Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - 70 ÉVE SZÜLETETT KONDOR BÉLA - Görömbei András: Csöndország és Árvaföld (Buda Ferenc versei)

A Vomtok a címben adott tárgyat tágítja létértelmezéssé. A rövid, többnyire egy-két szavas mondatok sorjázása teljes életfoglalattá válik a versben. Az indulás, érkezés, veszteglés, várakozás, az utazó tűnődése az egész lét metaforájává sűríti a vonatot. Az emberi életút képévé tűnik át az örök utazás, melynek empirikus képeit létfilozófiai reflexiók tágítják új horizonttal: „Meddig? Hová? Melyik állomásra szól a jegy? Van-e jegyünk? Lehet-e igazunk? Talán nem is mi utazunk?" Megsokszorozza ez a vers a lírai személyiséget. Előbb tárgyias felsorolásban látjuk a vonatokat, az utazás részleteit, megszokott elemeit, állapotait az emberi lét ismétlődő szituációit. Majd mindez többesszám első személyű dikcióra vált a vers második felében. A vers zárlatában hangot kap a Buda Ferenc-i világ bezártságának fájdalma: a kiürült peronon elárvultán integető ember léthelyzete.

Külön új színt hozott Buda Ferenc költészetébe a 63 haiku. A három, 5-7-5 szótagú sorból álló japán műforma a nagyfokú sűrítés eszköze. Ez a XVI. század óta használatos japán miniatűr műforma egy-egy érzés, eszme, kép intenzív, váratlan, csattanós kifejezésére szolgál. A rövid forma a gondolatok különleges tömörítését, a költői eszközök abszolút birtokolását kívánja meg. Buda Ferenc költészetében szerves belső alakulás eredményének tarthatjuk a haiku megkedvelését. Verseiben ugyanis régóta megfigyelhető a szentenciaszerű tömörítés. Néhány szóval, néhány képpel élesen, összegző sűrítéssel mutat be egy szituációt, fogalmaz meg egy gondolatot. Most a már többször említett magasabb nézőpont, létösszegző látásmód juttatta el ehhez a műformához. Ezt az összegző jelleget érzékelteti az is, hogy a 63 haikut zárójelbe tett címekkel ciklusokra tagolta. Ezek a címek azonban általános fogalmak: Üzenet, Emlék, Elet, Idő, Történelem, Rabság, Civilizáció, Évszakok, Egyedül, A nap sötét fele, Kényszerpálya, Ráolvasás, Félelem, Diszkontinuitás, Perspektíva, Recyling, Szenilitás, Gyorsulás, Havazás, Pesszimizmus, Optimizmus, Dialógus. A létre való magasabb nézőpontú rálátás miniatűr összegzései ezek a versek. Egyszerre mutatnak eszmélkedő erőt, érzékeltetnek bölcsességet és keserűséget, iróniát és öniróniát.

Az egyes versek számozott darabjai önállóan is érvényesek, teljes értékű miniatűr versek, de a ciklusban az egyes haikuk ugyanazt a jelenséget más-más aspektusból világítják meg. Az Idő első darabja („Rügyfakadástól / átnyilallik életünk / hószakadásig") például a teljes életet átfogja a két, jelentéstartalmában egymással ellentétes összetett szóval. Ez a két szó immanensen utal arra, hogy az emberi élet szakaszait gyakran állítjuk párhuzamba a természet évszakaival. Az ember létideje azonban nem ismétlődik a természet rendje szerint, a „hószakadás" az élet végleges megszakadását, megsemmisülését jelenti. A középső sor pedig ennek a léttörténetnek a pillanatnyiságára utal. Ezt a pillanatnyiságot az idő örök folyamába állítja a ciklus második darabja, jelezvén azt is, hogy ez a szüntelen történés „irgalom nélkül", tehát az egyedi létezőre való tekintet nélkül zajlik. A harmadik haiku mintegy a két előzőt is összegezve a költőre fordítja a szüntelen időben zajló pillanatnyi lét újabb tragikumát, azt, hogy a költő még a pillanatot sem tudja a maga javára fordítani, mert nincsenek eszközei hozzá. A vers persze sokkal több annál, amit róla a parafrázis bűnébe esve elmondhatunk, hiszen az az egyéni látásmód az értéke, amellyel finom iróniával és öniróniával a világgal szembeni fenntartását is érzékeltetni tudja, midőn „perc-halak" iramlásával szemben mutatja tehetetlennek magát. Ugyanígy szemléli Buda Ferenc a történelmet, a civilizációt és a többi - a címekben megnevezett jelenséget. Az egyetemes nézőpont a mindenséggel való szembesítés révén sokszor a tragikus groteszk esztétikai minőséggel int az arányok tiszteletére és a civilizáció negatív jelenségeinek a tudatosítására. Máskor a címben jelzett jelenségnek váratlan fordulattal ad összetett értelmet, humort és keserűséget vegyítve. „Az égig láttam / Ázsia-széli tanyám / ajtaja mellől." (Perspektíva), „Gyér lámpafényben / szúnyogok gyülekeznek: / lesz társaságom" (Optimizmus).

A kötetet záró Rigmusok a századra, századvégre bokorrímes kétütemű nyolcasokból álló négysoros strófáiban a kihívóan egyszerű műformával, valóban rigmusszerű dallammal és rímeléssel fölöttébb keserű játékossággal felesel a huszadik századi körkép sok-sok magatartás-ténye. A század sok-sok gyalázatát számlálják elő a rigmusok, az erkölcsi romlást, szociális és történelmi kiszolgáltatottságot, a hatalom féktelen garázdálkodásait, a kiszolgáltatottságot, megaláztatást, majd a technikai civilizáció vívmányait, amelyek azonban nem kapcsolódtak össze emberhez méltó gondolkodással és magatartással. Buda Ferenc ezredvégi krónikás éneke ez a vers. Dikciójában oldottabb és ironikusabb, mint Ady verse, de az emberi minőség megítélésében hozzá foghatóan szigorú. A veszteségek és vereségek felől látszik igazán, hogy mit tékozolt el ez a század, miként lett „tőlünk s így velünk árva" a Föld. (Kairosz Kiadó, 2000)

83