Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Katona Imre: Búcsúszavak a Drávaszögről (Közreadja: Lábadi Károly)

A Drávaszög vallási-nemzetiségi szempontból vegyes falvaiban a helyzet kissé másként alakult. A Bácskából beköltöző magyarok jelentősebb része megtartotta ugyan katolikus vallását, de a hangadó reformátusokhoz igazodott, esetleg a vagyoni-társadalmi különbsé­gek megakadályozták az összeházasodást, ám ez önmagában a magyarság arányát nem csökkentette. A Vörösmartra települt katolikus németek idővel elmagyarosodtak, ellenben a délszlávok - részben a céltudatos betelepítések révén - egyre nagyobb erőre kaptak. A görögkeleti és a katolikus délszlávok, valamint a zömmel református magyarok összeolva­dása a múltban érthetően vontatott ütemű volt, és időről időre meg is szakadt, de az állam délszláv jellege és esetenként a céltudatos beolvasztási politika egyre jobban elérte célját. Mivel a magyarság polgárosodása hamarabb megindult, mint a délszlávoké, a németek pedig kezdtek elmagyarosodni, majd 1944 után nagyobb részüket ki is telepítették, a drávaszögi magyarság volt, főként a korai egyke révén, a legpusztulékonyabb magyar népcsoportok egyike. Az utóbbi évtizedekben, években már egy-egy százalékkal csökkent az aránya, a délszlávoké egy ideig tartósan növekedett. Napjainkban pedig utánaléptek más nemzetiségek is a polgárosodás és vele az egykézés „útjára", az egy-két nemzedéknyi időkülönbség már elegendő volt arra, hogy a magyarság számbeli túlsúlyát elveszítse, és végleg háttérbe szoruljon. Az erőszakos, háborús események, tehát a külső okok általában nem okoztak annyi kárt, mint a kedvezőtlenné vált demográfiai helyzet. Igaz, az ismert katonai, politikai és szellemi erőszaktételek a magyarság hátrányos helyzetét tovább fo­kozhatták. Felvetődik a kérdés, hogy egy-egy adott etnikai közösség, népcsoport meddig bír fenn­maradni ilyen (többségű) környezetben, mikor és miért szűnik meg azonosságtudata, me­lyek a beolvadás ismérvei. A zárt tömböt alkotó és teljes önkormányzatot élvező, többlet­joggal rendelkező szászok úgy maradtak fenn 700 éven át, hogy szoros kapcsolatot tartot­tak hajdani hazájukkal. A teljes elszigeteltségben élt Krím-félszigeti németek, továbbá a középkorban a hazánkba települt vallonok, valamint a jászok és a kunok különjogaik elle­nére is a többségi népbe olvadtak. Hazai cigányságunknak soha nem volt saját állama, sem egyháza, sőt önálló helysége sem, nem is éltek egy tömbben, sőt messzemenően alkalmaz­kodtak környezetükhöz, így elvesztették ugyan saját anyanyelvűket, de valójában - egyes szórványokat kivéve - nem olvadtak be. Megmaradásuk alapja a bőségesebb gyermekál­dás. Drávaszög esetében a továbbélés és fennmaradás egyik biztosítéka lehet(ne) a polgáro­sodás eredményeként elért tulajdonlás: sokaknak van hova visszatérni, van miből újrakez­deni, a titoista rendszer nem semmisítette meg a magántulajdont oly mértékben, mint Ma­gyarországon. A drávaszögi őslakosok sok szempontból homogének, míg az újabb jövevé­nyek többféle eredetűek, és ezáltal eltérő érdekűek is lehetnek. A jövevények azonban - mint említettük - az átmenetileg kedvezőbb demográfiai helyzet miatt számbeli fölénybe kerültek, sőt a kitelepített németséget is elsősorban ők pótolták, a legutóbbi belháborúban kisebb számban menekültek el hazulról, mint a magyarok, ugyanakkor nagyobb számban tértek vissza, otthonukat gyorsabb ütemben építették újjá; így pályaelőnyük többszörös és tartós. A drávaszögi magyarság napjainkig hagyományos közösségként próbált fennmaradni, sikerrel. Egy viszonylagos homogén népcsoport addig „eleven" közösség, amíg a belső kapcsolatai erősebbek, mint a külső, idegen relációk. Népcsoportunk esetében eddig (rész­legesen) adva volt az egységes és folyamatos nyelvi érintkezés, melyet az etnikai-Vallási belházasodás is biztosított; a családi-rokonsági és faluközösségi együvétartozást eddig erő­síthette az egyház és az iskola, bár ez utóbbi közép- és felsőfokon már ellene is működhe­tett. A gyermeklétszám nagyarányú csökkenése ma már alsó, középső és felső szinteken egyaránt bizonytalanná tette az anyanyelven való tanulást és képzést. A vallási közöm- bösödés mellett a református egyházi vezetés szétesett, egysége megszűnt, és az említett 108

Next

/
Thumbnails
Contents