Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - G. Kiss Valéria: A holtakkal terített végesség felé (Szilágyi István: Hollóidő)

válsz cinkosává, aki rád kezet emel." Mert a kiszolgáltatott népek sorsa „minor ügy"-gyé degradálódik külső nézőpontból, és a „segítség" csak újabb bajokat és veszedelmeket hozhat. A tudatos választásokat viszont mesterei példáján elemzi a deák a lejegyzésekben, és fenntartásait az események igazolják is. Lukács pap teóriáit már a történet eleje megkontrázza, örökös békeszerző igyekezetét önmaga meghurcolása paradox módon csúfolja meg. Fortuna Illés mesterkedései sokáig taszítják-vonzzák a deákot, míg végül az első könyv csattanójaként éppen az ő radikalizmusa szabadítja rá a revekiekre a „külső" segítséget (a hajdúk nem az ő meghagyásai szerint léptek közbe), és ezt torolja meg a hatalom a város kiirtásával. Ezután már hiába menti, kíséri, vezeti a fiúkat útjukon, és hiába menti ki a városból a két kisgyermeket is, stratégiája a gyakorlatban kudarcot vallott. A lejegyző számára mindkét mintából az a tanulság marad, hogy a konkrét helyzet értelmezése csak a tágabb összefüggések bevonásával kínál esélyt a bosszúforraló indulatok féken tartására, vagyis mestereinek a revekiek viselt dolgai helyett valóban az országhistóriáról kellett volna beszélniük.

Az új generáció cél nélküli exodusát, vándorlását és „révbe" érkezését Máté krónikája foglalja írásba. A regény ezt az elbeszélést ok-adással kapcsolja vissza a jajveszékelő jere- miádokról szóló vitához, és a szövegben mitikus térbe emeli már azzal is, hogy a történetben nincs olyan elbeszélő, aki elmondhatná, hogy mi történt Revekkel. A Hollóidő olvasásának intim pillanata, hogy a fiúk útra kelése elkerülhetetlen és megrendítő eseménnyé csak a befogadói tapasztalatban válik, mert Máté előadásában maguk a szereplők csak lassan, és akkor fognak gyanút, amikor menet közben ráeszmélnek, hogy kalandjukat a deák csak egy darabig pártfogolja, aztán vonakodik, majd végleg elmarad tőlük, és a továbbiakban számukra érthetetlen, titkos cél szerint vezérli őket Illés mester.

Ebben a leírásban a deák is szereplővé válik, immár mások vélekednek róla, mások próbálják - és nem túlságosan sok eredménnyel - értelmezni a cselekedeteit. A második részben játszott szerepe azonban az elsőből következik. Ezért az is indokolhatja elmaradását a fiúktól, hogy Illés mester körében látja őket, akihez a kard nem misztikus összefüggésben társul, mint a vész előjelzése (lásd Mária szívét kard járja át a rá váró szenvedések jeleként), hanem profán funkcióban. Ugyan a kard azt szimbolizálja, hogy Fortuna nem okul saját kudarcából, és újra csak harcba viszi az árva legényeket, ám a regény mégsem von meg minden bizalmat tőle. Máté leírja, hogy előbb ugyan szabadulni igyekeztek spirituális hatalmától, mégis végig élvezték a gondoskodását, tanításait, a védelmét, míg végül megriadtak, amikor viszonylagos védelembe helyezve őket, végleg elment. A fiúk körül talizmánjukkal is mitikus közeg jön létre. Ugyanis az exodusuk képi megfeleltetésének lehet tekinteni a Darukenyér motívumot, ami egyszerre vonja magához az Ószövetség pusztában vándorlás kontextusában a hús és kenyér (fürjek - manna) testi-lelki táplálék-értelmezést és a pogány vagy távol-keleti mitológiákban a szimbólumállat sokféle konno- tációját: a fáradhatatlanságot, a megújulást, az apa-fiú kapcsolat megjelenítését vagy a társadalmi felemelkedés jelölését. Mint ahogy a darukenyérhez kapcsolt hal szimbólum is tágas kulturális horizontot nyit, éppúgy utal kezdőbetűkkel jelzett teológiai fogalomra, és így az ellenséges közegben használt titkos ismertetőjegyre és a kenyérrel együtt az úrvacsorára, mint a termékenységre, az ember ambivalens viszonyulására önnön magához vagy az asztrológia szimbolikájában a hamarosan véget érő világkorszak fölötti uralom-átvételre. A kenyér metafora önálló hálózatot is képez a szövegben, és mint a legközönségesebb és egyúttal megszentelt étek, minden előfordulásakor pozitív érték birtokába juttatja azt, aki kapja (az első könyvben a deák követeli ki magának többször is, a másodikban a fiúk kapják ajándékként, majd porciózva). A regény saját mitológiájában a kenyér a „legemberhezméltóbb" szerzemény, azt az embert szimbolizálja, „akinek temploma, hite, rendje van".

A regénynek ezt az elnyomottak irányultságait jelölő szólamát ellenpontozza a deák jegyzeteinek harmadik témája, a „barbár fondorlatainak" írásbeli néven nevezése, és így jön létre az alá- és fölérendeltek szembesítése az egymástól való kölcsönös félelem és füg113