Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - A 90 ESZTENDŐS PÜSKI SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - „A nemzet – ha megmarad – csak otthon marad meg" (Püski Sándorral beszélget Nobel Iván és Erdélyi Erzsébet)

még vételárat kérjenek tőlük. Végül nem történt meg a behajtás, bár én már előbb elhagytam a városházát.

Visszatérve a jegyzetkiadásokhoz: ebből a tevékenységből tudtunk később is annyi élet- lehetőséget szerezni, hogy a Szerb utcában, a Jogi és Közgazdasági Kar szomszédságában be tudtunk rendezni egy boltot, így hozzá tudtunk kezdeni a könyvkiadáshoz. De később is a jegyzet volt az igazi jövedelemforrásunk, egészen 1948-ig.- A harmincas években igen mostoha sors jutott az irodalomnak. Püski Sándor hogyan kapcsolódott be az irodalmi életbe, milyen lapokat olvasott, szerkesztett, milyen társaságokhoz kapcsolódott?- A „Válasz"-t, a „Tanú"-t és a „Kelet Népé"-t olvastam. Ez utóbbit Szabó Pálék Biharban meg Gyulán szerkesztették, a pesti Prohászka Ottokár utca 8-ban volt egy kis trafik, abban egy pici asztal volt a fővárosi szerkesztőség. Amikor ezt megláttam, úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy helyet adunk nekik a Váci utcai lakásunkban, természetesen ingyen. Oda jártak fel aztán az írók: Tatay Sándor, Szabó Pál, Muhoray Elemér, Dallos Sándor, Sinka István. Sinka Istvánnal már előbb közelebbi kapcsolatba kerültem. 1935-ben, amikor megnősültem és kilátásban volt már egy főbérleti lakás is, felajánlottuk neki, hogy Vésztőről jöjjön Pestre, hiszen itt intézik az ország sorsát. Mire feljött, 1936. májusában, már az első fiúnk is megszületett. Sinka hozott neki egy maga faragta faszobrot, a „Kenyérszegő"-t, a róla írt verssel együtt. (A szobor - a fiam úgy nevezte: az ember - az ostrom alatt elveszett.) Sinka több hónapig nálunk lakott akkor egy kis szobában.

1937-ben egy nyomdaszövetkezetet alapítottam, és akkor két számot én nyomtattam ki a Kelet Népéből, de a nyomdába egy év alatt belebuktam. A Kelet Népét azután Tatay Sándor vitte el az Almási térre, a nővére lakására, és mikor aztán ő is kifogyott a pénzből, akkor került a lap a Kisgazdapárthoz, végül 1940-től Móricz Zsigmond adta ki haláláig.

A Kelet Népe és a nyomda ügyében kerültem kapcsolatba bölcsészekkel, a Turul Szövetség vezetőivel, a Magyar Elet és a Magyar Út című folyóiratokkal. Az Üllői út elején volt egy diákotthon, ahol Kovách Aladár - akkor már végzett tanár volt, de testi fogyatékos lévén továbbra is ott kapott szállást -, volt közöttünk a nagy irodalomszervező. O indította el 1938-ban a Bolyai Akadémia könyvsorozatot, és miután 1938. májusában én is megnyitottam a Szerb utcában a könyvesboltomat, ennek a sorozatnak az első köteteit segítettem neki kiadni és terjeszteni. Ezek között volt Németh László: Szekfű Gyula és Mikecs László: Románia című könyve.

1939 tavaszától Kovách Aladár kezdte számomra is kiépíteni az írókapcsolatokat Szabó Dezsővel, Veres Péterrel, Németh Lászlóval. Szabó Dezsőhöz azzal mentem el, hogy az addig megjelent 50 „Ludas Mátyás" c. füzetéből a nagy tanulmányokat ki kellene venni két kötet könyvbe, hogy ezek állandóan kaphatóak legyenek. Megállapodhatunk - mondta - „5 éves kizsákmányolásra", ha azonnal lefizet 3 ezer pengőt. Azt mondtam neki, ennyi most nincs, de adok 4 ezret: ezret most, a többit havi ezer pengős részletekben, és mire megjelenik a könyv, ki lesz fizetve az egész. O válogatja össze, ő ír hozzá előszót. Meg is egyeztünk. (Végül olyan sok írást válogatott bele, hogy 3 kötet lett belőle.) Innen adódott aztán az ötlet, hogy a Németh László által írt és szerkesztett, de már 3 éve megszűnt folyóiratból, a Tanúból is lehetne egy ilyen válogatást kiadni. Ebből lett „A minőség forradalma" első négy kötete 1940-ben, később még két kötet. Amikor Németh Lászlónak a könyvnap után az első elszámolást elvittem, akkor találkoztunk először. A következő években adtam ki „Készülődés", majd „Kisebbségben" címen összegyűjtött korábbi és későbbi tanulmányait. 1943 végétől az összes műveire szerződésünk volt, de az űj rendszerben nem engedtek kiadni tőle semmit.- Melyik íróval volt a legbarátibb a kapcsolata?- Sinka mellett Veres Péterrel. Az első években sokszor járt nálam, minden könyvét én adtam ki, a háború után segített az igazolásban és abban, hogy az 1950-es államosításig egy leszorított könyvespályán megmaradhattam. A második államosítás után - 1952 áprili39