Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi mentében (Az 1956-os lemondás legendái és a valóság)

lye a nemzetközi közvélemény számára a háború után elkövetett súlyos kormányzati bűnök, törvénysértések, népellenes akciók, a kirakatperek, az erőszakkal kicsikart beismerések, a parasztellenes hadjárat, a munkásnyomor, a deportálások, az ártatlanokon végrehajtott tömeges halálos ítéletek jelképe volt. A sztálini építményből ismét kidőlt egy oszlop. Rákosit főképpen a belső ellenállás buktatta meg, helyzete annyira tarthatatlanná vált, hogy a Kremlben is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy Rákosi maradásáról nem Moszkvában döntenek, hanem Magyarországon. Ugyanakkor azt is közölték, hogy a Kreml urai Nasszer, Tito és Nehru Brioniban folyó tanácskozása alkalmával óhajtottak kedveskedni Titónak azzal, hogy végre elküldték Rákosinak a selyemzsinórt. A Le Franc Tireur rámutat, hogy Rákosit a belső erők buktatták meg, a Der Tag szerint a kommunista értelmiség és a fiatal párttisztviselők. Manchester Guardian: „Ez az első eset, amikor kommunista diktatúrában a közvélemény nyomása ilyen komoly lépésre kényszerítette a vezetőket." New York Times: a pártvezetők Rákosi leváltásával az egyre erősbödő ellenzéket akarták leszerelni.

Szabad Európa: a vasfüggöny mögött egyedül a szovjet lapok közöltek részletesebb tudósítást Rákosi távozásáról, a csehszlovákiai és a kelet-berlini lapok csak rövid jelentést hoztak róla a belső oldalakon. A párizsi rádió szerint Rákosi a maga módján bevonult a történelembe, de nem kell vele többé számolni, hiábavaló benne reménykedni, szükségtelen tőle félni. Távozásának puszta ténye fontosabb, mint az utódlás. A londoni Times Rákosi támadásának forrásait így sorolja:

1. Tito marsallban megvolt a vágy, hogy egykori ellenfeleinek fejét gurulni lássa.

2. A magyar népben és a pártban is fokozódott az ellenszenv Rákosi iránt. 3. A Petőfi Kör ülésein nyílt tüntetések folytak ellene. Daily Telegraph: Az emberek leplezetlen ujjongással fogadták Rákosi lemondásának hét órakor bejelentett hírét. Egy jellegzetes megjegyzés: „Legalább remélhetünk. Rákosi alatt nem volt remény." O volt „az utolsó régi törzsfőnök". A Daily Express bécsi tudósítója jelenti: megdőlt még egy kommunista bálvány. A kopasz, köpcös zsidó Sztálin kedvence volt és sztálini brutalitással seperte félre ellenfeleit. „A párttagoknak sok panaszuk volt Rákosi vezetésére és Hruscsov beszéde megnyitotta a zsilipeket a bírálatok özöne előtt. Azonban az az állítása, hogy Hruscsov februári beszéde nyitotta fel a szemét és bírta rá a lemondásra, nem felel meg a valóságnak, hiszen azóta még keményen visszavágott bírálóinak és hevesen küzdött, hogy pozícióját megmentse."

Le Monde: A magyar Sztálin sokáig várt, míg végre követte Cservenkov példáját. Brutális diktátori vérmérsékletével rendkívül népszerűtlen volt és az utóbbi időben teljesen maga ellen hangolta az értelmiségi köröket. A News Chronicle szerint Rákosi elmozdítása a legnagyobb csapás, amit a régi sztálinista gárda elszenvedett, amióta Hruscsov megindította támadását a sztálinizmus ellen. Az Arberter Zeitung figyelmeztet: noha Rákosi távozott, hívei továbbra is hatalmon maradtak. A Stampa: Rákosi példája mutatja, hogy mennyire veszélyes a kommunisták számára felszabadítani a liberális erőket. Még a nagyhatalmú Rákosi sem volt képes ezeket az erőket feltartóztatni.

A Borba július 20-án: „Megelégedés Budapesten". A Reuter is 20-án jelenti, hogy Mikojan áll a lemondás mögött, aki több napig tartózkodott Budapesten.

67