Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán

Dercze Lajos szerint (Csokonai Karcagon, Karcagi Napló, 1929. máj. 27.) a költő 1800. május 11-én „A Varró kúriától, mely oly marasztalólag pislogott rá, való elválásra nehezen tudta magát rászánni". Ennek ellentmondani látszik Csokonai Lócsere című verse, melyben mintha nagyon szabadulna már a Nagykunságról! A vers elején a Pegazust, a költők szárnyas lovát hívja, szemrehányást tesz neki, mert „...előállasz vickándozva, mint a ló, / Mihelyt nagy fennyen kettyeget hozzád egy rongyos dalló''. Ezt ma úgy mondanánk, hogy mindjárt ott terem, ha füttyent neki valami ócska fűzfapoéta. Neki azonban, egy Csokonainak, hiába hívja, nem jön. „Hol vagy most, Pégaze! mondom, állj ide az udvarra, / Vígy el engem, ha tovább nem, legalább Nádudvarra. / Mert nem kapok egy szárnyatlan lovacskát is Karcagon, / Noha elég nyerít itten a kiínsági pallagon." Ismét hívja a Pegazust: „Te jöjj hát elő, szárnyas ló, te vigyél haza engem, / Hogy majd ha szárnyas hátadon a levegőt kerengem / Es meglátom a kún bírót szárnyatlan lovon menni, / Előtte a kalapom se méltóztassam levenni". Itt már mintha valami indulat is munkálna a költőben. Amikor ismét hívja a Pegazust, kéri, vegye fel őt, a „...múzsák-fiát, / Ki nem a poétás főben kikoholt utópiát, / Nem Parnassust avagy Tempót akar rajtad bejárni, / Hanem Debrecenbe készül, hol rég kívánják várni". Miután a szárnyas ló fütyül rá, Csokonai úgy dönt, eladja, s ehhez az elhatározáshoz hozzáfűz némi zárójeles fenyegetést is: „(Majd ha egy magyar huszár húz farkadra farmatringot, / Nem versre, hanem attára porcogtatod a fingot)". Aztán meggondolja magát, mégsem adja el, inkább elcseréli: „Nohát becsűletreméltó kúnsági uraimék, / Mondják meg, hogy aki lovat szeretne cserélni, mék? / Derék ló ez, amit adok. Homerus is ezen járt" - írja, s felsorolja minden erényét, hogy kapósabbá tegye. „Egy jó lóért elcserélem, vagy ha nem jó is nagyon, / Semmi! csak azt adják kentek, ami kenteknek vagyon. / Nem bánom én, legyen sánta, félszemű avagy görbe, / Csak a lábát tudja bírni s ne ejtsen a gödörbe".

Valahogy azért csak elvergődött Csokonai Debrecenbe, alighanem az apostolok lován. Még azon év végén, egy Puky Istvánnak írt levele tanúsága szerint, ismét a Kunságba készült. Az 1800. december 20-án kelt levelében azt írja többek között tiszaigari barátjának, hogy az új esztendőben megjelent munkáját először neki fogja elküldeni. Ha újra a Nagykunságba készült jönni, alighanem jóemberei között akart előfizetőket gyűjteni. Valószínűleg újra járt vidékünkön, hiszen a Csokonai poétái munkáira előfizetők között (1800. dec. 10-től) a 14. helyen ott találjuk a karcagi Stephanus Varrót, míg a Lillára és a Dorottyára előfizetők között (1802. aug. 15-től) ugyanez a Varró a 22. helyen szerepel (Csokonai emlékek. Összeállította és a jegyzeteket írta Vargha Balázs. Akadémiai Kiadó, Bp., 1960).

Magyar kálvinista a Bácskában

A Történelmi emlékek a Jászkunság és Karcag múltjából (Karcag, 1940) című könyve 61-63. oldalán Szentesi Tóth Kálmán közöl egy verset Moravicza 150 éve cím alatt. Az ismeretlen szerző a nagykunsági irredemptusok Bácskába való kiköltözését, életkezdését, s a megmaradásért folytatott küzdelmét írja meg a kitelepülés után százötven esztendővel. Szentesi Tóth Kálmán feltételezi, hogy a ver16