Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Füzi László: Németh László levelei Hartmann Jánoshoz
hogy mindazok, akik kritikáimért gyűlölnek, szívósabbak lesznek az érdeklődők kis csapatánál; megjósoltam ezt a hangulatváltozást, még azt is, hogy melyik fejezetnél következik be s csak azért bánt a lelkiismeret, hogy Tormay érzékenységét mégis kitettem a gáncsoknak. Soha többet folyóiratnak nem adok regényt. Inkább maradjon a fiókomban, minthogy másokkal kelljen az ellenem irányuló gyűlölködést megosztanom. Nagyságos asszonynak kézcsókját küldi, Téged üdvözöl hived Németh László Kézzel írott levelezőlap, pontos datálása nem lehetséges, ezért az Emberi színjáték írása alatti időszak utolsó leveleként közöljük. 9. Kedves Barátom! Befejeztem utolsó napló-cikkemet is, ma és holnap gépelek, legkésőbb csütörtök reggelre nyomdába van az egész rovat. Az összeállítást már a gépelésben jelzem. Huxley, Borgese, Ayala egy-egy regényéről írok s Valery tanulmányairól. Azt hiszem, elég formás kis csokor lesz. Címet a Kritikai Naplónál nem találtam jobbat. Ezt nagy, vastag betűkkel kellene szedetni; a könyvcímeket kis, dűlt betűkkel. Az egyes ismertetéseket csillag választja el. Az első ciklushoz jegyzetben kis előszót adok, amelyben a sorozat célját ismertetem. Kérlek, csütörtök délelőtt még nézd át a gépírásos példányt, én meghagyom, hogy amíg te nem láttad, ne kezdjék szedni. Ennek a rovatnak a terjedelme kb. 8. o. Úgy hiszem, leghelyesebb volna, ha a kritikai, képzőművészeti stb. rovat után következne, külön oldalon. A viszontlátásig szeretettel üdvözöl Budapest 1930. szept. 15. Németh László Kézzel írott levél, a Kritikai Napló bejelentése, a Napló első tömbje a Napkelet 1930. október 15-i számában jelent meg, a felsoroltak közül ekkor Valery könyvével nem foglalkozott. 10. Kedves Barátom! Az Ortega-tanulmányt anyám bevitte, szerdán az Ehrenburg-cikk is ott lesz. Az Ortega-tanulmány fölé írt ajánlás ellen, ha kifogásod van, törüld. Megválásom a Nyugattól s még egy másik fontosabb lépésem azt a hitet keltheti egyesekben, hogy Babitsosai meghasonlottam vagy éppen ellenségei támadása miatt hagytam őt cserben. Ez ellen a föltevés ellen akartam tüntetni a de- dikációval. - Az augusztusi számra egy novellát, a Byron tanulmányomat s a Meredith-cikket adom. - Úgy látom, a Napkeletnél kellemetlenséget okoztam az én opciós-tervemmel. Kérlek, írd meg a szerkesztőnek, hogy ne csináljon gondot belőle. Én állom a szavam, hogy amíg kell, minden írásomat a Napkeletnek adom s legyenek azok esetenként fizetve, mint eddig. Részemre az egész terv kényelmi 92