Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi mentében (Az 1956-os lemondás legendái és a valóság)

nácsadója, Iscsenko közölte, hogy Péter Gábor „zárt borítékban levelet adott át" kihallgatójának, amit a nyomozati osztály vezetője eljuttatott a címzettnek, a Farkas-ügyet vizsgáló bizottság vezetőjének, Kovács Istvánnak. Péter Gábor kijelentette, „most igazán őszinte vallomást tett", és nem más, mint Rákosi a főbűnös „Rajk és a többi elvtárs haláláért". O adta a legfontosabb utasításokat, ő maga szerkesztette a vádiratot is. Gerő: „Ha ezt a levelet a KV soron következő plénumán felolvassák, akkor Rákosi elvtárs rendkívül nehéz helyzetbe kerül."

Rákosi Mátyás már megvádolta magát azzal, hogy beismerte Rajk ártatlanságát. De a részletek! Sokaknak állhatott érdekében, hogy ezek végre kiderüljenek. Annyian ráncigálták volna le róla a leplet, hogy végül is nem tudni, ki járt sikerrel. Az Andropov-jelentésben meggyanúsított Kovács Istvánt feltehetően ki kell húzni a sorból, mert neki - akárcsak RM nála ádázabb ellenfelei többségének -, sem hatalma, sem lehetősége nem volt arra, hogy Péternek papírt, ceruzát és a levélírási engedélyt adjon, adasson. Július elsején Péter Gábor néhány sorban kérte őt, hogy a Farkas-bizottság tagjai látogassák meg a börtönben, mert szeretne kiegészítő vallomást tenni. Andropov azt jelenti, hogy Péter Gábor a beadványát olvasta fel a bizottságnak. De ha tényleg ezt olvasta volna fel, miért nem adta át nyomban Kovácsnak? Kovács szerint nem volt semmiféle felolvasás, Péter Gáborral beszélgettek. (Ugyanakkor a beadvány egy mondata ekképp szól: „De nem azért kérettem a magas Pártbizottságot, hogy magamról beszéljek.") Kovács István azt is állítja, hogy a bizottság július 5-e tájékán járt Péter Gábornál, aki ekkor beszélt először nekik Rákosi Mátyás felelősségéről (amikor dátuma szerint még nem is volt kész a levél). Ám mindennél sokkal lényegesebb, hogy vajon kinek az engedélyével íródott és jutott célba a beadvány? Végül is a levelet Kovács állítólag a belügyi vezetés tudta nélkül, de nem valószínű, hogy Gerő és a tanácsadó szándéka ellenére kapta kézhez. A minisztériumot felügyelő miniszterelnök-helyettes Gerő (és a beadvány létezését neki jelentő Iscsenko) akképp is értesülhetett a július 10-ei levélről már 6-án (amikor Gerő a levél létezését jelentette Andropovnak), hogy annak első, Rajkra vonatkozó részével Péter elkészült, és megmutatta a tanácsadó börtönben járatos „összekötőjének" (vagy csupán kivitték sétálni, és közben elolvasták, mit körmöl). Akárhogy is történt, több mint bizarr, hogy a szovjet tanácsadó is benne lehetett a Rákosi-ellenes „puccsban" - legalábbis néma cinkossággal gyanúsítható. RM, aki a leváltása után is csak titokban ismerte meg a beadványt, úgy vélte, hogy Péter Gábor, „a szovjet elhárítás ügynöke" csak a neki védelmet és oltalmat ígérő szovjet állambiztonság súgására merészelhette papírra vetni „ezt a rágalomgyűjteményt", és a háttérben az „ármány- kodó" Hruscsovot sejtette. Meg kell említeni azt is, hogy Péter Gábor azt írja: először Gerővel akarta tudatni, mi az igazság. O irányította volna Kovácshoz? Nem lehet véletlen az sem, hogy július 6-án Gerő azt közli Andopovval, hogy a - csak négy nap múlva elkészülő! - levelet Kovácsék már megkapták - értsd: már nemigen tüntethető el, Rákosi aligha menthető.- Nem tudom, miért került közvetlenül éppen hozzám Péter Gábor levele - állítja Kovács István. - Szabálytalan volt, hogy a belügyminiszter helyett nekem juttatták el a beadványt. Ha a szolgálati utat betartják, akkor nekem - vagy az első titkárnak, esetleg a miniszterelnöknek - csak ő adhatta volna át. A beadványt

49