Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - Szekér Endre: Ezredvégi jelenetek (Végel László: Exterritórium)

nek. A gazdagok a határokon túlra. A külső világ eseményei természetesen összefonódnak az író, az egyes ember sorsával: „De hova menekülj? Ez nem mellékes kérdés. Hol a legközelebbi óvóhely? Abban a pillanatban magad előtt is nevetséges voltál. Magadhoz vetted az útleveledet, a bankkártyádat, készpénzedet meg a zsebrádiót, pár perc vagy másodperc múlva két hatalmas robbanás rázkódtatta meg Újvidéket; narancssárga lángcsóva villant meg az ablakban, kiállhatatlan éles reccsenés hallatszott, úgy tűnt, egészen közel hozzád, mondjuk, ötven méterre, vagyis néhány házzal odébb." S szűkebb környezete fasisztázik, káromkodik, fenyeget, szidja az amerikaiak „Tomahawk"-demokráciájukat, elhallgatva a tömegsírokat, izzó nacionalizmusukkal elnyomva az ország népét. Az igazi író, mint Végei László is - nem politikai esszét akar írni, de nem tudja visszaszorítani az átélt nehéz évek történetét, mindenkit sújtó politikáját. Világosan látva a „színjátékot", a „hazugságokat" - eltolja magától a félelem falait: az igazságot akarja megírni, mindnyájukkal. Ezért nem tudja a „világot" leszűkíteni csak önmagára, naplót írva. A kisebbségek, így a magyarság, a vajdasági magyarság tragikus sorsát is megírja - mint írótársai, Gion Nándor, Németh István, Matuska Márton és mások - „ezredvégi" naplójában. Mert sajnos ilyen a század, ilyen az ezredvég. Ahogy Márai Sándor írta: „Az író csak egy módon politizálhat: elmondja az igazat az életről, s a hazugsággal, az érzések és az öntudat lustaságával szemben igényérzetre neveli az embereket."

123