Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Fried István: Összehasonlítás és kultúraköziség (Régi-új tudományelmélet felé)
kezhet, részint diakron szempontból, amely korántsem merülhet ki tetszetős, ám kevéssé hatásos toposzok felújításában (mint amilyen a magyar, a lengyel, a horvát stb. nemzeti tudatban helyet kapó antemurale-gondolat, az Európa, a kereszténység védőbástyája-idea); inkább célravezető a hagyományteremtődés folyamatának végig/újragondolása, amely az európai, közép-európai, sőt: kelet-közép-európai magyarságtudatot - az erőszakolt, hatalmipolitikai manipulációk kényszerítette Kelet-Európába sorolódással szemben - ismét földrajzi, kulturális, történelmi régiójának emlékezetébe írva vissza. Nem tagadván a nemzeti és az Európai Unió-beli diszkurzusok egyeztetésének, egymáshoz mérésének, egymás mellé állításának szükségességét (nem pusztán a gazdasági filozófia, az általános jogharmonizáció tekintetében, így nemcsak az irodalmi komparatisztika időszerűségét hangoztatva), fontos volna annak tisztázása, valóban csupán „csatlakozni" kell-e Európához, „utol kell-e érni" Európát (a bérek viszonylatában feltétlenül, de a tisztességes bérek csupán rendkívül fontos elemei az országos, a közösségi és a személyes életvitelnek, létszerveződésnek), azaz az irodalmi komparatisztikában már meghaladottnak gondolt hatás, befolyás, felgyorsult fejlődés, fáziseltolódás, illetőleg a velük szinte azonos jellegűnek mutatkozó fogalmak (és elvek) lehetnek-e meghatározói egy a diszkontinuitást megszüntetni kívánó folyamatnak (a folyamatosság megszakításában nem bizonyosan a lengyeleké, a cseheké vagy éppen a magyaroké a fő felelősség - Trianon, Jalta, Potsdam! -, ám ennek firtatása aligha játszik napjaink akcióiban szerepet). Vagy pedig a sokféleképpen értett regionalitás kutatása, lehetőségeinek föltárása mutatkozhat termékenyebbnek. Egyrészt a globalizáló egyneműsítéssel, szabványosítással szemben jelezheti egyszerre az egyediséget és a szűkebb kontextus meghatározottságát, másrészt a magyar kutatási emlékezet megőrzésére és (további) népszerűsítésre/újragondo- lásra méltó gondolatisága találkozhat a tudományköziség és az összehasonlítás időszerűsödő tendenciáival. Nem mellékesen, ám itt és most csak egy röpke említés erejéig: az 1930-as, 1940-es esztendőkben mind az Archivum Európáé Centro-orientalis, mind a Revue d'Histoire Comparée, mind a Debrecen-Amsterdam szerkesztőségi hellyel rendelkező Helicon című folyóiratok, e folyóiratértekezések különlenyomatáiból szerveződő könyvsorozatok, illetőleg e folyóiratokhoz kapcsolódó egyéb kiadványok egyike-másika részint tárgyalható lenne a ma nagyon időszerű kulturológia, kulturális tanulmányok (cultural studies) címszó alatt, részint e művek a regionalitásnak egyháztörténeti, irodalom- és nyelvtörténeti, történelmi vetületét a közép- és kelet-közép-európai, kisebb részben a balkáni régió egésze viszonylatában mutatták be, részint - ami a módszeres eljárásokat illeti - a strukturalizmus, a szellemtörténet akkortájt még igencsak korszerűnek mondható megfontolásai szerint jártak el. Valójában az összehasonlító irodalomtudomány sosem mondott le a regionális szintézis kínálta lehetőségekről, még akkor sem, ha nemzeti küldetéstudatok „kultúrlejtő"-ben, hivatásérzetek megvalósításában gondolkod(tat)tak. Más kérdés, hogy a régióképzés/régiókép- ződés, valamint a szubrégiók problémaköre túlpolitizálódott, napi politikává torzult, jóllehet a politikatörténeti/politikai szempont csupán az egyik (az irodalmakról/művészetekről szólva nem bizonyosan a leglényegesebb) a számba vehető/veendő aspektusok közül, nem is szólva arról, hogy a hosszú időn át konstruált nemzeti/nemzedségi rokon- és ellenszenvek nagyon kevéssé segítették a régióképződés/képzés kutatását, elméletének megteremtődését. A saját és az idegen olyan dichotómiaként volt tevőlegesen jelen a nemzeti gondolkodásokban, amely a regionális interkulturalitás ellen hatott, és jóval inkább a tagadás, az elzárkózás, az ignorálás gesztusait hívta elő, mint akár a toleranciáét, akár az ellentétes nézetek akceptálásáét. A kölcsönös türelmetlenség és elutasítás szerkezetének elemzése nem történt meg, jóllehet az egymás ellen feszülő álláspontok genezisében, megalkotottságában és érvrendszerében meglepő hasonlóságokra bukkanhatott volna a figyelmes kutató. Jó ideje egy (szub)régió, az Alpok-Adria-térség kultúráinak elemzése szolgál(hatna) modellként arra, miként érvényesül a művelődések összehasonlításakor a komparatisztika mint elmélet és metodológia. Az újabb idevonatkozó tanulmány az interkulturális összehasonlítás problémáját 84
