Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Bombitz Attila: Akiről tudunk, akit sohase láttunk (Esterházy Péter: Harmonia Caelestis)
annak (dekonstruált), (posztxnodern-tapasztalati) maradékát minimál strukturáltságában is egészérvényűvé emelte. A történeti és kulturális emlékezet patriarchális viszonyrend- szerén is túlmutató szimbólumképzésével állandó párbeszédet biztosít magának a 'feljegyző' (az elbeszélő) önmaga és 'tárgya' között. A különböző korok (orális vagy írott) történetszegmentumai mentén az emlékező (elbeszélő) minden egyes rögzítő-pótló aktusával részese lesz annak a végtelen történetnek, mely az európai kultúrkör mitikus intertextualizálásával jön létre. Az „édesapám így ismerkedett meg édesanyámmal" formula rendszeres ismétlődése az első kötet ős-család-alapításának a (teremtés)mítoszok- hoz hasonló variációs gazdagságát idézi, melybe a bibliai hagyomány újraírása éppúgy belefér, mint a görög mítoszok ismétlése. A „közös" időbe és térbe történő beágyazódás egyszerre feltételezi egy olyan könyv megalkotottságát, melyben a vertikális és horizontális tájékozódás idejétől és terétől függetlenedve mehet végbe. A mítoszokkal kezdődő, a bibliai hagyományokon átívelő, a magyar történelemhez kapcsolódó családtörténet nemzetkarakterológiai családtörténetté emelkedik, melyben viszont semmiféle centrális pozíció, hatalmi diskurzus nem biztosítja elsődlegeségét. A család-történet emlékezeten és kitaláción alapuló ország-történet. Ráismerhető és felismerhető, mert az egyik oldalon allegóriák szűkítik az olvasás lehetőségeit, míg a másik oldalon enigmatizáló és szimbólumképző aktusok akadályozzák az értelemképzést. Ez a kettősség csupán önmaga egészében lesz az olvasás számára modellértékűvé. A Harmónia Caelcstis legnagyobb vívmánya, hogy az 'európai regény' egyszerre kunderai és zmegaci fogalomkörének megfelelően szinte kizárólagos letéteményesként alkotja újjá a posztmodern utániság egy lehetséges nemzeti-történeti regényváltozatát - egy Cärtärescu, egy Ransmayr vagy egy Saramago történet/történelem-mondásával közös és a mai magyar (ál)történelmi regény nem történeti meghatározottságából következő, és éppen ezért attól gyökeresen eltérő horizontján. Ez a történetileg/történelmileg „járható" út azonban mintha mindig is jelezte volna jelenlétét. Csak meg kellett hozzá öregedni? A Bevezetés... utáni művek egyenesen beletorkollnak a Harmonia Cnelestisbe. Bizonyára nagy várakozás előzte meg az új nagyregény megszületését, hiszen Esterházy recepciója az első nagy prózafordulat utáni művekről igen kétségekkel teli nyilatkozott, miközben a kisebb mestermunkák, mint a Hrabal könyve, a Hahn-Hahn grófnő pillantása, az Egy nő, s a publicisztikai kötetek rendszeressége mintegy évtizednyi keresést, tájékozódást feltételezve tolták ki időben - Kulcsár Szabó Ernő kifejezését használva - az Esterházy-féle küszöbhelyzetet. A pimasz hangok mellett ugyanakkor a második prózafordulat eljövetelének várakozásáról is szó esik. A Harmonia koncepciója ugyanakkor éppen a helyüket kereső Esterházy-munkák technikáját, témáját erősíti fel. Csuhái Istvánt idézve: „jaj Harmónia caelcstis [...] más megvilágításba helyezi és 'átírja' az őt közvetlenebbül előző műveket. A Harmonia caelestis kicsit olyan helyzetben van, mint amit az autósok az 'elölről követés' kifejezéssel írnak le. Azt gondolom, visszapillantva, a kilencvenes évek három Esterházy-kötete [...] bizonyosan az 1 könyv sorozat sok-sok darabja, de tágabban véve az író egész kilencvenes évekbeli publicisztikája e regény közvetlen előzményének, felkészülésnek tekinthető, olyan írásoknak, amelyekben az új regény számtalan eleme valamilyen formában ki volt próbálva..." (Jelenkor, 2001. február) Csuhái megállapítását alátámasztva, részletezve és kitérve a nem közvetlenebb művekre is: A Csokonai Liliben kidolgozott önvallomásossághoz tartozó saját nyelv keveredése egy másik temporális szituált- sággal a Harmonia Második könyvének elbeszélői többszólam óságában ismétlődik újra: az „emlékező" nagyapa pl. a 19. századi míves beszéd imitátoraként egy eleddig nem létező nyelvi episztémét legitimál. A Hrabal könyvében megszólaló kelet-európai sors- és család-történet személyességének interkulturális és -textuális párbeszéde a narráció legkülönbözőbb, referenciális és imaginativ szintjei között a Harmónia ban a személyesség 77
