Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Fekete J. József: Veránkai töprengések
a világon - állítja Caraco - a planéta a mai emberiség egytizedének paradicsomi körülményeket nyújtana, ezért vesznie kell az értéktelen, nyulak módjára szapora tömegnek. Hát, bizony, a fasizmus képlete szól ki a szerző gondolatmenetéből - ami zsidó származására való tekintettel igencsak meglepő. Persze nem a fasizmus szószólója, nem az új keletű vallások egyikének prédikátora, és nem egyszerűen a zöldek mozgalmának hangadója, hanem talán mindhárom terület érvelésének filozofikus összefoglalója. Minden alapvetőnek tartott morális értéket - vallást, istent, erkölcsöt, világrendet, a lét anyagi alapját - megkérdőjelez, meghaladásukért emel szót, így például a családot is az emberiség rákfenéi közé sorolja. A boldogok a lelkiekben szegények meggyőződésével szemben Caraco a következőket állítja: „Boldogok az elhunytak! Es háromszor boldogtalanok, akik az őrület hatalmában fogantak! Boldogok az érintetlenek! Boldogok a magtalanok! Boldogok, akik többre becsülik a kéjelgést a termékenységnél!" Caraco végeredményben nem hasból beszél, állításai meggyőződéséből fakadnak, s irodalmi nézőpontból állítható, hogy esetében megvalósult az élet és a mű egysége. Caraco 1919-ben Konstantinápolyban született, gazdag, banktulajdonos zsidó családban. Egy ideig Berlinben éltek, ahonnét a zsidóüldözés elől Dél-Amerikába költöztek, katolikus hitre tértek és Albert szerzetesek kollégiumában nevelkedett. A második világháborút követően visszatért Európába és szembesült azokkal a szörnyűségekkel, amelyekről addig csak hallomásból értesült. Ráeszmélt, hogy amire tanították, csupán hazugság, a csodált európai civilizáció pedig belebukott a parancsuralmak haláltáboraiba. Úgy becsülte fel, hogy ilyen világban nincs értelme az életnek és eldöntötte, hogy öngyilkos lesz, de majd csak azt követően, ha családjából már senki sem él. Addig pedig szorgalmasan és pedánsan - teljes anyagi függetlensége mellett tehette -, napi hat órán át rótta egyenletes kézírással füzetek tömegébe műveit, amelyekben - állítólag - egyetlen szónyi áthúzás vagy javítás sincs. Miután megözvegyült apját 1972-ben eltemette, Albert Caraco beteljesülve látta pályafutását és valóban öngyilkos lett. A halál ugyanis az egyetlen bizonyosság a világban. Mindenki egyedül hal meg és végérvényesen meghal. Mivel az ember nem szabad akaratából születik, hanem tulajdonképpen rákényszerítik az életet, szabad választását csupán a halál meghívásával nyilváníthatja ki, és ezzel eloszlathatja az életet kísérő bizonytalanságot - vagyis, hogy mikor, hol és miként lép majd át az életből a halálba. A lehetséges valóságokról „Mert, hol deszkákból ácsolnak színházat, Eszményvilág az, amely ottan él. A könnyön kívül minden más csak látszat, S csak egy valódi ott, a szenvedély..." (Schiller) A szenvedélyről szól Donald Michael Thomas angol író nagy port felvert könyve, A fehér hotel,4 a szerelem, a művészet és az állatias ösztönök szenvedélyéről. Újraolvasva most a kötetet csak erősödik azon meggyőződésem, hogy a mű nem csupán az angol irodalom egyik fontos alkotása, hanem a regényforma alakulásának egyik lehetséges ívét kijelölő példája is. Angliai megjelenésekor, a nyolcvanas években igencsak változatos fogadtatásban részesült: pornográfia; plágium; a regényforma lehetőségeit kitágító posztmodern kísérlet; prózai tényfeltárás és a költői képzelet izgalmas ötvözete; hatásvadász virtuózkodás; remekmű - egyebek között 4 Európa Könyvkiadó, Budapest. 1990. 62
