Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - Sümegi György: A Duna-Tisza köze rajzi topográfiájából (Bodor Miklós képei)
ajtón beúsznak a halak / a vakító én sercegve kialszik / mint a vödör vízbe fordított fáklya / ezek a meghívók névre szólnak / minden nevet hibátlanul írt a feladó" (Egy Titanik-változat avagy a vakító én). - ám a borzongás foka itt sem kisebb, már csak azért sem, mert valahogy érintettebbnek érezzük magunkat ebben a közös katasztrófában, amely egy konkrét tragédiának legendájából is meríti a feszültségkeltés eszközeit. És azért sem, mert ez a vers nem az általános emberi sorsra vetíti ki az egyén tragédiáját - hanem épp fordítva: a világ süllyedését sejteti az egyénben, az individuumban. Egy harmadik költemény még tovább szűkít a látószögön, egy családi mikroképre fókuszálva: „Aztán ha végzett, (mármint a mosogatógép, Sz.J.) / és abbamarad a csobogás, / a tengerfenékhez döccenünk puhán. / Akkor a maradék fényeket is lekapcsolom. / Minek is jelezni már a helyzetet, / reggelig úgyse mozdulunk." (Éjszakai süllyedés) Itt a ház merül el az éjszaka vizében, néhány jelezni égve hagyott lámpa fényével, és a mosogatógép do- hogászajával, mely mint egy hajómotor még küzd a süllyedés erőivel. Mégis van kiút: ha kell, egy gyerekkori papírhajón menekíteni ki a pusztulásból emléket, álmot, szerelmet: „A kerti tóban porcelánhajó. / Csak dísz, úszni nem tud. / A fiú emlékezetében egy újságpapírhajó / úszik és átázva sem süllyed el. / Viszi magával a kertet, / utasai némán zokogva integetnek." (Egy kert) Ezekkel a példákkal nem arról kívántam beszélni, hogy szerintem konkrétan miről szólnak, csupán egy életérzést próbáltam körvonalazni általuk, mely meglehetősen intenzív élménye és témája Filipnek. S jóllehet, a hajó-toposzrendszer- nek csak az egyik rétegét érintettem, de úgy gondolom, az említett többire is utaltam velük. Mert amin most utazol (ahogy a könyv címe is előrevetíti), az sem más, mint egy hajó. Egy folyamatos süllyedésben lévő hajó (:test-hajó, sors-ha- jó, végzet-hajó...), melynek előre sejthető a végállomása is, a tengerfenéknek egy meghatározott pontja, hol elnyugszik végül. De üzenete nem a lemondás, hanem az élet megbecsülése. Hogy az írásom elején elindult költő, utolsó visszapillantásakor, minden sóhaja, fájdalma, kudarca ellenére magát gazdagnak érezve mondhassa egy félbehagyott versének elfelejtettnek hitt sorát: „villámok voltak álmaim" (Az ötödik sor). Egyszeriek és megismételhetetlenek. Melyek örökre bevésődtek a hegyek emlékezetébe. (Balassi, 2001) Szentmártoni János A Duna-Tisza köze rajzi topográfiájából Bodor Miklós képei A két víz közének vizuális képét, látható világának kép-mását, orbis pictusát korszakonként változó intenzitással céhes vándorlegények, vándorrajzolók örökítették meg legelőször, legkorábban (a 18-19. század fordulójától fönnmaradt városképes céhlevelek Bajától Kecskemétig, Kiskunfélegyházáig). Festészek és vándor piktorok arckép megrendelés reményében - vagy a pusztát festeni - korábban is meg-megfordultak a két víz közén. A könyvkiadás megerősödésével, nagyobb monografikus vállalkozások idején (Magyarország és Erdély képekben, Az Osztrák- Magyar monarchia írásban és képben) már konkrét föladattal megbízottként, cél-ábrázolások készülhettek (pl. Mednyánszky Lászlóéi). A 19. század 60-as, 70-es évtizedeitől ugyan sokáig releváns marad a területről még az „alföldi puszta", a „csikós", a „cserény", a „királydinnyés futóho130
