Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Füzi László: Németh László levelei Hartmann Jánoshoz
roppanás is. Elég nekem a regényt befejezni és nyomda alá javítani, a kritikát teljesen abba akarom hagyni. Sajnálom, mert itt tűztem ki a legmagasabb célokat, erre áldoztam a legtöbb ifjú erőt; anyagilag is egész kis vagyont építettem bele tanulmányaimba. Hogy csak egyet mondjak: 2 és fél év alatt több mint harminc essaym jelent meg. Mondhatom, semmi igazi eredményt nem értem el; nincs értelme, hogy ezen a terepen tovább gyötörjem magam. Most a fenekére láttam saját erőkészletemnek; nem olyan feneketlen, mint én hittem. Regényem után talán írhatok még egy két tisztultabb művet; azon túl ott van a (sajnos) gyarapodó család, elég azért verekednem. A Babits-ügy iránt nem tudok többé érdeklődni. Érdeklődjön az a különb legény, aki a helyemre áll, mért mindig nekem fájjon a magyar irodalom feje. Úgysem hitte el senki, hogy igazán fáj. Talán ha a betegek önzésére szorítkozom én is és föladom az ifjúság adakozó gesztusát, az emberek több elnézéssel fognak gondolni rám s lekopik rólam az a szélhámos-bélyeg, amelyet maguk megnyugtatására fiatal pályatársaim rámsütöttek. Bocsáss meg, hogy a magam dolgaival untatlak; a „nem bírom" kétségbeesése fájdalmas lemondásokra kényszerített s az ember ilyenkor úgy birkózik a sorsával, mint gyerek a torokgyíkkal. Néhány hétig ne keress a Napkelet asztalánál; olyan keveset mozdulok ki, amilyen keveset lehet; a regény részleteket pontosan küldöm. Üdvözöl igaz barátod Budapesten 1929 ápr. 4.-én Németh László Kézzel írott levél Utalás utazására: Németh László 1929 márciusában hat hetesre tervezett útra indult Abbáziába, de már betegen indult el, s négy nap után betegen érkezett vissza. Az Angyalföld-cikk: Németh Kassák Lajos: Angyalföld című írása a Nyugat 1929. áprilisi számában jelent meg. Utalás a regényére: A Napkelet 1929. január 1-i számától folytatásokban közölte Németh Emberi színjáték című regényét. 3. Kedves Barátom! Röstellem, hogy megint bajt és aggodalmat okoztam. Ránk azonban újabban zuhog a csapás; most a feleségem volt életveszedelemben; egy hete beteg s ma végeztek műtétet rajta. Az írógépem is rossz, nehezen haladok vele, a kész részeket sem javítottam még ki. Pénteken azonban a fiú viszi ajun. l.-i szám kéziratát; s hétfőn a 15.-i is ott lesz. A gépelés engem rendkívül kifáraszt, utána feküdnöm kell, azért eltökéltem, hogy gépírónőt fogadok. Az én fost gépemen azonban senkisem tud dolgozni, azért kénytelen vagyok megfelelő modern gépet venni. Hegedűs említette, hogy ő olcsón tud géphez jutni; légy szíves, kérd meg őt, vegyen nekem egyet (max 300 P.), nem baj, ha használt is; teljesen rá bízom a vételt, utólagos panaszom nem lesz; de nem tudok mást megkérni rá. A vételárat vonja le a Napkeletnél lévő pénzem összegéből. Egyben kérem, hogy küldjön nekem még 300 P-t. Nem akartam megbontani az összeget, de folyik tőlünk a pénz. Szerencsére az én nyári, tátrai nyaralásomat talán megtakaríthatom, mert egyelőre bírom és jól érzem magam. 88