Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Olasz Sándor: Között (A családregény metamorfózisai az újabb magyar irodalomban)

egyetlen ráncocskát sem vető ágyán választ helyet ölelkezéséhez minden este." - A szöveg azonban nemcsak azért metaforikus, mert sok metafora van benne. A regényben metaforikus szerkezetek alakulnak ki. Elsőként a címben is kiemelt párna különféle valós és szimbolikus jelentéseit emelhetjük ki. (A párna alatt van a napló helye, de a párna a Jadviga utáni vágyakozásnak is jelképe, az alapszituáció - magához engedi-e Jadviga Ondrist- metaforája.)

Innen-onnan „lopott" törmelék nyelv Jadvigáé is. Mindazonáltal aligha van igazuk azoknak, akik úgy vélik, hogy a rejtőzködő, viszonylag művelt, olykor még helytörténeti kutatásokba is bonyolódó paraszt-Daphnénak nincs karakteres személyisége. Jadviga nyelve kevert jellege ellenére is egyénített. Úgy ír bele Ondris naplójába, hogy a századelő nyelvhasználatára oly jellemző módon zsúfolja tele kissé szecessziós mondatait. Igen nagy terheket hordoz ez a nyelv, melyet akár modorosnak is érezhetünk. Ám ez az olykor Kaffka Margit-pastiche-nak tűnő szöveg egy szuverenitását, ha tetszik másságát védő személyiség adekvát nyelvi kifejezése. Talán nem túlzás azt állítani, hogy egy Kurátor Zsófi vagy Kárász Nelli formátumú hősnőt ismerünk meg a kiegészítésekből. Ehhez képest Miso „degrammatizált" nyelve és személyisége valóban hanyatlás. Bár Jadviga burjánzó, már-már giccses, hiperbolikus mondatait gyakran éppen Miso iróniája ellenpontozza. Ha túlságosan magasröptű dolgokat olvas (például: „kéjre sóvárogva, lelket felröpítő, szívet zaklató, testet borzongató szenvedélyre szomjasan"), rögtön jegyzetel: „Ezt is becsillagozom, mert énnekem az mindig szép, ha ilyen őszintén marcangol és mégis szárnyalnak az érzelmei, mikor ír. És szerintem szép az, aminek láttára az ember tényleg önkéntelenül szinte fölkiált, hogy szép! Továbbiakban is."

A bahtyini polifonikus regény („a regény nyelve nyelvek rendszere") jegyében született a Jadviga párnája - azzal a lényeges különbséggel, hogy a három szólam végül is direkt „szerzői" megnyilatkozás nélkül formálódik. Noha a naplót és a beleírásokat regénnyé alakító negyedik személy láthatatlanul is meghatározó szerepe nehezen vonható kétségbe. A (Závada szavaival) „többszólamú napló" hármas tükrözéséhez (ugyanazok az intimitások három nézőpontból) használt nyelv - egy interjú tanúsága szerint - „a titokfeltáró nyomozásnál", a regényalakok mozgatásánál is jobban érdekelte az írót: „ehhez az írás általi »nyelvműveléshez« nem kis részben abból az úgynevezett »szövegirodalomból« szereztem be sok tanulnivalót és bátorítást, amelyre némely kritikusok manapság egyre fanyalgóbban tekintenek - az ilyenfajta kísérletekkel szemben is, mint az enyém. Pedig végül már nekem is az lett a legfontosabb, hogy mire megyek a nyelvvel - látva, hogy mire képesek általa mások."!3 Az írói nyilatkozatokkal és önértelmezésekkel persze óvatosan kell bánnunk. Závadának azonban itt alighanem igaza van. Regénye tradíció és újítások szerencsés ötvözete, határhelyzetben van: mindenkinek azt mutatja, amit látni akar benne. Volt, aki a klasszikus realista családregényt fedezte föl. Mások a tipikus posztmodern alkotást üdvözölték, s valami igazság ebben is akadt. Hiszen a talált kézirat, a kommentátorok énformájú elbeszélése, nem fikciós formák utánzása - mind-mind ismerős az utóbbi évtizedek prózájából. Sokan egyszerre láttak benne klasszikus családregényt és vérbeli posztmodern prózát. Pedig a kettő együtt - eredeti, tiszta formájában - aligha képzelhető el. Ez a keverés olyan átmeneti sávot hoz létre, mint amilyet a szivárvány különféle színei között láthatunk. Závada egy másik interjúban így nyilatkozott: „jó ideje foglalkoztatott egy több generációs családregény terve egy megoldhatatlan többszögletű és pusztító szerelmi gubanccal".!4 Ehhez azonban a megfelelő formát is meg kellett találni, s ez csak a családregény dekonstrukciójával volt elképzelhető. A szerző ugyan vastagon megágyaz a történetnek, a napi élet, a korabeli gazdálkodás, a kettős nyelv azonban szinte csak ürügy, háttér a perzselő szenvedélyek, bonyolult tudatfolyamatok megjelenítésében. Lehet, erre inkább a feszes kisregényforma lett volna alkalmas igazán?

113