Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Fried István: „Mi a mezőről vagyunk...” (Orosz László tanulmányai Berzsenyi Dánielről és Katona Józsefről)

ezt, sőt részben elmozdítja a holtpontról a följebb bírált nézetet. Méghozzá azáltal, hogy olyan Berzsenyi-értekezés(ek) együttesében helyezi el, amelyek értelmezése túlmutat az 1970-es esztendők frazeológiáján és terminológiáján. Az mindenképpen elismerésre méltó, hogy Berzsenyi európai irodalmi kontextusba kerül, oda, ahol nemcsak antikvitás-értelmezése, hanem költészetének vonzásai és választásai kapcsolják. Orosz Lászlónak ugyancsak érdeme, hogy nem megrögzítette a kutatást, hanem kinyitotta. Azáltal, ahogy az idevonatkozó magyar nézeteket csoportosítva megkísérelte az összegzést, a summázatot, teret engedvén a továbblépésnek.

Nem kevésbé fontos A történetíró Katona József című dolgozat ama része, amely a történeti tanulmányok nyelvét mutatja be. S bár a nyelvújításban szerzőnk (ti. Katona) „nem vallott színt", a Bánk bán mintha egy nyelvújítást megelőző korszak, egy töredékeiben megvalósult magyar Sturm und Drang kifejezéskészletével szólna. A történeti munkák egyik legfontosabb hozadéka - Orosz László szerint „nemcsak magyarul" vannak írva, „hanem magyarosabban is korának irodalmi nyelvénél. Mint több idézetből láthattuk, a népnyelv szavait, kifejezéseit, fordulatait használta. Népies a mondatszerkesztése is". Annyit jegyeznék meg, hogy a népnyelv bizonyos kifejezéseinek, fordulatainak befogadása az irodalmi nyelvbe szintén része a nyelvújításnak, amely elsősorban stílusújítás volt, és nem azonos a szógyártással, ebben egyébként a kor valamennyi írója jeleskedett (ezt Orosz László nálam jobban tudja). A „népies"-t viszont nagyon megterhelt minősítésnek vélem, s a magyarosság kritériumai sem egészen egyértelműek. Amit egy korszak latinos-diákosnak vagy németesnek érez, azt egy másik korszak esetleg magyarosnak. „S mi tűnik ma ízesebb magyarságának - kérdezi a történész Heiszler Vilmos «Óbester uram az ámbituson früs- tökölt», vagy «Az ezredes úr a tornácon reggelizett?»". S amit ehhez zárójelben hozzáfűz, nem kevésbé tanulságos: „Nóta bene: a tornác sem tűnik finnugor eredetűnek, de a törö- kös iskola hívei sem lelnék sok örömüket benne." A tornác egyébként vitatott eredetű szó, feltehetőleg németből jött át.

Ha summázni akarnám véleményem Orosz László tanulmánykötetéről, rendkívül pozitív, rokonszenves, inspirativ és még vitatható téziseivel is (vagy elsősorban azokkal?) továbbgondolkodásra ösztönző személyiség rajzára kellene vállalkoznom. Megtettem ezt egy születésnapi köszöntőben, amelyben tevékenységét tekintettem át (Orosz László köszöntése. Forrás 1995. 7. szám). Ez a tanulmánykötet mindenekelőtt azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mivel egy tudós-tanári magatartást reprezentál, és ezen keresztül egy olyan nézetrendszert, amely a gyorsan változó irodalmi/irodalomtörténeti áramlatok közepette, ellenére termékeny szempontokkal gazdagít. Sokan értekeznek mainapság (bár nem annyian, mint egy-két évvel ennekelőtte) a szerző „haláláról". A másik oldalról nézvést: az olvasó megkonstruálja a szerzőt, a művek meghatározott halmazából kialakítja a maga íróját-költőjét. A valaha élt valóságos (kevéssé ismerhető) szerző és az olvasó konstrukciója (amely nem nélkülözheti az anyaggyűjtés, a filológia kevéssé tetszetős munkáját) egymásba épül, egymásra vetítődik. A mű szövege és a szöveg értelmezése valamiképpen egymásra olvasva érvényesül. Ebből a megfontolásból a tudós-tanár Orosz László irodalomtörténészi munkássága csak látszólag képvisel egy avittabb szemléletet, valójában befogadáselméleti megfontolások rejtőznek benne. Hiszen az Ady rajzolta Katona József, a Széchenyi István által olvasott Berzsenyi nem egyszerűen utóélet-rekonstrukció, hanem hatástörténeti esemény, egy életmű értelmezésének megannyi fázisa. Olyan irodalmi alrendszerek feltárása zajlik az értekezésekben, amelyek az irodalomnak, irodalmi személyiségnek és irodalmi műnek társadalmi, kortörténeti, gondolkodástörténeti kontextusával ismertetnek meg. így az irodalomra és az irodalmi műre több helyről vetődik az értelmezés fénye. Önnön pozíciójának tudatosulása Orosz Lászlót arra késztette, hogy a látszólagos irodalmi peremhelyzet poétikáját érzékenyen, empátiával, műgonddal vázolja föl, a személyes hitelesség igazoló erejével. (Korona Kiadó, 2000)

102