáló tekintete. Mikor valakit megismert és először látott, valóban olyan erős, vizsgáló tekintettel nézte.-Albert Zsuzsa: - Marci, te hol találkoztál személyesen vele, és milyen alkalomból?- Kalász Márton: - 1954 tavaszán, amikor a pécsi színházban - én akkor Pécsett voltam, illetve még Pécsett sem, hanem Szigetváron, meg egyáltalán Baranyában, Siklóson népművelő - amikor a Végrendeletet bemutatták, illetve készültek rá, akkor volt lent. Eljött a Dunántúl szerkesztőségébe. Akkor ő ott megjelent - s most nagyon érdekes volt a Szabó Istvánnal való levelezésében olvasni, hogy nem akart részt venni a premieren. Aztán végül is elbizonytalanodtam, hogy ott volt-e, a bemutatón vagy sem.- ifj. Kodolányi János: - Nem volt ott.- Kalász Márton: - Nem volt ott. Viszont ott volt fél Vajszló, nagy-nagy elfogódottsággal végignézték az előadást, külön biztosítottak nekik jegyeket, és huszonegy évesen az ember, meg abban a szituációban, óhatatlanul áhítatot érez és nagy tiszteletet, ami gátolja, hogy akár megszólaljon. O akkor olyan közvetlen volt, hiszen amikor megtudta, hogy én német vagyok, elkezdett kérdezni, s ez nekem nagyon fontos volt. Illyés Gyula esetében is, s az ő esetében is. Mert nekem ezt az árkot már akkor át kellett ugranom, amikor olvastam őket. Egyszer ültem Ozorán azon a vaskorláton, amit Illyés megír egyik gyönyörű versében, órákig gondolkodtam ezen az egész ügyön, és utána írtam egy hosszú poémát, s ez kettőjüknek szólt. Illyésnek és Kodolányi Jánosnak. Próbáltam megmagyarázni, hogy ezt a magyar-német viszonyt hogyan gondolom. Szerencsére a poémát időben eltüntettem, nincsen nyoma. De nekem hihetetlenül jólesett, hogy, s ezt később Illyés is megtette, ő 1955-ben elkezdett engem kérdezni. Hogy én is megenyhülhessek bizonyos dolgokban. Nem mintha ellenséges lettem volna, nem, de bizonyos dolgokat másképpen láttam, mint ők. Olyan gesztus volt, egy fiú iránt, mint ahogy Szabó Pista iránt is volt millió gesztusa.-Albert Zsuzsa: - Tüskés Tibor a pécsi Jelenkor főszerkesztője volt 1959-től 64-ig.- Tüskés Tibor: - Kodolányi Jánossal a hatvanas évek legelején találkoztam személyesen. A Jelenkor szerkesztői elvei közé tartozott, hogy vállalja azt a kulturális, irodalmi hagyományt, amely Pécshez kötődik, és amelynek a gyökereit a Janus Pannonius Társaság és folyóirata, a Sorsunk teremtette meg, és folytatta ezt a Dunántúl is. A Sorsunkat Várkonyi Nándor szerkesztette, a Dunántúlt pedig Szántó Tibor. Követve azt a gondolatot, hogy a Pécsről, Baranyából elszármazott írókat a Jelenkor is munkatársaként fogadja magához, Weöres Sándorhoz, Mészöly Miklóshoz hasonlóan, indíttatást éreztem arra, hogy Akarattyán személyesen fölkeressem Kodolányi Jánost. Úgy emlékszem, hogy Balatonfenyvesről utaztam föl, és Szabadbattyánnál kellett át- szállni a tapolcai személyvonatra, hogy Balatonakarattyára jussak. De a szabadbattyáni 88
