Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Borbándi Gyula: „Túl friss seb a nemzeten” (Németh László és az Új Látóhatár)

nem gondoltán nyilatkozott róla, a Szabad Szóban közölt elmarasztaló cikkében azzal vádolva a kommunisták és szocialisták által akkor üldözött írót, hogy szemben áll a demokráciával. Személyes beszélgetésekből tudom, hogy Kovács Imre élete végéig szemrehányást tett magának, amiért annak élete egy nehéz szakában megbántotta Németh Lászlót. Nem sokkal utána Nyugaton járt Németh Ella, és többeknek elmondta, férjét nagyon meghatotta Kovács Imre írása az Új Látóhatárban, amelynek minden hozzájuk eljutó példányát az egész család végigolvassa.

A folyóirat ugyancsak 1960-ban méltatta az „Iszony" című regény németül megjelent kiadását. Ugyanakkor a szerkesztőség a maga kebelében és müncheni látogatókkal hosszan vitatta az írónak 1959 szeptemberében a Szovjetunióban tett látogatását. Abban a szerkesztőség tagjai egyetértettek, hogy Németh László nem változott meg attól, hogy a szovjet meghívásnak eleget tett, de valószínűnek tetszett, hogy Kádár, a kommunista párt és sajtó ki fogja használni a maga javára a meghívás elfogadását és az utazás tényét. A következő évben elkészült, majd bemutatásra került az „Utazás" című színmű. A szerkesztőségben abban állapodtunk meg, hogy két londoni barátunk, Cs. Szabó László és Szabó Zoltán mond majd véleményt a két eseményről: a moszkvai útról és az Utazás című darabról, így is történt.

A két állásfoglalás 1962 nyarán jelent meg. Szabó Zoltánt elsősorban a színmű foglalkoztatta, részletesen beszámolt megszületésének időszerűségéről és körülményeiről, a cselekmény bonyolításának módjáról, a szöveg szerkezetéről, és a belőle kihámozható lényegi mondanivalóról, valamint a darab hatásáról. Cs. Szabó László az esemény történelmi összefüggéseire és a hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. Arról szólt, milyen választási lehetőségei és döntési kényszerei voltak a színmű hősének - Németh László alteregójának tekinthető -, Karádi nevű középiskolai tanárnak. Cs. Szabó szerint: „Túl friss a seb a nemzeten, hogy írója a csendes eltemető alkalmazkodáson felül már tudatos illeszkedést is kívánjon tőle a történelmi determinizmus jegyében s a nép önérdekében. (Mert keleten alakul az emberi jövendő.) Lehet, hogy a Karádi tanár úr moszkvai útja körül támadt félreértés, köd - nem beszélve most a rágalmakról, rosszhiszemű híresztelésekről vagy durva tőrbe ejtő kísérletekről - bátorító okkal is magyarázható. Azzal, hogy nincs történelmi determinizmus a világon vagy ha van: egy nép egyszerűen megkerüli a parancsait és mégse pusztul bele. Csak az idő döntheti el, s nyilván nem egyhamar, hogy az utazás egy lángész magánügye volt-e vagy egy nemzeté. Protestáns erdélyi létemre úgy írtam, mintha Pázmány oldalán állnék, Németh László, a dunántúli protestáns pedig Bethlen Gáborén. Ez persze látszat csupán. Jó magyar volt mind a kettő: mint politikai lény, mint homo politicus azonban egyik se volt annyira a maga ura, mint egy korabeli francia, angol, svéd, török vagy orosz."

A nyugati magyar emigránsok Németh László szovjetunióbeli utazása ügyében sokkal jobban megoszlottak, mint ahogyan az irodalmi sajtóból kivehető volt. Jónéhányan, főleg a politikai színkép jobboldalán, értetlenül álltak az esemény előtt, és nem leltek magyarázatot arra, hogyan vállalkozhatott a politikailag nem problémamentes útra egy olyan író, akit a nyugati magyar közvélemény szovjet- és kommunistaellenesnek tekintett, és akinek háború utáni megpróbáltatásait és

87