Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Pomogáts Béla: Értékek köztársasága
Pomogáts Béla Értékek köztársasága Az értékelés mögött Ahogy mondani szokás, „értékorientációs" válságok között élünk, és ezek az értékzavarok természetesen nemcsak az irodalmi és művészeti életben találhatók. Az irodalomtörténésznek vagy kritikusnak sincs könnyű dolga, midőn tájékozódni és tájékoztatni akar. A gyakorlat legalábbis azt mutatja, hogy szinte alig jelenik meg írói mű, amely a kritikai ítéleteknek valaminő konszenzusát képes kialakítani. Egymástól igen eltérő értékjavaslatok és értékrendek vannak forgalomban, és ezt az állapotot nemcsak a művek megítélésének bizonytalan elméleti háttere okozza, hanem az is, hogy irodalmunk önismerete hagyományosan bizonytalan és elégtelen. Mintha nem egyetlen magyar irodalom, hanem több várna értékelő megítélésre: más-más értékrend nyomán ítél a Holmi és a Hitel, vagy a Nép- szabadság és a Magyar Nemzet kritikusa, egymástól igen eltérő nézetek nyomán alakítja ki irodalmi értékrendjét a „nyugatos" klasszikus modernség, a népi írómozgalom hajdani törekvéseinek híve, illetve az, aki az avantgarde hagyományoknak kötelezte el magát. Nyilvánvalóan más-más értékelő elvek és hagyományok vannak érvényben Budapesten, Kolozsvárott, Újvidéken, Párizsban vagy Münchenben. Mindenekelőtt természetesen az értékelés elméleti kiindulásának bizonytalansága okozza az egymástól szögesen eltérő ítéleteket. Az irodalmi művek értékének megállapítására ugyanis nincsen semmiféle mértékegységünk és módszerünk. Ennek igazolására fel lehetne idézni a különféle esztétikai, illetve irodalomelméleti alapművek és kézikönyvek idevágó passzusait: valamennyi másban és másként keresi a művek értékkritériumait. Nem beszélve arról, hogy a művek megítélésébe és rangsorolásába igen sok úgynevezett "nem-irodalmi" megfontolás és értékelv is beleszól. Ezeket a hatásokat, tekintettel arra, hogy minden irodalmi alkotásnak a maga poétikai, strukturális és stilisztikai értékén túl, a nyelv kommunikatív természetéből következően egyéb: gondolati, érzelmi értékei is vannak, nem is lehet, de nem is szabad elhárítani. Az egyszerűség kedvéért Eliotnak egy meghatározását idézném fel, ez maga is az irodalmi és a „nem-irodalmi" kritériumok együttes és körültekintő alkalmazását helyezi előtérbe. „Az irodalom »nagyságát« - mondja az angol költő - nem lehet kizárólag irodalmi értékmérőkkel meghatározni, noha nem feledhetjük, hogy azt, vajon irodalomról van-e szó vagy sem, csakis irodalmi értékmérőkkel határozhatjuk meg." Kérdés persze, hogy miben is állnak azok a bizonyos irodalmon kívüli minőségek, amelyek hozzájárulnak valamely irodalmi alkotás értékének létrejöttéhez. Megintcsak mértékadó véleményre, két neves amerikai tudós: René Wellek és Austin Warren sok kiadást megért (magyarul is olvasható) irodalomelméleti kézikönyvének egy megállapítására hivatkozom. Ez a kézikönyv az írói művek értékelésének két alapvető kritériumát a Horatius által rögzített „dulce et utile" kettős elvére vezeti vissza, midőn „szórakozásról" és „épülésről", „játékról" és „munkáról", „terminálási értékről" és „instrumentális értékről", „művé76
