Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Hizsnyai Zoltán: Bárka és ladik (vers)
alkalmasak, alkalmasságukhoz kétség sem férhet, ámde az együttműködésre is képeseknek kell lenniük. Hogy az egyikből úgy következzen a másik, mintha emez véget sem ért volna. Mintha csak ugyanaz a hely volna. Holott léptünk. Tudjuk. Meg vagyunk győződve! Meg vagyunk... Erezzük, létezünk, sjól megvagyunk. Ez fontos! A közérzet. A köz érzete. Hogy legalább közvetve érintkezzünk vele, átlépjük, s megint és megint. Egy hely - egy köz, egy hely - egy köz, tata - tata, aztán vissza: köz - hely, köz - hely, közhely, satöbbi. így tudunk hellyel-közzel önmagunk maradni, így maradunk magunk. Kivonjuk a világból mint olyanból az összes ismeretlent, ami marad, azok leszünk mi mint olyanok." „Amilyenek" - fűzte hozzá epésen az oktató, és a dél felé nyíló ablak keresztjén túl derengő hófödte hegycsúcsok irányába fordította megfáradt tekintetét, hogy megpihenjen a magvasság látszatát keltő spekulatív gondolatmenetektől. Elmúlt hatvan. A karizma löttyedt, haja gyér és hájas a nyaka. Érzi, becserkészi a Kaszás, rozsdás ketyegője már akadozik. Ez a helyzet - a megmásíthatatlan közeliségének felismerése és a felismerés nyomában garázdálkodó döbbenet -, mondjuk így, nem kedvez az analitikus gondolkodásmódnak. Az egzakt értelem nem nyújt vigaszt. Nem ad reményt, sem megkönnyebbülést. Kritikus szemléletet ad. Azzal pedig nem sokra megy az ember a halál ellen. Meg aztán nevetséges is lenne. Képzeljük csak el: számos perdöntő érvvel felvértezve halálosan kicikizni a természetet. Hatvanon felül. Olyan ez, mint tini divatfrizurát kreálni a ravatalra. Az előtörekvő szentimentalizmus viszont még mindig elfogadhatatlan, s hogy mi minősül annak, azt, sajnos, nagyobbrészt az elmúlás törvényére fittyet hányó előző évtizedek során kialakított, érzelmi szempontból meglehetősen puritán esztétikai etalonhoz mérjük. Mi mást is tehetnénk?! Új rögeszméket képtelenek vagyunk már kialakítani, hiszen a rögeszme kimunkálása időigényes folyamat. Először is kell egy elfogadható eszme; ezt a számos kínálkozó lehetőség közül hosszú évek során választjuk ki. Ez előbb, úgymond, vezéreszmévé lesz és ráncba szedi, több-kevesebb sikerrel hadrendbe rendezi a kamaszkorunktól ránk zúduló eszméket. Aztán ahogy az ember korosodik és szellemileg elkényelme- sedik, egyre nehezebb fegyelmet és (az egyre sokasodó, egymásnak ellentmondó tapasztalat miatt) különösen rendet tartania. Végül a vezéreszme megelégeli a dolgot és leváltja hadseregét. És aztán jobb híján, persze, már csak blöfföl - hátország s véderő nélkül visel hadat; afféle szellemi hidegháborút folytat, érvek nélkül, tét nélkül - meggyőződésből. Csak hát az ember vesszeje idővel elernyed, melle behorpad és elbozótosodik a füle, s habár az eszme rög s rögös az észleletek útja az agyig, Szent Mihály lova nem ismer akadályt, 29
