Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Alföldy Jenő: Buda Ferenc világa
Alföldy Jenő Buda Ferenc világa Akinek szavai súlyosak, az nehezebben szólal meg a költészetben, mint a szakmánybán ver- selők. Buda Ferenc súlyos versek költője; ritkábban jelennek meg kötetei, mint könnyűszavú pályatársainak. Egytömbű költészetet művel. Komolysága nem tűri a rutinverset. Felelős szavú pályatársai közt is puritánnak, fölösleget kirekesztőnek tetszik. Nem volna azonban helyes csupán a negatív oldalról közelíteni verseihez: a szűkszavúság, az esztendőkig tartó elhallgatások felől. Inkább a költői önarckép határozottan megrajzolt vonásait, a jól fölismerhető karakterjegyeket, önmagához való hűségét érdemes észrevenni. Idestova húsz éve lesz, hogy róla írva ilyesmit állapítottam meg: kevésbeszédű költőtermészete a vers és a cselekvés közt meglevő - és egyre nehezebben áthidalható - távolságra vezethető vissza. Arra a morális fölismerésre, hogy a költői szónak akkor van értelme, ha nemcsak tetszeni akar, hanem szolgálatértéke is igazolja. A közügyekről véleményt mondó lírát sokan idejétmúltnak mondják. Erről már évtizedekkel korábban is untig eleget hallottunk: a demokratikus sajtó mellett nincs szükség arra, hogy a költők országos ügyekben hallassák szavukat - hangoztatták azok, akiknek érdekébe ütközött a közérdekű szép szó, ahogy ezt József Attila értette. Ez éppúgy hamisság volt, mint a médiumok öntelten hangoztatott mai függetlensége, vagy az, hogy végre minden írástudó egyforma eséllyel fejtheti ki gondolatait a nyilvánosság előtt. Buda Ferenc verseinek alaptónusa nem változott az évtizedek során. Most is ellenáll minden tolakodó talmiságnak, s az emberi értékek védelmében szólal meg. Úgy, ahogy azt már nagyon fiatalon, az ötvenhatos forradalom utáni megtorlás idején tette. Erre nézve pótolandó hézagot érzékelek fogadtatásában. 1957-ből való az a tíz szonettből álló ciklusa, mely bebörtönzéséről szól. Flarminc évig „pihent" a fiókban; a rendszer átalakításához közeledve jelent meg folyóiratban s a Szép versek antológiában - körülbelül akkor, amikor az Egy mondat a zsarnokságról. Talán csiszolgatott még rajta a költő - ideje, sajnos, volt rá bőven, miért is ne tette volna -, de így sem kétséges, hogy Buda Ferenc húsz-huszonegy éves kora óta kiforrott, kiváló formaérzékű költő. Elemi igénye arról beszélni, amit más nem mondhat ki helyette, s aminek közhaszna lehet. íme a ciklus harmadik darabja: AZ EMBER OLYKOR úgy tud vágyakozni, hogy égetőbben már nem is lehet. Minden csak bánatát képes fokozni, s fájó filmszalag lesz a képzelet. Emlékezéssel szívig megrakodva a kinti gerlebúgást Iwllgatom. Hamuvá hull a hitvány cigaretta. Aléltató fény ül az ablakon. Falak ellen nincs eszköz védelemre - szívom a kéklő füstöt émelyegve, szétfoszlik az, akár a tűnt öröm, 70
