Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Juhász Péter: Boszija
Juhász Péter Boszija Nikolaj Kolevet Bulgáriában mindenki ragadványnevén emlegeti: Boszija (mezítlábas). Ő is így jegyzi írásait. Névjegye is egy lábnyom alakú kis cserépdarabocska. Az 1993-ban második kiadásban 3000 példányban megjelent Nocturne című verseskötetének borítóját is két lábnyom díszíti. „Gyermekkoromban allergiás voltam az akkoriban divatba jött műszálas dolgokra, azért nem hordok még télen sem zoknit" - meséli. Szerintem a kutya máshol van elásva. Ebben sem akar másokhoz hasonlítani. Vérében van a költők legnagyobb erénye - mer különbözni. Nem tartozik a borsón is szépet álmodok körébe. A diktatúra idején egzisztenciáját és személyes szabadságát is kockára téve, a gondolat eszközeivel harcolt a rendszerváltozásért. Amikor költőtársainak a manduláját is az ánuszon keresztül vették ki, mert a szájukat nem merték kinyitni, Boszija az országgyűlési választásokon - alkotmányos jogaira hivatkozva - képviselőnek jelölte magát. Teleragasztotta plakátjaival szülővárosát, Sztara Zagorát. Plakátjait persze rögtön leszedték, őt meg lecsukták. Odabenn éhségsztrájkkal tiltakozott jogfosztása ellen. Harminc kilót fogyott. Meghalni azonban nem engedték. Mesterségesen táplálták. Jól tudták, ahogy egyik versében írja: „ha nincs halál, nincs feltámadás." Ezután gyakori vendége volt a börtönöknek. Valamennyi versét börtönben, éhségsztrájkos, acetonos magányában írta. A börtön lidércnyo- másos atmoszférájában egy hiper érzékeny fiatalember belső rezdüléseit vetette papírra. Első számú múzsája az éjszaka. Ez az éjszaka az emberi lélek éjszakája is. Az élve eltemetett ember minden kínja elsősorban lelki kín (Három négyzetméter). Ezért lett a kötet alcíme: Éjszakai dalok. 1990-ben szabadságát visszanyerve hűtlen lett a költészethez. Úgy látszik, számára a költészet csak pótszer volt, a szabadság pótlására, helyettesítésére szolgált. Organikusan kapcsolódik költészetéhez publicisztikája, amely talán még jobban megvilágítja írói-emberi magatartását. Hol fanyar humorral, hol maró iróniával átitatott erős képekkel harcol napjaink visszatetsző jelenségei ellen. Pergőn, szellemesen riposztozik az őt ért támadásokra. A sok humor és irónia mögött is mindig ott érezni a közügyek jobbításának szándékát. Publicisztikájában is költő maradt. Hasonlatai meghökkentően vakmerőek. A felemás rendszervedlés után füttyentenie sem kellett volna, hogy irányító szerepet kapjon. O azonban nem fogadta el a felkínált kultuszminiszteri bársonyszéket sem, inkább megírta a kommunisták által létrehozott „ellenzékről", a Demokratikus Erők Szövetségéről, „A szarnak a tükörképe is szar". A BKP legutóbbi névcseréjére egy kis anekdotával reagált: „A fertályunkban egy tökkelütött kelekótya mindenkit megállít és boldogan újságolja: Már nem Buzi Iván vagyunk ám, hanem Homoszexuális Iván." Publicisztikájában is a bolgár irodalom fenegyereke. Élvezi, hogy többet mer, mint mások. Nemrég a bolgár történelem mítoszait szedte ízekre, bebizonyítva, hogy gátolják a 73
