Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - TÖBB SZEM / PONT - Onagy Zoltán: Ezüstpuska és farlövés

Zeleiből láthatóan kimaradt a tekintélyelvűség. Márpedig amennyiben ez hiányzik, veszélyes alapállapotnak tűnik, hogy a kezdetek kezdetén ott lóg a falon az ezüstveretű Winchester. Egy szögön lógó fegyver kockázatos eszköz, a dráma kezdetén soha nem egyértelmű, merre repül a majdan kilőtt

golyó.

Zelei Miklós után kutatva bukkantam az alant következő, különös és szokatlanul mogorva Zalán Tibor szövegre, az MDF rendszerváltó tevékenységének második, kevésbé szerencsés szakaszából, a korszak szürke eminenciásának - korábban tehetséggel vékonyan fölsallangolt költő, és FIJAK-funkci- adresszálva haragosan.

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ifjúság; ifjúság, az pedig micsoda? Hiszen tudod te azt nagyon jól, az olyan, mint ami volt neked, volt nekem, lesz neki. Állapot, amikor még a szervek működnek (a lélek nem hódol be a mű-ködnek), ilyen voltunk mi, lehet régen, annyira azért nem talán, voltunk a nyolcvanas évek. Ben. Amikor nagyot akartunk. Lezsák, aki most kizár, Elek, akit talán kifognak zárni, és mások, Kulcsár Szabó, Szilágyi Ákos, Zelei Miklós, Tóth Erzsébet, ők, mi, és mások."

"Ülök a szobámban, félelem van bennem. Elképzelem, hogy eljön az idő, amikor hívatsz. Amúgy rosszkedvűen, akár az Aczél. És elmondod nekem, hogy nem vagy elégedett. Velem. És lehet, azt fogod nekem mondani. Zalán elvtárs. Pardon, Zalán úr. És semmi bizalmaskodás, ugye? Döntsd el, hogy tartozol! És a hova csak mi lehetünk. Ti a tartozás."

Ugyanez a hang, ugyanez a megcsalt jószándék és jóindulat mordul ki Zelei Miklós gyűjteményes kötetének kétharmadából. Jellege és diagnózisa szerint a szomorúan vállalt (és beismert) történetfilozófiai képtelenség, az alkati sajátosságok és a transzfomációs helyzetek átmeneti, de egy ideig mégis eltűrt ellentmondásossága. Az diszharmónia végeredménye, visszavonulni az eredendően epés, az erőteljes szarkazmustól sem mentes, de követhető, és tradicionálisan humanoid irodalmi szalonba. A sajátba, ahol a lépcsőtől a kamráig a nap minden percében megkövetelhető a művésziét mentálhigiénés kiterjesztése, amelyre a politikum viszonyai szerint ritkán adódik lehetőség. Ha nem tévedek. Leszakadni a karavánról, annak minden várható ódiumával, nem vállalni közösséget a továbbiakban az erősen megkérdőjelezhető politikusi tipográfiával.

Mindez sokkal egyszerűbben. A író ráébred, a politika nem az ő világa. De járt arra, pontos naprakész térképpel rendelkezik a napi politikai csapdarendszerekről, ennek köszönhetően - eltekintve a stilisztikai szempontoktól - remekül ismeri a mozgó, alakuló belső viszonyokat. „Egy régi élmény még,- írja Zalán Tibor egy másik bekezdésben, - s már nem is zavarlak benneteket tovább. Amikor a FlJAK-ot felfüggesztették, a pártközpont elküldte ellenünk Jovánovics Miklóst. És ti tárgyaltatok vele, és elfogadtátok a puha gyilkolásokat. Akkor még nem tudtam, még nem értettem, hogy politikusok szólaltak meg, már akkor is, ott: TI. És engem közösítettek ki, aki nem értette meg az idők szavát, aki nem volt elég rugalmas."

Az élet korszerű

Egyre kevesebben élnek köztünk olyanok, akik tudomásul veszik, alkotói szempontrendszerüket erre alapozzák, az élet minden esetlegessége ellenére korszerű, a történelem pedig - többnyire - korszerűtlen. Ez a hanyatt lökött paradoxon vigyázza a Zelei-kötetben áttekintett tíz rendszerváltó esztendőt - 1989-től 2000-ig - napjainkig. Amikor belefárad a magyar viszonyokba, figyelmét kiterjeszti a Trianon után leszakadt magyar területek hétköznapjainak vizsgálatára. A Kárpát medence magyar vonatkozású emberi történései legalább olyan izgalmasak a vonatkozó információk elől negyven éven át hermetikusan elzárt magyar olvasó számára, mint a honi események. A határon túli magyarsággal foglalkozó dolgozatokban a riporter felelőssége még komplexebb, nem költhet, nem csúsztathat, nem alakíthatja kedve szerint az anyagot (ha néha meg is tenné). A lila, fájdalomra és a szegény, szerencsétlen árva magyarok kontextre alapozó dolgozatokkal szemben ezért meghökkentő Zelei anyagkezelése. Zelei pontosan tudja, és nem érzi kötelezőnek eltagadni, hogy az ember akár anyaországi, akár a leválasztott területek magyarja, jellemben, emberségben, kompromisszumkészségben heterogén. Ezt a sokféleséget - túl az elismert és elfogadott hátrányos helyzetből kialakult másság gyakorlatán - elképesztő tárgyilagossággal, humorral, gyengédséggel, bántó hangsúlyok nélkül kezeli. Az olvasó hajlik rá, hogy elfogadja, aláírja, a környezet minél súlyosabban terhelt nacionalizmussal, rasszizmussal, annál nagyobb a túlélés ára.

Az átmenetinek nevezett kor - amelyben akár egy Ionescutól lopott közéleti produkció is lefedhető az „átmeneti kor gyakorlatlansága" meghatározással - azt követeli, hogy a polgár mindent fejlődésként fogadjon el. A rabruhás Rákosi Mátyás váci börtönsétája, eszmetörténeti dolgozatai, éhség93