Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. (1. rész — fordította Szenyán Erzsébet)

Ryszard Kapuscinski

Lapidárium IV

Gondolom, a fragmentum az a forma, amely leginkább adja vissza azt a mozgásban lévő valóságot, amelyet átélünk és amelyet magunk alkotunk. A fragmentum a csírához képest sokkal inkább eltévedt részecske, amely csakis más részekhez képest határozza meg magát: önmagában semmi, lm nem marad velük bizonyos viszonyban.

Octavio Paz

Az életből vett beszámolók nem azonosak a születéstől a halálig tartó időszak rendezett elbeszélésével. Ezek inkább véletlenül összegyűjtött fragmentumok.

William S. Burroughs

Henryk Zaton egyszer elmesélte egy magyarországi kalandját. Akkori munkahelye, a Lengyel Rádió küldte őt Magyarországra. Történt mindez a hetvenes évek közepén. Magyar rádiós kollégái egy Budapest környéki üdülőben szállásolták el Zatont. Az üdülő - egy régi grófi kastély - sűrű erdőben állt, tízegynéhány kilométernyire a várostól. Nagy és üres épület volt. A jókora, sok szobás kastélyban, amelynek hosszú és sötét folyosói voltak, Zaton tulajdonképpen egyedül lakott. Sosem találkozott egyetlen élő lélekkel sem, kivéve egy idős, hallgatag és sovány asszonyt, aki mindig az alig megvilágított recepció félhomályában üldögélt.

Zatonnak az emeleten volt egy kényelmes, tágas szobája. Az ablakokra öreg, terjedelmes juharfák buja levelekkel teli ágai hajoltak. Ha nem fújt a szél, mindenütt zavartalan, teljes csönd uralkodott. Semmi jel sem mutatott arra, hogy valaki is lakna a közelben, az út pedig messze volt.

Késő este volt már, Zaton aludni készült, amikor hirtelen éles, fojtogató fájdalmat érzett a szíve környékén. A fájdalom olyan erővel hasított a mellébe, mintha valaki, rej tekéből előugorva, kést nyomott volna a bordái közé, s olyan rohamosan növekedett, hogy hamarosan egész bal felében érezte. Bal keze lezsibbadt, érzéketlenné vált. Olyan borzalmasan szenvedtem, mesélte később, hogy félőrülten rohangálni kezdtem az asztal körül, mintha menekülni akarnék a borzalmas kín elől, nem lévén tisztában azzal, hogy hiszen a fájdalom nem kívülről származik, hanem belül, a bensőmben van. Hánykolódtam, mint az az ember, akit leöntöttek benzinnel és felgyújtottak. Kétségbeesetten próbáltam eloltani a képzeletbeli lángokat, de minél jobban hadonásztam, annál inkább erősítettem, élesztettem a tüzet. A fájdalom nem csökkent, izzó abroncsával egyre szorosabban font át úgy, hogy már fuldokoltam, nem kaptam levegőt. Elhatároztam, hogy lemegyek a recepcióra segítséget kérni.

9