Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Lengyel András: Az „első fájdalomra eszmélő ember“ (József Attila freudomarxizmusának kérdéséhez)

A szöveg második, a közvetlen azonosításokat követő fele tehát egy sajátos, pszichoanali- 1 tikus szempontokat érvényesítő marxista ontológia vázlata. 4. A szöveg két eleméről eddig nem szóltunk. Az egyik a cím fölé írott mondat: „A társada­lom alapja biológiai". Ez az alapelv Marx eredeti fölfogásával nincs ellentétben, a korabeli - nem freudomarxista - marxizmusból azonban lényegében hiányzik; a vulgármarxizmustól ez az elv (s következményeinek figyelembe vétele) meglehetősen idegen. Az a tény, hogy e tézist József Attila alapelvnek tekintette, önmagában is az elhatárolódás jele. Ugyanakkor azt is jelzi ez az alapelv, hogy itt egy magyarázó elmélet újraalapozásáról, „új" kiindulópont föl­vételéről van szó. Nem árt azonban tudni, hogy ez a törekvés, túl a freudomarxizmuson, összhangban volt egyes, nem marxista pszichoanalitikusok törekvésével is. Róheim Géza például abban a tanulmányában (A primitív ember), amelyet a Ferenczi Sándor tiszteletére összeállított (s valószínűleg József Attila által is olvasott) kötetben publikált, hasonlóképpen a társadalomelmélet biológiai megalapozására törekedett. Róheim nyíltan leszögezte példá­ul, hogy ,,[a] nárcisztikus kapitalizmus, amelynek libidó-ökonómiai alapja a megszállottság el­tolása a genitális aktusról az análisra, valószínűleg sokkal általánosabb jelenség, mint ahogy eddigi adataink sejteni engedték" (Róheim 1933. 25.). Sőt azt is ldmondta, hogy ,,[a] nárcisztikus kapitalizmusban az análison kívül az uretrális-genitális elemek játszanak nagy szerepet és érdekes kultúrhistóriai feladat volna kimutatni, hogy a libidó eltolások révén hogyan ala­kul át a társadalom és így az egyén szempontjából a külvilág struktúrája" (Róheim 1933. 26.). Vagyis a libidó-ökonómia és a társadalom szerinte is valamiféle - lényegi - viszonyban áll egymás­sal, s e viszony értelmezésében a kiindulópont biológiai, a föladat tehát a libidó-ökonómia értelmezése, társadalmi funkciójának megértése. József Attila tehát nemcsak a szakadár mar­xisták írásaira, de a másik oldalról, a pszichoanalitikus elmélet bizonyos autochton fejlemé­nyeire is építhetett, amikor a két magyarázó elmélet egyesítésére törekedett. A másik, eddig interpretálatlanul hagyott elem maga a cím: Marx szimbolizmusa. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis egy kérdés: miféle szimbolizmusról van itt szó? Sajnos, erre maga a följegyzés nem ad explicit választ - az érdemi, válasz a megírni tervezett, de so­ha meg nem íródott tanulmány lett volna. Valamiféle elképzelésünk mégis lehet József Attila fölfogásáról. A Babits könyvéről (vagy inkább a Babits könyve kapcsán) írott töredéke ugyanis beszél egy bizonyos, nem pusztán poétikai értelemben vett szimbolizmusról, s mi­vel ez a szimbolizmus-fölfogás maga is egy pszichoanalitikus jellegű gondolatmenet része, e másik írás is bevonható elemzésünkbe. 5. A Babits-töredék Babits Az európai irodalom története című könyvének apropójából író­dott, de az elkészült rész igazából nem a könyv értelmezése, hanem a „történelem" és a „lí­ra" pszichoanalitikus interpretációja. Hogy József Attila tagadja a történelem (azaz a megtörtént események interpretációjának, tudati földolgozásának) emlékezet-jellegét, szempontunkból most másodlagos jelentőségű, de kiindulópontként ezzel kell számolnunk. A történelem - mondja ugyanis a költő - „nem emlékezet. A tudósok ugyanúgy kiszámítják a múltat, ahogy kiszámítással próbálnak határo­zott vonásokat - azaz már ismert vonásokat fölfedni a jövő arculatán, vagy ahogy a jelent sem közvetlenül, hanem »tárgyilagosan«, azaz számítással akarják megragadni" (József 2000. 59.). Az már érdekesebb, hogy, bár a történetírás termékétől, a történelemtől megtagadja az emlékezés bármiféle fajtáját, elismer egy emlékezés-jellegű történelmet, az egyén történetét. „És mégis van történelem - írja -, de ez az egyén története... „Die Lust will Ewigkeit, will tiefe, tiefe Ewigkeit" " (József 2000. 59.). Az egyén története tehát, szerinte, a vágy története. E tézisben figyelemre méltó, hogy forrása és igazolója Nietzsche, aki - ma már tudjuk - a freudi mélylélektannak is előkészítője volt, s ha lehet, ennél is fontosabb, hogy a gondolat- menet folytatása is ugyanezt a Nietzsche—Freud-vonalat viszi tovább: „A gyönyörűséghez ragaszkodó egyén emlékezik kínnal szerzett tapasztalataira, mert fél. Nem magát félti, ha­nem a gyönyört. A félelem pedig induktív, egyetlen esetből is általánosít, attól tart, hogy ami 92

Next

/
Thumbnails
Contents