Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Fried István: „Mi a mezőről vagyunk...” (Orosz László tanulmányai Berzsenyi Dánielről és Katona Józsefről)
Fried István „Mi a mezőről vagyunk..." (Orosz László tanulmányai Berzsenyi Dánielről és Katona Józsefről) Orosz László egyike az utolsó hírhozóknak és tanúknak arról, hogy valaha, nemcsak a XIX. század szűkösebb lehetőségeinek évadán, hanem a XX. század első harmadának szélesedő tudományos (intézmény)-rendszerében élt - működött, méghozzá nem feltétlenül a fővárosi, esetenként kisebb városi középiskolákban tanító személyiség, akinek „rangja", „méltósága" nem volt több, nem volt kevesebb, mint a „tudós-tanár"-é. Egy olyan korszakban, amikor még ez a nem hivatalos elismerés kijárt az efféle kutatóknak-oktatóknak. Az egyetemi stúdiumokra alapozó, az oktatás munkájában és a középiskola (köz)életében kutatói érdeklődését érvényesítő tanárnak módja nyílt, hogy feldolgozza a (nem tökéletesen ellátott) középiskolai-városi könyvtárak, a vármegyei és a városi levéltárak sokszor érdekes, olykor meglepő ritkaságokat tartalmazó anyagát, vagy kapcsolatot tartva az egyetemi alma materrel, tudományos folyóiratokkal, intézményekkel részt vegyen ne csak a helyi, hanem az országos (jelentőségű tudományos munkamegosztásban (is). Hirtelenében nem jut eszembe olyan kutató, tudós, (érettebb korában) nagynevű szerző, persze a régebbi peródusból, aki az egyetemet végezve azonnal egyetemi oktatóként kezdte volna pályáját. Riedl Frigyes középiskolai irodalomóráinak anyagát lelkes, szorgalmas diákjai érdemesnek tartották a könyvpublikációra, Négyesy László szolnoki tanárkodása idején ismerkedett meg alaposabban Verseghy Ferenc életművével, Horváth János, Pais Dezső, Bán Imre egyetemi pályafutása előtti éveit éppen úgy említhetném ebben a körben, mint a kiváló filológus Gálos Rezső győri működését, vagy Brisits Frigyes több, mint figyelemre méltó esetét, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként a budapesti cisztercita középiskola igazgatója volt; és korántsem csupán az érdekesség kedvéért jegyzem ide, hogy Szerb Antal a Vas utcai „kereskedelmi"-nek volt tanára. Orosz László a legendává lett, Sőtér István és Szász Imre által regénybe (Fellegjrírás, Ménesi út) írt, Fodor András révén naplójegyzetekben megjelenített Eötvös Kollégium neveltjeként Kecskeméten kapott tanári állást, és Kecskeméthez hű maradt, pedig a szegedi egyetemen módja nyílt volna pályamódosításra. Ez a hűség - úgy tetszik - megkülönböztető tulajdonságaként rajzolódhatna ki egy róla írandó - és századunkat, az olykor rövidnek, máskor túl hosszúnak és keservesnek érzett XX. században az értelmiségi pályát deformálni akaró törekvéseket reprezentáló - életrajzban. Hiszen a tudós-tanári pálya nemcsak az egyetemi mester, Horváth János irodalomszemléletének elsajátítását, őrzését, alkalmazását eredményezte (például a jelen kötet Berzsenyi-dolgozataiban), hanem a fiatalkori eszmények sugallatai nyomán körvonalazódó kutatási tárgyak folyamatos, különféle aspektusból történő újragondolását is (például e kötet Katona Józsefről szóló dolgozataiban). Talán már itt fel kell hívnom a figyelmet, hogy a „szakirodalmi" hivatkozások között perdöntőén fontos helyen, a tanulmányok zárlataiban olvashatók Ady Endre és Szabó Dezső „esszéisztikus" sorai Katonáról, illetőleg Berzsenyiről; s hogy Orosz László legalább annyit köszönhet Németh László Berzsenyi-portréjának, mint a Horváth Jánosénak. A Németh- recepció igazán föltárhatná, hogy a szaktudomány miként reagált Németh „irodalomtörté97
