Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Juhász Péter: Boszija

keserű, de hasznos nemzeti önismeret kialakulását. Legutóbb a honvédelmi miniszterről írta meg, hogy több állam ügynöke.

„Tán csak nem akar visszatérni a költészethez?" - volt az első gondolatom a könyv olvasása közben.

Az életben is önpusztítóan vakmerő. A bolgár utakon is 200-zal száguld. Esténként pedig egy liter pálinkánál alább nem adja, holott már az a veszély fenyegeti, hogy kiveszik a fél tüdejét, hogy legyen helye a májának.

Egyébként derűs kedélyű, ha kicsit szilaj és önfejű is. Váratlanul makacs, sőt néha nyers is tud lenni. Véleményéhez ilyenkor még az ésszerűség rovására is ragaszkodik. Nyakas, örök ellenzéki. Ha egyedül alakítana pártot, akkor is ellenzékben maradna.

Kétéves kislánya egyetlen szavára ellágyul. Ebből sejteni, hogy keménysége csupán lágy szíve védelmére szolgál, mint a teknős páncélja. Négy gyermeke van, most várja az ötödiket.

Már diákfejjel felismerte, hogy a gyerekek nagyon anyásak, ezért úgy intézte, hogy mindegyik gyereknek saját, külön bejáratú anyja legyen.

Jövőre ünnepli fennállásának félévszázadát, de máris fogalommá vált: az ellenzékiség fogalmává. Szülővárosában járt középiskolába, majd orosz nyelv és irodalom szakos hallgató volt a szófiai Szent Kelemen Egyetemen. A bolgár kultúra bizonyára többet nyert volna vele, ha a zeneakadémián tanul. Egy Borisz Hrisztov veszett el benne. Dehogy veszett el! Pompás az orgánuma. így, csiszolatlanul is csodálatosan mély, zengő basszbaritonja van. Ahányszor csak hallom kigombolt jókedvvel dalolni: „Szívet szívre cserélek, szívet pénzért nem adok", mindig beleborzongok a gyönyörűségbe.

Boldog vagyok, hogy barátomnak vallhatom ezt a társadalmi konvenciókra semmit sem adó, meleg kedélyű, vidám szívű, javíthatatlan bohémet. Ha kalandokra vágyom, vele vágok neki a hegyeknek. Hol bárányt, hol kecskegidát sütünk betyármódra, földbe vájt kemencék fehéren izzó kövei közt, hol meg hálót vetünk a hegyi tavak tintakék vizébe. A zsákmány bármekkora is, mire hazaérünk, e könnyelmű bohém mind szétosztja.

A sors iróniája, vagy talán inkább jóvátétele, hogy 1990-ben Todor Zsivkov börtönéből szabadulva Zsivkov unokája luxusvillájában házi őrizetben sínylődve pont neki, az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet titkárának panaszkodott emberi jogainak csorbításáról.

74