Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Orosz László: Igény az új európaiság iránt (Németh Lászlóról, 1946-ban)

gatartása érdekében tudományos ismereteit átszervezi és meglepő nagy anyaggal egészíti ki." Ez kétségtelenül igaz, azonban a sorrend sokszor fordított. Németh nem mindig a próféciához keres ismereteket, hanem a megismert irodalomban, tudományban fedezi fel az igét, amelynek prófétájául szegődik. Erre majd később konkrét példa is adódik; most csak azt vizsgáljuk, hogy mit jelent a műveltség - elsősorban az irodalom - Németh számára.

A magyar írók közül leginkább és legkorábban Ady, Móricz és Szabó Dezső hatott rá. Az ő példájukból vonta le a tanulságot: „Kelet-Európábán az író egy kicsit próféta is tartozik lenni." (Móricz Zsigmond, 15.) A politikai, társadalmi állásfoglalást azonban nemcsak a kelet-európai irodalomban keresi. Számára végeredményben minden mű erkölcsi tett, s mint üyen, a közösség érdekeinek a szolgálata. Ezt az etikai elemet igyekszik kihámozni minden olvasmányából, s akkor is ez számára az igazi élmény, ha a műben mellékes, sőt bele- érzés vagy belemagyarázás. így nagyszerű esztétikai meglátásokban bővelkedő Proust- tanulmányának utolsó fejezetében így ír: „Hajlamait követte s a század hajlamait fejezte ki. Egy elszürkült világban élt, amely egyenruhába bújtatta az embereket s anyagi és egészségügyi kérdésnek tekintette a boldogságot. Proust ennek a világnak a minőség szomjával esett neki. Egy természeti lény elfogulatlanságával kereste maga körül s varázsolta maga köré azt, ami méltó hozzá s egy forradalmár tiszteletlenségével mulasztott el minden fejhajtást a középszerűség babonái előtt... Míg körülötte az egyszerűség együgyűséggé kezdett válni, ő azt éreztette, hogy a rend, melyben az ember igazán elfér, bonyolult. A Nouvelle Heloise az érzelmi életet kívántatta meg az emberekkel. A Temps perdu az élettevékenységek nemességét. Kora nyárspolgárai sznobnak, rojalistának tartották, de egyike ő is azoknak a huszadikszázad-eleji szellemeknek, akik az ellentett szempontok mellérendelésére nevelték a szellemet s így közvetve forradalmárok is voltak, lehetővé tették, hogy a társadalmi rend egy gazdagabb humánum befogadására tágulhasson." (Tanú 1932-33,158.) Összegezve: Németh műveltség-élménye etikai. Mint maga írja: „... az író: vállalkozás. Természet, kor, kultúra fognak össze a hatalmas munkára, amelynek az író félig munkavezetője, félig áldozata. Az író, azontúl, hogy műveket dob ki magából, vállalkozásában is győz vagy elakad." (Ember és szerep, 30.)

Ez után a bevezető vizsgálódás után megkezdhetjük Németh magyarországi helyzetképének vázolását.

Németh, akárcsak a népi írók, a parasztság problémáját látja legnagyobb kérdésünknek. Szemléletmódja azonban lényegesen különbözik az övékétől. A népi írók egyik csoportja, a népből jöttek (Veres, Illyés, Darvas stb.), a parasztsággal való teljes azonosulás útján fejezi ki a paraszti problémákat, a másik csoport, akiket talán falukutatóknak nevezhetnénk (Erdei, Kovács I., Ortutay, Szabó Z.), a szociográfia szigorúan tudományos eszközeivel tárja fel a parasztság helyzetét. Németh ezekkel szemben mindig mint középosztálybeli ember közeledik a problémához, középosztálybeli emberként éli át. A szubjektív átélés, mint már utaltam rá, lelki alkatából következik, s az objektív látást helyettesíti. Szubjektív átélésének adekvát kifejezése szintén valóságon túlmutató, művészi kell, hogy legyen. Nem véletlen, hogy Németh szépírónak indult. Az irodalom etikai jellegének fontossága tette tanulmányíróvá. „Az emberek megunták az elbeszéléseket és a verseket - írja - eszmékben gondolkoznak s a tanulmány az eszmék műfaja. Amit mondani akarok, nem kell regényalakok szájába rakni; a természettudós hitelével állhatok képem mögött, s a lírikus hevével gyújthatom ki." (Ember és szerep, 36.) A tanulmány tehát számára nem az elméleti konstrukció műfaja, hanem az egész ember kifejezéséé, indulataival, lírikus hevével együtt. Ebből következik a Németh-tanulmányok szubjektivitása és művésziessége. Miben áll ez a művésziesség? Abban, hogy élményét nem leírja, hanem érzékelteti, legtöbbször elég tág jelentésű, rendszerint azonban igen találó metaforával. (...)

27