Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán
dalomban immár ne légyenek! // íme! meghagytál még valami keveset: / Ne fogyasd el Uram, e maradék népet! / Rabságra s csúfságra ne küld már többeket, / Zabolázd meg - kérünk - az kegyetleneket!" A magyar nemzet tragédiája, hogy a históriás ének végén ez az ima, különösen a „Vedd ki igájokból idegen népeknek" tartalommal elmondott fohász, évszázadokon át időszerű volt, egészen máig, mert jóllehet, kivonultak Magyarországról az orosz csapatok, viszont megmaradtak a trianoni határok, mögöttük többmilliós magyarsággal. Egy magyarkodó dalmát Régóta foglalkoztatják a magyar írókat hunnus eleink múlt ködébe vesző viselt dolgai. Az 1740-ben Szegeden született Dugonics András közéjük tartozott. Dugonics, aki egyik kegyesrendi rendtársa szerint „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt", alighanem Erdélyben fertőztetett meg a történelmi érdeklődéssel, akkor, amikor Medgyesen tanított költészettant és szónoklatot. Az 1788-ban megjelenő Etelka című regénye, legsikeresebb műve, már erősen magán viseli az ősi dolgok iránti kíváncsiság nyomait. Emlegeti az őshazát az Etelka Karjelben című drámájában is, de a tizenkilencedik század elején, már felhagyván a románnal, a drámával, a verssel, történelmi munkákat készít, s az 1806-ban megjelent Szittyái történetekben a magyarok őstörténetét adja az olvasók elé. Dugonics művei gazdag lelőhelyei a tájszavaknak, népnyelvi fordulatoknak, közmondásoknak, daloknak is. A nyelvújítás korában vagyunk. Nem mai találmány a népi-urbánus ellentét. A már tanulmányai során is páratlan szorgalommal szellemi muníciót gyűjtő Dugonics András felnőttként az ókori klasszikusokat fordítja, de sokoldalú műveltsége abból is kitetszik, hogy algebra és geometria tankönyvet ír (A tudákosságnak két könyvei, 1784.). Ezt a Dugonicsot éri Kármán József támadása, aki ízléstelennek és magyarkodónak, álnépiesnek látja az Etelka szerzőjének tevékenységét. Ez a regény egyébként Kazin- czynak is pórias volt, sok jó szava neki sem akadt erről a munkáról. Ez a dalmát kereskedő és iparos ősöktől származó író tehát nem átallott magyarkodni egy olyan korban, amelyben történelmében, nyelvében már nagyon magára szeretne ismerni a nemzet. Természetesen neki is voltak délibábos elképzelései, csakhogy a városi író urak szemét Dugonics munkáinak legnagyobb értéke, az egyszerű nép ábrázolása, nyelvi jelenléte is csípte. A lapp és a hun nép révén mintha össze akarta volna békíteni a finnugor és a török énünket, s ez nem is akkora badarság, mint hinnénk, hiszen ma is akadnak tudósok, akik úgy vélik, hogy a magyarság anyai ágon finnugor, apai ágon török. Az Etelka című regény egyik jegyzete hosszan foglalkozik a kun nyelvemlékekkel. „A Kún-nyelv egy vólt-é a' Magyar-nyelvvel; nehezen lehet ítéletet tenni. Ha meg- engedgyük is: hogy e két egybe-forrott Nemzetség egyenlő-képpen beszéllett; bizonyára mostanában, ha a' régi Kunok' írását, a' Magyaroknak mostani írásával egybe-veettyük; nagy külömbséget találunk" - írja Dugonics András. Ezt követően a Kun miatyánk öt változatát és néhány kun nyelvű kifejezést közöl. Egyik adatközlője elmondta, 11