Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - Csány Endre: A tékozló fiú a nagyvárosban (Gondolatok a tékozló fiú motívumról Rilke és Pilinszky műveiben)

Malte és Rilke

A tékozló fiú legendája Rilke regényének, a Malte Laurids Brigge feljegyzéseinek a zárótörténete. Csakugyan záródarab ez? Valóban ezzel zárulnak a följegyzések, vagy pusztán véletlenül maradnak itt abba? A regény végén olvassuk: „Vége a feljegyzéseknek." (Dőlt betűkkel, azaz ez már nem Máltától származik.) A regény történésének kimenetele sem kelti az olvasóban a lezártság benyomását. Persze maga a címben rögzített napló műfaj nem is feltételez valódi lezárást, csupán megszakítást. A följegyzések a mindenkori jelen reflexiói, még akkor is, ha netán a múltba vagy a jövőbe utalnak. Ez azt jelenti, hogy csak a folyamat ragadható meg benne - kezdet és vég nélkül. A folytonos levés. A regény új perspektívája nyílik meg azáltal, hogy így a határok eltűnnek. Cél: a folyamat elbeszélése, a mozgásban-levés. Ez a megközelítés érvényes az utolsó följegyzésre is. Az átköltött parabola ebben a lezáratlan formában adekvát kifejezési formája Malte életének. Hogy mennyire tudatos ez a kompozíciós elv, igazolják a befejezésre vonatkozó eredeti elképzelések, amelyek középpontjában az idős Tolsztoj állt. Ugyanaz a problematika rejlik az aggastyán „eltorzult alakjának" képében is, aki a halál közeledtével elveszti az egyensúlyát, és egyedül - valami névtelen félelemtől körülvéve - nem képes számot adni „Isten-talentumáról", nem képes számot adni arról, hogy szeretetének áradása talált-e tárgyat magának, vagy csak szertefolyt hasztalan. Mert „már nem fogta fel", amit fel kellett volna fognia.

Minden jel arra utal tehát, hogy az utolsó följegyzés visszavezet minket az összes többihez, vagy még inkább: a benyomások, élmények, emlékek és képek hömpölygő folyama beletorkollik az utolsó történetbe, amelyben tartalmuk formát kap. Hogy közelebb kerüljünk e folyamhoz, kövessük Malte életét a forrástól.

Ki is tulajdonképpen ez a dán ifjú? Gyakran keverték össze Rilkével, ami nem véletlen, hisz mélyen benne gyökerezik. Maga Rilke a következőképpen nyilatkozott ez ügyben barátnőjének, Lou Andreas-Saloménak: „Hogy ő, aki ugye részben az én veszélyeimből formálódott, azokba belevész-e, hogy ily módon bizonyosképpen megspórolja nekem a bukást, vagy netán épp e följegyzések által kerültem én sodrásba, mely elszakít és a túlsó partra hány? Föl tudod fogni, hogy én e könyv mögül tényleg mint valami túlélő kerültem elő, bensőmben tanácstalan, tétlenül, ténykedésre többé már nem foghatón?"6 Hogy mennyiben azonos Malte Rilkével, ill. hogy hol kezdődik a saját élete, nehéz megválaszolni. Azonban amit a regényben - és Rilke leveleiben - Máltáról megtudhatunk, továbbsegíthet minket annak vizsgálatában, milyen motivációs térben él a regény hőse.

Malte és Jacobsen

Ami északi származását, nemzetiségét illeti, ebben nemcsak a regény formálójának az északi kultúra iránti különleges vonzalma játszik szerepet, hanem azon belül is a dán Jens Peter Jacobsen regényeinek a döntő hatása. Hermann Pongshoz írt levelében így emlékezik vissza: „Ami azonban J. E Jacobsent illeti, még később is, éveken át oly megfoghatatlant éltem át benne, hogy képtelennek tartom magam, csalás és kitalálás nélkül megállapítani, mit is jelenthetett ő számomra azokban a legkorábbi időkben. Még bőven a párizsi években is szellemi kísérőm volt, jelen volt kedélyemben. Az, hogy már nem élt, olykor már elviselhetetlen nélkülözésnek tűnt, de épp ez a különös kényszer, hogy még ismerhettem őt, nevelte bennem a szabadságot és nyíltságot az elhunyt irányában - egy olyan beállítottságot, amely aztán épp Jacobsen hazájában és Svédországban kapott csodás megerősítést."6 Jacobsen tudós ember volt, botanikus: a növényi életfolyamatok kutatója. Csak miután sú70