Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. (1. rész — fordította Szenyán Erzsébet)

azt tételezte föl, hogy áttörés következik be, és a fejlődő országok utolérik a gazdag világot, semmivé lett.

A század legfontosabb jelensége nem a fegyverkezési hajsza, nem is a civilizációk szembenállása, hanem az óriási, globális méretű egyenlőtlenség. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy - a marxisták várakozásaival ellentétben - ez az egyenlőtleirség nem vezetett a harmadik világnak nevezett országok lázadásához. Ezt az egyenlőtlenséget manapság a valóság részeként fogják föl.

Az ötvenes, hatvanas években, amikor a dekolonizáció kiváltotta általános öröm uralkodott, a harmadik világ vezérei és a környezetükben lévő emberek abban reménykedtek, hogy valamiféle óriási, antiimperialista forradalom révén meg lehet majd szüntetni a gazdagság és szegénység, az Észak és Dél között ferszülő szakadékot. Fél évszázadnyi keserű tapasztalat megmutatta, hogy mindez zsákutcának bizonyult. A vezérek lejáratódtak, az emberek pedig elvesztették illúzióikat.

Utóbbiak ezért aztán taktikát változtattak, és a gazdagabb országokba irányuló lassú beszivárgást választották. Egyik ember a másik után, egyik család a másik után indul felfedező útra, s talál magának szűk kis helyet a fejlett világban. Földiepret szüretelnek vagy lakást takarítanak Kaliforniában, csecsebecsét árulnak a párizsi Panteon vagy a pisai Ferde Torony tövében.

És amikor ezek az emberek már eljutottak a fejlett világba, ott összetartanak. Nem azért szerveződnek, hogy befolyást szerezzenek az új társadalomban. A kanadai lengyelek, a németországi törökök vagy az amerikai koreaiak kis boltjaikkal törődnek, az állásukat igyekeznek megtartani. Engedelmesek, nyugodtak, al- kalmazkodóak, örülnek azoknak az apró dolgoknak, amelyeket az új, idegen városokhoz kötődő életforma nyújt nekik.

Ez a beszivárgás fokozatosan megváltoztatja Európa arculatát úgy, ahogyan Amerikáét is megváltoztatta. Egy forró nyári éjszakán autóbusszal utaztam Párizsban a repülőtérről a belvárosba. Amikor afrikaiak által lakott kerületeken haladtunk át, az volt az érzésem, hogy akár Dakarban is lehetnék. 1969-ben a rotterdami pályaudvaron várakoztam este tíz óra körül. Két fehér ember volt ott - a valutapénztár alkalmazottja és én. Mindenki más néger volt. Úgy éreztem magam, mintha Nairobi pályaudvarán volnék.

És ez a folyamat döntő hatással lesz a jövőre. Ezek az emberek már itt maradnak. Gyerekeik lesznek, akik majd iskolába járnak, aztán pedig munkába állnak. A beszivárgás nem szűnik meg, és különböző civilizációkat egyesítő társadalmak kialakulásához vezet.

Ma már nem létezik olyasmi, mint az egész afrikai vagy latin-amerikai kontinenst átfogó szolidaritás, mint az iszlám szolidaritás. A világon széltében-hosszá- ban csak az egyes etnikai, kulturális csoportok vagy migráció útján jobb életet kereső egyes emberek partikuláris érdekei léteznek.

Ott, ahol a politikai rendszer korrumpálódott, ahol a gazdaság rossz állapotban van, ott az emberek bármit megtesznek a túlélés érdekében. Mindannyian meg74