Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Füzi László: Németh László levelei Hartmann Jánoshoz

7. Kedves Barátom! Holnap adom le az utolsó folytatás első felét s csütörtökön az epilógust. A folytatáshoz csillag alatt a következő jegyzetet akarom csatolni: „Az Emberi Színjáték utolsó felvonása ez. A mű egyelőre ott marad, ahol megjelent: a Napkelet évülő köteteiben várja, hogy kiássák: bölcsője lesz ideiglenes koporsója is. Egy pillawtot nem érdemel a mű, amely nem várhat éveket s illik is, hogy aki isteni dacosságra oktatott, a tetszhalált válassza s ne a kínálkozást. Ki tudja, felénk szalad-e az idő vagy elszalad tőlünk? Megszerezhetik-e szegény ifjabb öccsei báty- jukmka figyelmet, mely megjelenése idején elmaradt? Nincs kiadó és nincs magyar folyóirat a Nap­keleten kívül, amely e regényt vállalta volna. Érdem lesz-e valaha, ami ma oktalanság? Ha igen; áll­janak e sorok a Napkelet szerkesztője mellett, aki művemet erényeivel és hibáival a biztos gáncsokkal és bizonytalan kihívásokkal együtt a maga ügyévé tette. A regényt Csordás Elemérnek, a nagylelkű orvos-adminisztrátornak ajánlom. Az ő támogatása in­dította el a Színjátékot s az ő barátsága segítette át megbicsakló erőm döccenőin. Ne maradjon el e nemes olvasó neve könyvem homlokáról." Ennyi az ajánlás! Kérlek, ha kifogásod van ellene, tudasd velem; hogy esetleg más formát beszél­hessünk meg. Tekintve, hogy a regény nem jelenik meg, fontosnak tartom e kétféle érdem leszögezé- sét. Legkésőbb szombat reggelig küldöm a Móricz és Tamási-kritikámat s 18.-ig a Katona József tanul­mányt. Ha Tosztoppidannak és Werfelnek és Sinclair Lewisnek a Kiválasztottak című sorozatban megjelent regényeit megszerezheted nekem, arról is írok még elutazásom előtt. Üdvözöl szeretettel Németh László Kézzel írott levél. Az Emberi színjáték utolsó részlete 1929. december 15-én jelent meg a Napkeletben, a levél minden bizonnyal december első napjaiban íródott. A levélben küldött jegyzet megjelent a lapban, Napkelet, 1929. december 15. 801. dr. Csordás Elemér: A főváros tisztifőorvosa, támogatása tette lehetővé, hogy Németh László iskola- orvosi álláshoz, s így állandó fizetéshez jusson. Utalás a Móricz- és Tamási-kritikára: Némethnek Móricz Zsigmond Forró mezők és Tamási Áron Erdélyi csillagok című kötetéről egyaránt a Napkelet 1930. januári számában (91-93. o. és 83-84. o.) jelent meg az írása. Utalás a Katona József-tanulmányra: Némethnek 1929-ben és 1930-ban nem jelent meg írása Katona Józsefről. Utalás a világirodalmi írásokra: Némethnek ebben az időszakban az említett szerzőkről nem jelent meg írása. 8. Kedves Barátom! Megnyugtatásul tudósítlak, hogy a következő regényrészt 16.-án reggel nyom­dába adom. Teljesen fehér rész, cenzúrára nincs szükség, vagy ha van, a korrektúrában is elvégezhe­tő. Húsz nyomtatott oldalt küldök, öt visszamaradt az előző fejezetből; így azt hiszem, az egészet hozhatjátok elsején. Hallom, hogy a regény miatt sokat piszkálják a Napkeletet. Én előre tudtam, 91

Next

/
Thumbnails
Contents