Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Hizsnyai Zoltán: Bárka és ladik (vers)

maszürke fürtök keringnek, ahogy egy őszi nádas fölött a köd kavarog, kotyvasztva rozsdabarna lombbál sóhajként elszabadult rőt cserlevelet páka dorongján lagymatagon lobogó, lusta ökörnyállal, s lehömpölyög a szántók varjúkárogástól hangos, mélabús agyagábrázatára, s émelyegve, permetet öklendve megkapaszkodik a faluvég álmos ereszeiben, mint valami mérhetetlenül kényelmes - egyszerre kézzelfoghatóan tárgyias és megemelően érzéki - kontextusban, mint valami végletekig leegyszerűsödött szellemi hipertérben, ahol egyszerre van jelen a vágy és tárgya, s e kettő között a metafizikus rév, amelyen úgy igyekszünk megközelíteni az egyiket, hogy a másikhoz is egyre közelebb kerüljünk, ahol egyszerre van jelen, aki felel és aki kérdez, aki evez és aki közelít, aki távolodik és aki sodródik, ahol egyszerre van jelen, múlt és jövő... - Ezzel eljutottunk az elmúlás kérdésköréhez - emeli meg kissé hosszú percek óta mélyen leszegett fejét a tanár. - Elsősorban nem a kultúránkban oly rettegett biológiai pillanatról kéne itt szólnunk, hanem arról a folyamatról, amelynek ez a pillanat csupán egyetlen, és talán nem is a legfontosabb stációja. - Zavartan kö- hint, tettetetten elréved, miközben azon töri a fejét, vajmi kevés sikerrel, miként kerülje ki a fellengzős megfogalmazásokat; végül elszántan belevág. - Az individuum Kháron ladikján jut el a kollektívum Noé ácsolta bárkájáig. Az egyén sajátságos szellemi kiterjedése föloldódik saját kultúrájának térfogatában. Az egyedi általánossá lesz. Az általános megismerési módszerré válik. Ez a módszer újabb szinguláris értékeket involvál. Ezek az értékek,megint asszimilálódnak az anyakultúrába és gazdagítják annak megismerési módszertárát. így válik a múlt jövővé, a jövő múlttá, így lesz ez az egész a mindenkorijelenné. (Jól fejlett dialellé!) Amíg kiérsz a kies fövenyre, tapasztalatokat gyűjtögetsz. Ott aztán elkapod a soros ladikot, mely a bárkához szállít. De te már nemcsak az vagy, ami voltatok. Az is vagy már, akik valahol a szárazföld legbelsejében most indul útnak, tapasztalatokat gyűjt és rendszerez, és fogalmakat alkot és... és fogalmaz. Sőt, újrafogalmaz. Hiába Kháron- kodsz! Jön, egyre csak jön, számolatlanul, nyomul a part felé, és te is folyton-folyvást hömpölyögsz vele, egyre kisebb részben, egyre parányibban, egyre mellékesebben, de egyre elhagy- hatatlanabbul. Már csak néhány jellegtelen szó vagy, egy üres társalgási frázis, egy általánossággá bővült, elhomályosult fogalom, egy kötőszó, egy hézagpótló, már csak egyetlen elharapott hang vagy, vagy egy ki nem ejtett betű, valamelyik előző változatból ottfelejtett vessző, hamis dikció az idétlenül hosszú fogalmazványban, a vége-hossza nincs beszédben, szpícsben, textusban, nyomkeresésben, a korokról korokra burjánzó rettenetes halandzsában... - A hallgatók unottan lecsukják kompjútere35