Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - G. Kiss Valéria: A holtakkal terített végesség felé (Szilágyi István: Hollóidő)
örökké keresne a könyvekben valamit). A regény motívumhálózatába'n pedig az ő figuráját jelöli és mitizálja a lova, Bakacs (bakacsin), mert mint táltos védi, elrejti, őrzi gazdáját, és nem keveredik a többi lóval. Illés mester viselkedésének megalkotásában ezért tűnik ki a zord önérzet és a kíméletlenség, és ezért bizonyul rendet meghagyónak és rendtagadónak egyszerre. Iskolamesteri szerepben éppúgy megjelenik, mint harcos népvezérként, váteszként. És életvezetési mintája legalább annyira frusztrálja a környezetét, mint amennyire kikerülhetetlen a többi szereplő számára. A regény „hitvitáiban" és szemléleti dialógusaiban Fortuna partnere, egyúttal a másik életvezetési modellje Terebi Lukács, a „szelíd bajvívó", tudós pap. Csak néhány illusztráló, karakterizáló vonásból épül föl a figura. Terebélyes és ellenszenves, rút fizikummal jelenik meg a történetben, stigmája, epitheton ornansa a variáló jelzőkkel is hangsúlyozott (jótevő, szerencsétlen, képtelen stb.) mosolya, amely egymagában is a mentalitását fejezi ki („képén végig ott ül az a kökényt kóstolt vigyorgás, mely mindenkorra az ábrázatára sava- nyodott"). Ráadásul reszketeg öregsége, vénpapi okoskodása is elidegeníti szerepkörét, ami különben is szintén meglehetősen korlátozott. A megbocsátás bibliai parancsa és az önvédő béketűrés filozófiája érvényesül általa. Neve, és a prédikációiban, vitáiban kifejtett nézetei Lukács evangélistával teremtenek kontextust, aki Pál apostol kísérőjeként a római fogságban is az igehirdető mellett maradt. A történetben (bár kitűnő könyvtár birtokában van, és tudásáról híres) Terebi úr is erősen szelektál az ismereteiből és a szentírásból, akár újszövetségi mintája, és Lukács, valamint Pál apostol textusait használja arra, hogy híveit az „innen tűzzel és onnan vízzel fenyegető kényszerek" között a puszta túlélést szolgáló magatartásra intse. Mégsem tekinthető egyszerűen dublettnek a figura, azt is modellálja, hogy a tudatosan vállalt meghunyászkodás (és nem gyávaság) ellenében olyan békét szerezhet magának és a környezetének az ember, amelyben élvezeteinek élhet (könyvek, asszonyok, evés, ivás). Bár Lukács pap háza tája és temploma az események centruma, és éppen az ő személye a fordulat kiváltó oka, mégis voltaképpen csak ürügy a jelenléte, illetve a hiánya a történetben. Nemcsak a mese abszurd logikája szerint (valódi ok nélkül és értelmetlenül éppen a legjámborabb szenved rabságot és lelki vértanúságot), hanem abban az értelemben is ürügy-funkcióban mutatkozik a pap, hogy legfőbb állítása ellenében (miszerint Isten titokzatos terve szerint kell mindennek úgy történnie, ahogy történik) van módja Illés mesternek megerősödnie abban az érvelésben, ami az eseményeket nem teológiai, hanem történelmi szempontból közelíti meg és interpretálja. A beszéd- és az írásimitáció mellett a regény elbeszélésmódja és hősalkotása is a hagyomány alakítását mint a Hollóidő egyik legfontosabb intencióját szolgálja. Azzal, hogy ellentétes magatartásmintákat ad, valójában nem gyöngíti, inkább megszilárdítja a dehumanizádó elleni állás- foglalását. Ezt az állásfoglalást pedig az elbeszélők történetbeli pozíciója emeli ki. Ha volna ilyen, a deák lehetne a Hollóidő főszereplője és Fortuna Illés - Terebi Lukács-féle magatartások valódi alternatívája. Már csak azért is, mert az ő feladata a közvetítés, a hagyomány alakítása. A deák mint narrátor egyúttal az írástudó metaforája is. Ezért minden rá vonatkozó információt ebben a szerepkörben is lehet értelmezni, márpedig ez az elbeszélő figura épül föl a legteljesebben a történetben. Még akkor is, ha a regény függő beszédű előadási módja föltételez egy másik elbeszélőt is, aki felügyeli, kontrollálja a deákot, a vele való teljes azonosulást elbizonytalanítja, és mindezzel a regény narrációját alárendeli a különböző beszédirányoknak. Máté krónikájának szerepeltetése voltaképpen függelékként hat ebben az összefüggésben, mert a már értelmezett világot értelmezi újra, de az írástudó státuszát mégis csak az első könyv jelöli ki. Először is a deák értelmező viszonyban van saját szerepével és történeteivel. Kiválasztottságát a szituáció lényegi összefüggéseinek felismerésére, elhivatottságát a jövőre vonatkozó célszerű következtetések vagy a félelmek, sejtések megszólaltatására, vagyis az adott közeg-beli, számára kényszerű, de elkerülhetetlen szerepét és pozícióját tulajdon117
