Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - 70 ÉVE SZÜLETETT KONDOR BÉLA - Görömbei András: Csöndország és Árvaföld (Buda Ferenc versei)

utószavában: „Egy történelmi korszak kezdetét s végét is jelzi az időegyenes két végső pontja, így - a történtekkel kapcsolatos nézetem alapvető változatlanságán túl - ez a körülmény is indokolja, hogy egyetlen kötetbe zártam össze őket." A „történtek" megítélésében a húszéves költő valóban olyan magabiztos és egyértelmű volt, hogy nézetein semmit sem kellett változtatnia azóta sem. A későbbi költői világ számos elemét is felfedezhetjük a korai versekben. A költői minőség és látásmód azonban igen nagy változást mutat. A korai versek természetesen viselik magukon a mesterek - elsősorban József Attila - közvetlen hatását. Emellett lazábbak, egyes eseményekhez, helyzetekhez kötődnek ezek a versek. Még a gyászról, tragikumról és a bebörtönözöttség élményeiről is úgy számolnak be, hogy a költő igazságtudata, igazsághite, kemény tartása átfénylik a levert forradalom és a börtönlét fényein: „Verhetnek, mint vasat, / más színre mégse váltok: / őrzöm a parazsat / és mérem a világot."

Ezekben a versekben a közvetlen társadalmi küzdelem jelenik meg tragikumával és reménységeivel egyaránt. A börtönben is igaza tudatában viseli sorsát a költő, fogolyként is „felperes", annak „rabja", akit „vádol".

Ez az egyértelmű magatartás hiánytalanul továbbél a későbbi verseiben is. 1989-ig ennek a „ma- ga-tartás"-nak nyilvánvaló politikai vonatkozásai is voltak. Egyértelmű volt az, hogy az erős szociális és nemzeti érzékenységű költő az alulsó Magyarország és az idegen nagyhatalom által letiport, majd csöndre ítélt Magyarország védelmében és képviseletében is szól.

Költői világképe egyre tágult, de költői nézőpontját „csöndország"-beli léthelyzete is motiválta. Az 1956-ban és közvetlenül utána írt korai versek először a Hatalmam: nyugalom című gyűjteményes kötetben foglalták el eredeti helyüket az életmű nyitányaként. Ez a saját verseket és műfordításokat magába foglaló kötet szembetűnővé teszi e költészet szerves alakulását.

A kilencvenes évek versvilága, az Arvaföld (2000) kötet anyaga egyszerre tanúskodik a költői világ szerves továbbépítéséről és annak változásáról. A szerves építkezést a tárgyi elemek, motívumok to- vábbvivése és a költői magatartás következetessége jelenti. A változást pedig az, hogy a költői szemlélet egyetemesebb horizontúvá tágult, közvetlen politikai vonatkozásai megszűntek, helyettük fölerősödött magának az emberi természetnek és emberi létnek az általános, létfilozófiai érvényű szemlélése. A költői személyiség természetesen megőrizte korábbi empirikus világészlelő érzékenységét, közvetlen környezetének szociológiai pontosságú vizsgálatát is, de a világot mérlegelő tűnődései most már általánosabb érvénnyel vonatkoznak az emberiét minőségére. „Hisz ettől a rossztól: a mi mohó és ostoba voltunktól árva a Föld. Tőlünk s így velünk árva"- írja a kötet fülszövegében. Az Arvaföld kötetet is két ciklusra lehetne bontani: a hosszabb versektől szembetűnően különbözik a kötet műfaji újdonsága, a 63 haiku, de a műforma különbözősége sem halványítja a kötet szemléleti egységességét, a magasabb, egyetemesebb szempont következetes érvényesítését.

Ebben a kötetben - a partikuláris meghatározottságokon túl - maga az emberi lét kerül a figyelem középpontjába. Ezt dokumentálja több versben az ellentéteket és különbözéseket kiegyenlítő, azokon túlmutató együtt-szemlélés. Az Arcok különféle sors viselői, lenyomatai („doktor s beteg, / mester, tanítvány, / ítélkező és elítéletett"), de valamennyi sors pusztulásra van ítéleve. Értelmet a sorsnak mitikus távlatokban is csak az ember önmaga-vállalása adhat: „Kereszten függ fölöttünk / a kivégzett Emberfia. / Ki kellett bírnia, / Csak így lehetett föltámadnia."

A grafikusok munkáin (Tollvonás, ceruzanyom) is a „tér s idő tengermélye" tárul a költő szeme elé: „Tér s idő palimpszesztusa mögül / gót ablakív s bölényfej mereng / a mosztári híd roncsaira." Összesűrűsödik az idő, a történelem, s a költői tekintet a remény lehetőségeit keresi a képek komor világában is.

Ez a magasabb nézőpont ítéli meg régebbi és újabb történelmünket is. Csupa ismétlődés nyomaszt a múltban („hadak jöttek, hadak mentek"). Semmit nem javult az ember, hiába van itt a szabadság is, nem tudunk vele élni, óriás zsibvásárrá lett a lét, „hadak jönnek, új hadak: a / hangszalagrend lovagjai, bunkók/hadnagyai, öklök bajnokai, /bankók és bankok tábornokai" (*).

Az ismétlődően megjelenő ifjúság-jelkép („Zöld ág/ boróka ága") mindig a pusztulás előzményének minősül (Zöld ág). AZ ÉG S FÖLD KÖZÖTT című kompozíció mitikus aurájú létküzdelem foglalata, melyben a negatív erők nagysága és sokasága kétségessé teszi a följutást „FÖLDTŐL AZ ÉGIG / FEKETÉTŐL A KÉKIG / VÉRTOL CSUSZAMLOS KÉRGŰ / VILÁGFA / LEGTETEJÉIG."

81