Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán
zaballagott Varróék házához: „Hazajöttem s ittam rá kardszagi Egrit". így vigasztalódott. A vers végefelé, a nyilván sok tréfára, évődésre okot adó előző napi szánkókaland leírása után, visszatér a jelenbe, ami már elutazásáról szól: „Most pedig magamat ajánlom hűséggel, / Míg az orrom cinkét fogna a hűs éggel. / Mindjárt elő fog most állani a szánom, / Megyek! bár elhagyni az Urakat szánom. / De ha kérdik — ki volt - ki ezt irta Varró / Urnák, igy értse meg: egy szegény vers-varró" Végül lezárja a verset, de ebbe belefoglalja megírásának időpontját is: „S mikor ez írásra feljött volt - az Hava, / Akkor huszonnyolcra telt karácsony hava. / Tök vagy túrós étek, zsir vagy valami háj / Csokonai Vitéz - néven vala - Mihály". Az biztos, hogy városvégi leejtését követő közelebbi megismerkedése a hóval és a bundacipelés fáradtsága nem hagyott rossz emléket Csokonaiban, hiszen máskor is felkereste Varró uramék vendégszerető házát. Sokan ismerik ennek a bizonyos szánkózásnak a történetét Karcagon, beletartozik ez is a garabonciásnak tartott költő alakja köré font legendák sorába. A Varró család egyik leszármazottja, Jónás Istvánná Varró Rebeka: a nagyapjának az unokatestvére volt Varró István. „Varró János pedig, a legendásan vendégszerető ember, kinek a Varró utcában, a mostani kollégium helyén állott a háza, Jónás néni ükapja volt. Vagyis a nagyapjának az édesapja" (özv. Józsa Istvánná: Büszke a nevére. Nagykunsági Hírmondó, 1991. márc. 29. 4. p.). így folytatódik a cikk: „Varró Jánosnak - az ükapának - mint Jónás néni meséli, arról volt híres a háza, hogy sok nevezetes ember megfordult benne, hogy mindenkit szíves szóval, vendégmarasztaló jó vacsorával fogadtak. Jónás néni állítja, a nagyapja elbeszélése után, hogy Petőfi és Csokonai is megfordult e házban". Természetesen a balsikerű szánkózás történetét is ismeri Jónás Istvánná Varró Rebeka: „Őrá így maradt annak története a nagyapja elbeszélése után. Történt egyszer, hogy valami vidám társaság felkerekedett, köztük Csokonai Vitéz Mihály is, és szánkóba ültek, hogy elmennek Madarasra, de Csokonai egy éles kanyarnál kivágódott a szánból (Ma is megvan még az a kanyar, Jónás néni szerint). A többiek észre sem vették a dolgot, csak mikor megálltak Madarason, akkor néztek egy nagyot, hogy a költő nincs sehol. Csokonai, mint Jónás néni nagyapja emlegette annakidején, csak annyi megjegyzést fűzött a dologhoz, - 'azt nem sajnáltam, hogy kiestem a szánból, csak azt, hogy cipelnem kellett a bundát visszafelé Karcagig.' Legalább négy-öt birkának a bőre volt egy ilyen bundában, ami nem éppen kis súly, ha meggondoljuk". Nagykunsági legációit követően Csokonainak már nagyobb gondokkal kellett szembenéznie, mint a szánkó-baleset. A következő évben a költőt kicsapták a debreceni kollégiumból. Pozsonyba utazott, aztán Komáromba, ahol megismerte Vajda Juliannát, az ő Lilláját. Amikor Lilla 1798-ban mégis Lévai István kereskedő felesége lett, Csokonai Keszthelyen próbált tanári állást szerezni, végül Csurgón kötött ki. Következő karcagi útjára innen indult el. Az alkalmi Csokonai Éppen kétszáz esztendeje, 1800. május 9-én írta Csokonai Vitéz Mihály a mifelénk oly gyakran idézett Visszajövetel az Alföldről című versét. Ha írtak még szépet és kedveset Karcagról és a Nagykunságról mások is, akkor is Csokonai e műve 13
