Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Bombitz Attila: Akiről tudunk, akit sohase láttunk (Esterházy Péter: Harmonia Caelestis)

sajátos űjrakódolásával, a név imagináriusba tágításával köszön vissza. A Hahn-Halm grófnő... utaztató regénye itt egy történeti utazást képez, melynek utazó személye vízsod­rásba kerülve zuhan át időkön és tereken. Az Eg]/ nő egy figurára komponált formanyelve egyenesen az 'édesapa' világegyetemként táguló körülírhatóságának variabilitását előlegezte meg. A „kékharisok" pedig azt a sokrétű tájékozódási igényt és tematikát, a be­szédmódnak azt a közvetlen, laza figurációját ígérték, mely a mostani regényben kompozicionális biztonsággal tartja össze mindazt, ami könnyen túlcsordulhatna, ha az olvasó tűrőképességét nem szabadíthatná fel a „mondjanak egy számot, azt olvasom" szerzői - (fel)olvasási - stratégiája. Esterházy a Bevezetés utáni művek tapasztalatait a Bei'czctcs utolsó mondatának „ismétlésével" szisztematizálta: a MINDEZT MAJD MEG­ÍROM MÉG PONTOSABBAN IS ígérete a Harmónia „magasabb szintűségében" valósul meg. Nem feladatunk kijelölni azokat a változatlanul vagy változtatva beillesztett szöve­gek újrafelvételét, mely a Beí'ezefcsből, vagy a még korábbi művekből találnak új helyet a Harmóniában. Legyen az az olvasó rá- és felismerő kedvének evidens és banális függvé­nye. Az azonban bizonyossággal állítható, hogy éppen mert a heideggeri-handkei Wieder-Holung poiézis szerint olvasható e szövegtörténés, az ökonomikus módon tartal­mazza Esterházy Péter majdnem eddig leírt minden szövegét. És azon túl persze 'mind­azt', amit még 'pontosabban' is le lehet írni. A 'mind' és a 'pontosság' közti „emelt" dialó­gus a Harmonia caelestis védjegye. A Bevezetés utáni szövegek - innen olvasva - eleve a posztutáni szöveg megalkothatóságának kérdéseit vetették fel a magasabb fokú ismétlés és a név imagináriusának harmonikus cisszekomponálásával. Mert ha már a Fancsikó és Pinta is látni és szeretni hivatott megtanítani, akkor ama kalokagathia értelmében a Harmonia Caelestis rhizomatikussága is a szépség és jóság poszton túli megvalósulása. Fancsikót és Pintát olvasva innen: A Harmonia Első könyvében a szimbolikus látásmód fó­kuszálja az üveggömbszerű történetmodulok hatáselvét, míg a Második könyv az olva­sásba rejtett szeretet denotativ befogadhatóságára tesz - bizonyos értelemben könnyű és veszélyes, bizonyos értelemben viszont szükséges és fontos - kísérletet. Pinta meséjében a „megfelelő pillanat lóháton jött". A várakozó kilenc napot s tíz éjjelt várt a megfelelő pillanatra. Ami ott mese, az itt kilenc-tíz év várakozás (Erwartung) és kitartott küszöb­helyzet, melynek hiátus voltát a megfelelő pillanatban (országos ezer év versus szerzői ötven év) édesapám tölt be (Erfüllung) a lóháton. Az eredmény pedig az a mozaikszerű, rétegelt, téridőt újraíró történeti emlékműállítás, mely a Kulcsár Szabó által feltételezett Esterházy-Ransmayr „közös" megtorpanásban gyökerezik. S amely, a két szerző élőmunkái alapján akár meglepetés hiányában, meg is született, hiszen az Abwesenheit, a távol-lét, ha ravasz módon is, de állandóan reflektál saját jelenvalóságára. Christoph Ransmayr a Morbus Kitalmrában, ha úgy tetszik, csak és kizárólag nyelvi episztéméként létező, saját terének és kultúrmeghatározottságának temporális újraírását végzi el egy vi­lágsiker és az azt követő több éves hallgatás után. Esterházy ilyetén, a Bevezetés után ráköszöntő küszöbhelyzetét, mintha csak olvasta volna Kulcsár Szabó monográfiáját, pontosan és párhuzamosan a Ransmayr példa alapján oldja fel. Egyetlen különbséggel. Nála nem az írott képben, hanem a képleírásban fog elveszni az olvasó. Nem a nyelv erőltetett képpé alakításában (mi is az?), hanem a nyelvet mozgató leírás imagi- nációjában. Megjegyzendő, e határátlépés a Ransmayr-recepció szerint nem járt sikerrel. Esterházy ugyanakkor olyan könyvet alkotott meg, mely bár egyenes folytatása korábbi műveinek, de a nyelvi humor és irónia visszafogása, a játék és komolyság közti dialógus komollyá válása, az európai és a nemzeti regény egységesülése a kilencvenes évek ma­gyar, onnan nézve igen halovány regényirodalmában sajátlagos értéket képvisel. E könyv ugyanis még azt is „újrahozza", ami az elmúlt években jelentős beszédmóddá alakult. A teljesség igénye nélkül: Garaczi pompásan utaztató népkönyvecskéjének nyelvi humorát és tematikus raszterét nagy mértékben fölülírja az esterházysággal viaskodó Váradiné 78

Next

/
Thumbnails
Contents