Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - 70 ÉVE SZÜLETETT KONDOR BÉLA - Görömbei András: Csöndország és Árvaföld (Buda Ferenc versei)
A helyzetrajz és eszmélkedés összekapcsolódik, a belső táj történelmivé tágul, az eszmélkedés létfilozófiai kérdésekbe torkollik a vers további részében. A költői én nem kaphat választ kérdéseire, de a történelmi és kozmikus dimenziók érzékletes megjelenítése az embert a hatalmas nyugalmú végtelen és a mindig küzdő, riadtan remegő egyedi létező együttes érzékelésében mutatja meg. Szinte a weöresi „hatalmas" és „madárka" kettőssége jelenik meg a versben: „Földanyánk fölsebzett titkai felett / sziszeg, suhog a szél. / Száll a gép sebesen, / ragyog a világos ég, / a fémszárny riadtan remeg." A '83 című vers a lefokozott élet döbbenetes látlelete. A magányosan virrasztó költő tárgyi környezete és lélekállapota egyaránt lefojtott életérzést, belső drámát sugall. A tárgyi világ elemeit a költői szemlélet dramatizálja: a felsorolásban, bemutatásban eleve benne van a lét fojtogató lefokozottsága. A megnevezés és a reflexió közötti feszültség már az indító sorban tágra nyitja a szemléletet. A birtoklás negatív létszituáció bemutatását vezeti be, a cellaszerű szoba a virrasztó tűnődés színhelye: „Van hajlékom, / van hol virrasztanom". A további elemek is a lefokozott, értelmétől, céljától megfoszott létet érzékeltetik, a személyiség kényszerű történelmen-kívüliségét hangsúlyozzák. A tárgyi elemek valóságosak és jelképesek egyszerre. Az önmagukban semleges tárgyi elemeket a léthiány, történelem-hiány, cselekvési lehetőség-hiány tölti meg negatív tartalmakkal, teszi egy elviselhetetlen, manipulált világ megítélésévé. Ebben a szituációban a múlt is csak negatív tartalmú, a pusztulás és pusztítás minősíti. Az elviselhetetlen bizonyossághiány („Száz éve itt minden ideiglenes.") gyötrelmét éli át a magányos éjszakán a költői én. A magány csöndjében a „pók dolgozik" és „vezetékben a klórozott víz telefonál". Ezzel zárul a nap, ezzel kezdődik a következő, mely csak annyival különbözik ettől, hogy „hajnalra hó szakad, / hideg/fehér". A vers zárlatában újabb motívumai tárulkoznak föl a költői személyiség létmagányának, nyomasztó közérzetének: „A szemnek / gyógyszerrel fölér. / Könnyű lepel alatt / csonkok, sebek, / az elhallgatott és elhallgattatott szavak. / Csöndország légterén áthatol / a baljós zene: / egy mentősziréna szaggatott, sípoló / lélegzete." Itt válik egyértelművé, hogy a jelenbeli szituáció, az ország kényszerű csöndje, kiszolgáltatottsága determinálja a költői látásmódot. Az értelmiségi lét korlátozottsága, lefokozottsága elviselhetetlen számára. Ettől szenved, emiatt érzékeli az egész létét, tárgyi környezetét, történelmét egyaránt nyomasztónak, személyiségét megváltatlannak. Buda Ferenc költészetének egyéni jellegét a puritán felsorolások, bemutatások, s az azokat újabb és újabb dimenzióba emelő tömör reflexiók adják. A tárgyi elemek és a reflexiók érzékelhető feszültsége drámaisággal telíti az egyszerű elemeket. Több szemléleti réteg feszült, ellentétező társítása építi világnyivá az idézett sorokat is. A versen végigvitt motívumok újabb és újabb jelentéstartalmakkal telítik az alapszituációt: a lefojtottságot, kiszolgáltatottságot, a lét elviselhetetlen korlátozottságát, kényszerű „csöndország" jellegét. Ebben a csöndben egyetlen hang szólal meg, az is „baljós zene": úgy hangzik a versben - rímhívó szóként is -, mintha valaki nem bírta volna tovább ezt a lefojtottságot, őt vinné a mentőautó. A hang egyszerre a mentőszirénáé és a súlyos betegé, az országé. A Túl a falon lírai szituációja is ehhez hasonló. A Fölöttem hold is csillag is költői énje is „világló éji ég alatt" virraszt „megváltatlanul". A Fekszem csak egymagám című versben az álmatlan éji virrasztásból a képzelet is csak feltételes módban szabadulhatna vissza egy természetesebb, gondtalanabb életformába. A Szervátiusz Tibornak ajánlott Szállj a kútba pedig a múltból, az archaikum világából, a kalevalai mélységből vár biztató erőt. A Március is tömören, lényegi ellentétet sugallón indul, a disszonanciát rímmel is nyomatékosít- va: „Hideg van, / csönd van. / Március tizenöt van." Ebből a disszonáns alaphelyzetből jut el a tavasz-hitig, mely a leveretésen is átvilágít. A finoman kidolgozott, disszonanciára épített rímszerkezet külön figyelmet érdemel. Az egyszerű kifejezésnek és az összetett, disszonanciákra érzékeny látásmódnak az egysége nyilatkozik meg a nyomatékos és funkcionális rímekben végig a versen, külön hangsúllyal annak zárlatában, a kokárda-dárda-koponyája gazdag jelentésű szembesítésében: „Háromszínű kokárda. // Százezer fekete dárda. // Foszforeszkál a fagyban / Petőfi koponyája." Ez a néhány vers alkotja Buda Ferenc 1991-ben megjelent Csöndország című kötetének második ciklusát, a Túl a falon címűt. A kötet első ciklusa a Falak könyve. Ez a ciklus magának a költőnek is az újdonság erejével hathatott, hiszen túlnyomórészt azokat az 1956 és 1958 között írt verseit tartalmazza, melyek kéziratát három évtizeden keresztül Für Lajos őrizte meg. Ebben a ciklusban szerepelnek azok a versei is, amelyek miatt egy évi börtönbüntetésre ítélték, s azok is, amelyeket a börtönben és közvetlenül szabadulása után írt. A két ciklus verseiről írta a kötet 1990 októberében kelt 80
