Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - 70 ÉVE SZÜLETETT KONDOR BÉLA - Molnár Edit: Fél hét múlt (Két nap fényképezésének története)
Molnár Edit Fél hét múlt Két nap fényképezésének története 1957. június 6., 1972. december 12. Kora nyári délután volt 1957-ben, amikor először mentem fel Kondor Bélához a Pozsonyi úti lakásba. Ahogy bandukoltam fölfelé az elegáns lépcsőházban, kissé szorongva gondoltam arra, milyen lehet a mester. De élőbbről kell kezdenem. A Tavaszi Tárlattal, amit 1957 kora tavaszán rendeztek meg a Műcsarnokban (alig félévvel 1956 októbere után). Fiatal riporter voltam, az volt a feladatom, hogy a nagy sikerű tárlat látogatóit fényképezzem. Jó riportot akartam csinálni, de túl a feladaton csodálkozó kíváncsisággal néztem körül, fedeztem fel új neveket, új képeket. Ott találkoztam először Kassákkal, Korniss Dezsővel, Kondor Bélával és még sok más képpel és névvel. Fiatal voltam, nem különösebben járatos a képzőművészetben, az én nemzedékem az ötvenes években a magyar klaszikusokat ismerte, Munkácsyt, Paál Lászlót, Székely Bertalant és az akkor élő művészek közül jobbára azokat, akik a szocreált képviselték. Például „Rákosi elvtárs parasztküldöttséget fogad a Parlamentben". Ha jól emlékezem, a középső teremben voltak a grafikák, ott láttam Kondor munkáját. Vissza-visszamentem a képekhez. Furcsa, különleges világot fedeztem fel. Sürgő-forgó emberkék lázasan tettek-vettek, építkeztek csodagépeket, ágyúkat húztak a magasba, fejük fölé, közben nem láttak messzibbre, nem figyeltek arra, hogy talán saját pusztító fegyvereiken munkálkodnak. Ki lehet ez az ember - tűnődtem -, és eddig hol volt? Biztosan visszahúzódva élt magányosan az ötvenes években - gondoltam. Kibetűztem a nevét: Kondor Béla. Szép, olvasható írása volt. Kérdezősködtem utána a szerkesztőségemben, de nem ismerték. Később dolgom akadt a Képzőművész Szövetségben, érdeklődtem festők címei után, az Övé után is. Nem mondhatom, hogy lebeszéltek, de inkább másokat ajánl- gattak. Ez az én emberem - gondoltam. Elkértem a telefonszámát, felhívtam, mély rekedtes hangja volt, minden áron le akart beszélni a fényképezésről, mondván, hogy nem fontos. De én csak erősködtem, végül megbeszéltünk egy napot, hogy délután kettőre felmegyek hozzájuk. Laci - szóltam egyik kollégámnak - gyere el velem öreg, barátságtalan grafikust kell fényképeznem, és jobb ha ketten megyünk. A 13-as villamossal mentünk a Pozsonyi útra, a ház, ahol akkor Kondor lakott, elegáns volt. Néztem a kapu alatti névtáblát, olyan neveket fedeztem fel, mint Hatvány Lajos, Major Tamás, Szabolcsi Bence. Te jó isten, gondoltam, és lassan elindultunk fölfelé. Kondort elképzeltem alacsonynak, törékenynek, kopasz intellektuális öregúrnak. Megálltunk a bejárati ajtónál, két név volt a névtáblán. . Kauffmann-Kondor. Becsöngettem, vártam, hogy megjelenjen a törékeny öreg úr. Nyílt az ajtó, ott állt előttem egy fiatal fiú kék ingben, sötétkék nadrágban, Krisztus-saruban. Szőke volt, kék szemű, izmos és nagyon fiatal. Kezében tejes üveget tartott. (Ami nem volt rá jellemző). Az albérlő - gondoltam. Feje fölött kissé elnézve mondtam: Jó napot kívánok, Kondor mestert keresem. Én vagyok az, nem baj? - kérdezte, fejét kicsit félrebillentve, és közben fülig szaladt a szája, kék szemei gyerekesen csillogtak. Bambán, sőt csodálkozva 74