Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - „Nyolcvan év már alkalmas számadás készítésére..." (Interjú Gerold Lászlóval – Az interjút készítette: Hász-Fehér Katalin)

irányadónak, akkor nem lexikont, hanem esetleg irodalomtörténetet írtam volna. Persze tudom, hogy a jugoszláviai keret igencsak változott, s a mai minden eddiginél szű- kebb, ezért - nem alaptalanul - egyesek inkább vajdasági magyar irodalomról beszélnek, de ez csak az utóbbi tíz évre érvényes, az előző hetvenre, főleg mintegy három és fél évtizedre viszont nem. Én pedig a jugoszláviai magyar irodalom egészét kívántam lexikonszerűen bemutatni.- A kanonizálódás, melynek egy lexikonbeli szócikk is eredménye vagy bizonyítéka lehet, minden szerzőnek rejtegetett vagy kevésbé rejtegetett vágyai közé tartozik. Itt fordított helyzet állt elő, amikor a kritikusnak-lexikonszerzőnek olykor elvándorolt, a jugoszláviai magyar irodalomból kiszakadt szerző ellenében kell annak hovatartozásáról nyilatkoznia. Hasonló esetet vagy eseteket az előszóban is említ, és Gerold László arra az álláspontra helyezkedik, hogy a „lexikonba történő felvételhez... nincs szükség szerzői jóváhagyásra". Mikor szűnik meg egy - egyébként folyamatosan publikáló - szerző odatartozása egy önmagát irodalmiként meghatározó közösséghez?

Hogy mikor szűnik meg egy-egy író valamely irodalmi közösség tagja lenni, azt mindenki egyedül dönti el. Magánügy. A Jugoszláviából elköltözött írók esetében a lexikon szócikkeit is befejezhettem volna azzal, hogy közlöm, ki mióta nem él a régi közösségben. De legalább három okom volt rá, hogy ezt ne tegyem. Teljes pályaképet akartam adni, felsorolva minden művet és hivatkozva a velük kapcsolatos vonatkozó irodalomra. Az elszakadás esetről esetre másként alakul(t). Van, aki nem él Jugoszláviában, de továbbra is publikál az ottani kiadványokban, könyveket ad ki. Igaz, olyan író is van, aki otthon maradt, de évek óta csak Magyarországon publikál, könyvet pedig otthon ad ki. Végül pedig azok, akik talán a legnagyobb mértékben elszakadtak a jugoszláviai magyar irodalomtól (Gion Nándor, Balázs Attila, Majoros Sándor), szinte másról sem írnak, mint régi emlékeikről; lélekben tehát nem sikerült az elszakadás. Ezért nem foglalkoztam azzal, hogy ki mikor akart elszakadni, ki tekinthető még jugoszláviai magyar írónak. Mert ne felejtsük el, nem csak az utóbbi évtized a tárgya ennek a lexikonnak, hanem a két háború közötti időszak is, melyben például a pécsieknek nevezett emigránsok (Csuka Zoltán, Tamás István, Fekete Lajos, Somogyi Pál és a többiek) néhány év után visszatértek Magyarországra. Az fel sem merült, hogy velük mi történjék. Természetesen ide (is) tartoztak, mert a Vajdaságban jelentős irodalmi munkásságot fejtettek ki, könyveket adtak ki, lapokat, folyóiratokat szerkesztettek. De az is logikus, hogy nem tárgyalhatom csak a Jugoszláviában töltött évek alatti munkásságukat. írói pályájukról teljes képet kell adni. Ha majd portrét is írok róluk, a második kiadásba vagy már a CD-re, akkor meggondolandó, hogy ugyanolyan alaposan tárgyaljam a nem jugoszláviai korszakukat is, mint az ittenit, vagy csak jelezzem, írói pályájuk később hogyan alakult, melyek voltak jellemző vonásai, azt hiszem az utóbbi megoldást választom majd.- Elvként fogalmazódik meg az előszóban, hogy „a lexikon elsősorban begyűjt s csak másodsorban minősít". A lexikonnak arról a válfajáról lenne itt szó, amely a teljesség, nem pedig az értékfelmutató szelekció, a reprezentáció igényével készül. A következő mondatok mégis bizonyos fajta válogatásról szólnak. Mennyire játszik közre ebben, hogy Gerold László évtizedek óta a Magyar Szó (színi)kritikusa, a Híd kritikai rovatának szerkesztője?

Hogy az ember hogyan ártotta be magát az irodalomba, és hogy munka közben milyen más kapcsolata van az aktuális irodalmi élettel, annak nincs lényeges szerepe a lexikon írásakor, különösen mert valóban nem akartam „értékfelmutató szelekciót" végezni; ez lexikoníráskor nem is lehet vezérelv. A lexikon értelmezésem szerint adattár. Aki viszont érdeklődik egy-egy opusz iránt, annak rendelkezésére áll a bőséges, egy lexikon esetében szokatlanul is bőséges szekunder irodalom. Azt hiszem, ennek a lexi104