Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - TÖBB SZEM / PONT - Nemes Ilona: A gondolat neve (Határok és túlélők Zelei Miklós írásaiban)
hogy hogyan járt ő Julius Bindernél utolsóként az újságírók és a magyarok közül a Duna elterelése előtti órákban. Kiderült nyilván a fontiekből, hogy a kötetben újságírói műfajokban született szövegek sorakoznak, s nem egy közülük magáról az újságíróról szól. Nem a szerzőről, hanem az ideáltípusról. S bár a mostani, illetve a végleges cím - még egyszer: Itt állunk egy szál megmaradásban - jóval pontosabban utal a cikkek kiváltotta érzületre, egymásban föloldódó pátoszra és iróniára (ezért döntöttünk mellette), elárulok egy korábbi címváltozatot is: közellenség. A közellenség az egyik cikkben magának a sajtónak (illetve az újságírónak) a szinonimája, de a meghatározás cizellálásra szorul, legalábbis ha az egészre vonatkoztatjuk, s nem az ideálisra. Magyarországon a váratlan és használhatatlan szabadságban a sajtó elveszítette ugyan a népszerűségét, de a gyűlölet mindig csak azt lengi be, aki ténylegesen vagy a megítélés szerint az egyik ideológiai irányzat mellett cövekel le. Ha az ellenfelek száma és tipológiája támpontokat nyújthat a velük szemben állók megítéléséhez, akkor Zeleiről impozáns képet alkothatunk. A (sajtó)szabadság tíz éve adja a gyűjtemény alapját, egy évtized dokumentumaiból sorolódtak együvé a szövegek, nem kronológiai, hanem tematikus rend szerint. E tíz év folyamán Zelei (a könyvben is dokumentált módon) többek között elszakadt a Magyar Demokrata Fórumtól (és úgy, hogy az eredeti alapelvekhez ő maradt közelebb, nem a Fórum), de az egymást követő elitváltások során minden irányzat oszlopai megkapják tőle a magukét, 1994 körül például az MSZP több vezetője, amit én például egyáltalán nem sajnálok. A pártoktól való „egyenlő távolság"-gal lehetne ezt magyarázni, ami tudjuk, ritkaság (és állandó elvárás), de Zeleinél az egésznek szilárdabb alapja van. Bármennyire titkolja is, illetve akárhogy igyekszik is iróniával, szarkazmussal ellensúlyozni ezt: újságírói attitűdjének legfontosabb jegye a kisember iránti szolidaritás. Csak éppen nem a kisember tájékozatlanságával szól hozzá közgazdasági, művelődéstörténeti, ideológiai kérdésekhez. Vissza szeretnék utalni röviden arra a Bibó-idézetre, amely a társadalomfejlődés értelméről szól. S arra, hogy tíz évvel ezelőtt volt olyan program, amely Magyarország fölemelését olyan módszerrel szerette volna megvalósítani, amely összhangban van azzal, amit a politológus mondott. Az Itt állunk egy szál megmaradásban egységét - Alföld, Dunántúl, mezőváros, budapesti lakótelep napi gondjai-ba- jai soroltatnak benne, s egyik olvasója szerint az írások egy-egy bekezdése többet elárul életünkről, mint vezető publicisták vezércikkeinek garmadája - éppen az biztosítja, hogy a '89-es indulás közös eszményei felől és érdekében szól. Ennek nevében látja meg Zelei a földön, „saját szobrától húsz méterre" alvó hajléktalanban az egykori Pesti Srácot, az '56-os felkelőfiút. Könnyű dolgom van, ha a két könyvben közös pontokat kell találnom. Mindkettő fölfűzhető a „ha- tár"-helyzetre. A cikkgyűjtemény fülszövege maga támpontot ad ehhez. Egyetlen mondat belőle: „Elfogják a magyarokat a határon, a magyarok kezére adják őket, és ilyenkor nincs kegyelem a magyaroknak, mert a magyaroknál nincs kegyetlenebb nép a világon, ha magyarokról van szó." Nemes Ilona A gondolat neve (Határok és túlélők Zelei Miklós írásaiban) A kettézárt falu1 első lapján Tóth Vince beszél: „Kutyával kerestem saját magamat. Bál volt, egy cseppet megittam, elég volt, eljöttem. De nem látta senki. Hazaértem, mondom, ha lefekszek a kertbe, anyám látni fogja, hogy ittam. Lefeküdtem a szalmához, elaludtam. A bálban meg: hol a Vince? Keresni kezdtek. Valamelyik bemondta, biztos szökik. Mindjárt jöttek a katonák. Palágyból a tisztek lóháton. Kutyák. Rohangásztak végig a határon lámpával a kezükben, az egyik föllőtt a levegőbe. Felébredtem, fölkeltem, hogy bújok el az ólpadlásra, de meglát a katona, szalad felém, fogja rám a géppisztolyt, davaj [...] hajtsad te is, gyerünk! Futottam előtte, világosig szaladgáltam velük. Amikor már derengett, akkor néznek rám, hát itt van a Vince!" Burleszk vagy mese? Az üldözők összevissza futkosnak, egymásnak ütköznek a sötétben. A zaj és kavarodás mind nagyobb, egyre többen lesznek, égszakadás, földindulás, szaladj te is pajtás! Csakhogy: nem burleszkfilmben vagyunk és nem is mesében. A határ valódi, a fegyverek és katonák való88
