Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán
csúszava rémlik... / Talán ‘hírmondó sem' élheti ezt végig!" A vers végén a talán ismeretlen, talán a református lelkész Dévay Lajos, a templom harangszavával mondatja ki a megmaradás receptjét: „Jászkunsági magyar késő unokája / Templomod ne hagyd el, legyen gondod rája!" Miért? „Mert mindig csak itt vagy valójában otthon, / Itt a szülő, testvér, barát és jó rokon. / Mert csak így marad fenn a fajod továbbra, / Magyar kálvinista, így élhetsz Bácskába!” Talán még így sem, sugallják az utóbbi esztendők történései. Jó kétszáz évvel ezelőtt hétszáz ember indult útnak Karcagról, százötven Madarasról, ezer Kisújszállásról, kilencszáz Kunhegyesről. Utódaik az anyaország határain kívülre kerültek, évtizedekre megszakadt a kapcsolatuk a Nagykunságon maradiakkal, s mostanra ugyan már a kibocsátó kun városok testvérvárosaivá lett Ómoravica, Bácsfeketehegy és Pacsér, az itthonról nyújtani tudott segítség még kevés a megmaradáshoz akkor, amikor idegen érdekekért folyó háborúkba hurcolják a „Jászkunsági magyar késő unokáját", a fiatalok, családok elmenekülnek otthonról életüket mentve, akik pedig maradnak, azok fenyegettetésben élnek. Azt hiszem, egyre többet gondolnak már a régi hazára, s remélem, hogy a régi haza lakói egyre többet gondolnak rájuk. A kúnsági utazás Csokonai halála után néhány hónappal egyik költőtársa is Karcagra látogatott, Vitkovits Mihály azonban - hála a tiszaroffi előkelőségeknek - nem korgó gyomorral és nem gyalog érkezett. A Nagykunság központjába nem egyéb csalta a szerb származású költőt, mint József nádor látogatása. Ennek az utazásnak és látogatásnak állít emléket A kúnsági utazás című munkája. József nádor 1805 nyarán felkereste Kunszentmártoni, Túrkevét, Kisújszállást, Karcagot, Kunhegyest és Kunmadarast, azt a Nagykunságot tehát, amely ekkor még nádori igazgatás alatt állt. Mivel a jó kunok úgy érezték, hogy József nádortól több megértést és figyelmet kapnak, mint hivatalbéli elődeitől, fogadásakor kitettek magukért. Voltak ott pompás lovasok, versek, zenék, mozsárágyúk üdvlövései, virágkoszorúk, vivátok, díszebédek és egyéb földi kellemetességek. Karcagon is fölöttébb nagy népünnepély fogadta a Habsburg főherceget, Mária Terézia unokáját, no meg egy kivágott fákból és bokrokból létesített mesterséges liget a városháza előtt, sőt még egy szökőkút is próbálta vízsugarát a magasba emelni. Mindez 1805. július 16-án történt. A fogadást követően „nagy sátor vonattatván, szép és módos muzsika közt tántz is tartatott." József nádor rendkívüli sikerű látogatását másnap, 17-én, Kunhegyesre majd Kunmadarasra tett útjával folytatta, aztán Debrecennek vette az irányt. Ebben az eufóriában döntöttek úgy a nagykunok, hogy nádoruk látogatásának emlékét Karcagon egy márványoszlop állításával örökítik meg. Meg is örökítették, hogy aztán új szelek jövetelekor a mindenkori új hatalomnak legyen mit leromboltatni. A nádorlátogatás fényes eseményének volt a szemtanúja Vitkovits Mihály. Erről született műve, A kúnsági utazás azonban nem található meg a költő köteteiben, ez is jelzi, vitatják Vitkovits szerzőségét. Az az elvetemült kíváncsiskodó, aki 18
