Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Füzi László: Németh László levelei Hartmann Jánoshoz
Elnézésedet kérve maradok igaz híved Felsőgöd 1929. máj. 6.-án Németh László Kézzel írott levél 4. Kedves Barátom! Hallom, hogy sok baj volt a kéziratommal; amennyire képes vagyok rá, ezen túl iparkodom gondosabb lenni; félek azonban, hogy még mindig marad elég kijavítani való. A regényt ezentúl hozhatod akár a legbátrabb adagokban is, az utánpótlásról gondoskodom. Feleségem megbeszélte veled részben tudtomon kívül „A magyar kritika feladatai" c. tanulmányom sorsát. Én persze örömmel adom ezt is, mint minden írásomat a Napkeletnek, csak attól félek, hogy túlterhellek titeket. Ha nehézséget okoz most hozni, bátran elhalaszthatod, én ráérek. Korrektúrát erről és az új regényrészletről is kérek. Szakáts László, a novella-pályázat egyik nyertese érdeklődött a Napkeletnél fekvő három novellájának (Rókalyuk stb) sorsa után. Légy szíves írd meg vagy üzend meg, hogy hozod-e valamelyiket; szeretnék válaszolni neki. Tudom, hogy sokan ellene voltak, de én figyelemre méltó tehetségnek tartom s kár volna elriasztani. Nagyon örülnék, ha egyszer, feleséged őnagyságával együtt, kijönnétek, a világért sem beteget látogatni, inkább a szerkesztői hajsza után egy délutánt a szabadban pihenni. A viszontlátásig üdvözöl barátod: Felsőgöd 1929. május 15. Németh László Kézzel írott levél Utalás A magyar kritika feladatai című írására: Az írás A kritika feladatai címmel a Nyugat 1929. december 1-i számában jelent meg. 5. Kedves Barátom! Bocsáss meg, hogy a kézirattal kissé megkéstem. Július elejéig Dunántúlott voltam s haza érkezésemkor a gépírónőmet betegen találtam. Akkor láttunk hozzá a gépelésnek, amikor te a kártyád föladtad. Nem gondoltam, hogy olyan sürgős, hiszen múlt hónapban is csak 13.-án adtam át, különben fogadtam volna más valakit. Van egy „Dosztojevszkij és Tolsztoj” című tanulmányom, amelyet a Napkeletnek szántam, de nem adtam föl, mert a regény túl hosszú lesz s a következő vagy a szept. 15. számban úgyis van egy kiadósabb és aktuálisabb témám. Kosztolányi Dezső A Toll című folyóiratban nekiment a beteges Ady-kultusznak, de véleményem szerint a legvadabb Ady-rajongóknál is jobban elvetette a sulykot. Az ő tanulmányával szeretnék foglalkozni s az „Ady-besszt" egészséges irányba 89