Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - G. Kiss Valéria: A holtakkal terített végesség felé (Szilágyi István: Hollóidő)

képpen rühelli, de tudatában van erejének, képességeinek, és cselekvésre is fordítja, ha kell. Csúfondárosan, fölényes gúnnyal beszél mindenkivel a környezetében, így védi magát, így rejti el személyes érdekeltségét, a többiekkel való sorsvállalását. („Fő, hogy sohase tudjátok, hányadán álltok velem. Mint ahogy én sem tudhatom, mi mozgat benneteket" - mondja Tentás a fiúknak.) Átfogóan, fölülnézetből lát és láttat. (A történet egészére retrospekcióban utal a regény első mondata: „Reveken eltelt éveire úgy gondolt vissza a deák, mintha az ottvaló életre később is a harangláb toronyárkádjáról nézhetne alá.") Ez a föltételezett utóidejűség is képesíti az együttlátásra. A regény lineáris idejében pedig az egyidejű cselekvésekre történő spontán visszajelzésekben és az előjelző, előidejű, prófétikus, utaló víziókban fejeződik ki külső, fölső nézőpontja, distanciája. így metaforikus pozícióba kerül a cselekményben Tentás gyakori megjelenése a haranglábon, mint ahogy az is, hogy az ő kötelezettsége a harangozás. A deák saját meséinek születésére, álmaira, vízióira és sámános képességeire is reflektál. Tanúja és megítélője e kisvilágok létrejöttének, miközben maga alakítja azokat. És belátja, hogy nem történhet másképp: történetei a saját és sorstársai életét teremtik újjá, és meséi, mint a panaszos hangú jeremiádok, pontosan leképezik a tanulatlanak életszemléletét.

A deák vállalkozása egzisztenciális igényű, de eleve nem ígérhet elfogadható eredményt: az adott viszonyok között elérhető „autentikus" létezés formáit keresi. így választásaiban a determinációi kerülnek túlsúlyba. Szembetűnő cselekvési motivációja a rivalizálás Illés mesterrel, és ezt a történet számtalan utalással támasztja alá. Apa és fia, két „kóborló", két szabad, független szellem eltérő vérmérséklettel és attitűddel. Míg Fortunához a kard, hozzá a penna és a föltűnő szépírás tartozik. Fortuna harcban fejezi ki magát, Tentás a meditációiban. Meg akarja előzni mesterét a pap kimentésében, és az övé az okosabb taktika, neki sikerül anélkül, hogy közvetlen veszélybe sodorná a közösségét. Cselekvési alternatíváit a Világkrónika és a íó jelképezik, de ezek az emblémák mást jelentenek neki, mint Fortunának vagy a többieknek. Páva, a próbatételek táltosa a nagyvilág választását tárgyiasítja, nem a csatákat (ezért mondja a fiúknak, hogy neki nincs szüksége sem harci ménre, sem késre). A Világkrónika ámulatra késztet és vágyakat támaszt, de puszta lapozgatása valójában a helyben maradásnak feleltethető meg számára, míg a fiúkat kalandra ösztönzi. Mint a mestere, ő is nesztelenül jár, kiismerhetetlenné teszi magát, és kíméletlennek mutatkozik, rejtekezik csúfondáros modorával is. Szemben Fortuna aktivitásával, ő inkább szemlélődik, nem bocsátkozik tényleges küzdelmekbe, bár nem kevésbé érdekelt a közössége dolgaiban. Ha valahonnan méltatlan bántás fenyeget, inkább sámános képességeire támaszkodik. Tentásnak az íráson és a mesélésen kívül gyakorlati tudása nincsen, úgy mutatja az utat, hogy nem vezet, és leválik a fiúkról, amikor Illés dönt a sorsukról. Rejtekező természetét, garabonciás különcségét azzal is kifejezésre juttatja a regény, hogy nincs neve, csak megjelölése (Tentás, deák, apród) vagy metaforái (átokvirág, akasztófa virág, széltoló, csikaszféle stb.), és amikor Máté krónikájában mégis azonosítják, maga nem fogadja ezt el, Göncöl István nevű deák nem ismeri meg a fiúkat.

A regény sokféle, neki tetsző vagy kevésbé tetsző, de még vállalható szerepben mutatja az írástudót (közvetít, jósol, mesél, értelmez, tanít, szemlélődik, ravaszkodik, ösztönöz), mégis inkább tudatát, lelki életét követi, és a metaforahálót az ő szimbolikája szerinti szabályokkal működteti. A deák álomjárása vezérli valójában a történéseket, és ezzel a hollóidő következményei kapnak mitikus leírást. A koponya-látomás apokaliptikus és beteljesülő jóslat, a közösség pusztulása utáni Golgota. A deák maga képzi meg a koponyák metaforáját a „zörgő csontkorsók" - képben, és ez vetül rá a fiúk történetére (a második könyv címe: Csontkorsók). Hasonló funkcióban erősíti föl az elbeszélés az ismétlésekkel és variációkkal a koporsó motívumot. (Tentás a padláson talált, előkészített koporsók egyikébe rejti a lejegyzéseit; maga is ott bújik el; a halott gyermeket télre egy koporsóba teszik; és amikor a deák a koporsókat vágja fel, hogy a deszkákkal fűtsenek, úgy érzékeli, hogy a mennyiség mégsem apad.)

118