Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán

nyolcvanezres sereg, s útközben mindent a földdel tett egyenlővé. Erről a megpróbáltatásról szól Dányádi János 1694 körül keletkezett verse. Ez a református énekszerző Körösladányban, Nádudvaron és Nagykőrösön élt, az előbbi helyen rektorként, az utóbbi két helyen jegyzőként tevékenykedett.

Egyetlen ismert művének címe: Dányádi János Siralmas Versei, - Mellyek Magyarország egy darab részének, kiváltképpen Debreczen vidékének, Berettyó környékének és Sárrété mellyékének a Pogány Tatárok miatt esett romlását és el- pusztúlását keservesen zokogják és az Istennek ennek utána való kegyelmes oltalmát óhajtva kívánnyák, e következő csekély Rythmusokban. Az ötven strófá- nyira rúgó csekély ritmusok hírt adnak Gyula megtámadásáról, ahova „.. .jővén sok számú tatárság, / Egyben adván magát kétféle pogányság". A második sor nyilván arra utal, hogy a tatárok mellett törökök is voltak Galga seregében. Szűkszavúan közli a vers a támadás következményeit a harmadik sortól kezdve: „jaj! nagy dillés, / Közöttünk lön bontság, / Ezek által szörnyű nyomorúság". A következő versszak a pogány sereget jellemzi: „Alattomban járván, mint estvéli farkas, / Berettyó vize felé ösvények lön tágas, / Nagy hatalmas, / Semmiben irgalmas / Hozzánk nem lön szívek nyúgodalmas". A következő szakaszban a pusztító sereg átkel a Berettyón, áldozatul esik neki Új-falu, „Minden helyek pusztán / Maradónak miattok, rabolván". A következő strófában az ellenség kíméletlenségét érzékelteti a költő, annak érzékletes leírásával, hogy még a menekülőket is „Elpusztítok szintén / Szegényeket az földre levervén". Az újabb versszakban már Debrecen határát láttatja Dányádi, mely tele van halottakkal „Kiket Galga/ Szultán levágató/Kegyetlenül, a tatár chám fia". Ezután is a pusztulás képei következnek, házak, templomok romlásáról kapunk hírt, ám az utolsó előtti szakasz tartalmazza az igazi veszteséget: „De ami siralmasb, keserves rabságra / Gyermekeink s véneink gyászos állapotra / Sűrű jajra / Bokros óhajtásra: / Elhajtották, s vitték hazájokba". A.z utolsó versszakból kiderül, hogy a vers írója maga is fogoly: „Ez rövid éneket ki szerzé versekben, / Nemzete romlását kesergé szívében, / Tatár kézben / Mely esek véletlen, / Szent Jehova! Szabadíts meg! Amen". Ez a vérszomjas sereg elpusztította többek között Karczag-Új szállást is, a nép ismét a nádasnak köszönheti menekülését. A következő esztendőben, 1692-ben a várost már ismét lakják, s megerősödésükhöz különféle kedvezményeket kapnak. Mindez azonban kevés az üdvösséghez akkor, amikor újabb tatárjárás réme fenyeget. A megpróbáltatásoknak ekkor még nincs vége.

A Nagykunság romlásáról

A Nagykunság szenvedései 1697. szeptember 12-én folytatódtak, mivel csorda- kihajtáskor rárontott a tatár sereg Karcag-Újszállásra, amit még Debrecen város jegyzőkönyve is megörökít, s eszerint körülbelül hatszázötven embert és jelentős számú marhát hajtottak el, s maga a város is a tűz martaléka lett. Volt, aki harminc esztendeig is a tatároknál raboskodott, sokakat az itthon maradottak váltottak vissza. Született egy ismeretlen szerző kezétől származó históriás ének 1698- ban, amely ezt a szomorú eseményt szedi rímekbe.

9